Vendéglátóhely épülhet Niké mellé
2010. január 07. csütörtök 19:36

A terület rendezésének igénye már 2005-ben felvetődött a városfejlesztési bizottság részéről, mivel ott a szoborrongálás, a közösségi helyiség, illemhely és egyéb szolgáltatások hiánya korábban is gondot okozott. Az emlékműtől északra található parkolóból jelenleg balesetveszélyes az átkelés a szoborhoz.
A tervek szerint - mivel a környéken a közbiztonság sem kielégítő - térfigyelő kamerát is elhelyeznének. Ugyanakkor az ISPA-beruházások keretében a csatorna és vízvezeték hálózatot is kiépítették a Mikszáth Kálmán utca északi végéig, így a későbbiekben lehetővé válik az ideálmodott - akár idényjellegű - vendéglátóhely közművel történő ellátása is.
A Térhatás Kft. az önkormányzat megrendelésére már 2009 márciusában elkészítette a Niké szobor és környezete, továbbá a parkoló rendbetételének tervdokumentációját. Az elképzelések szerint a közeljövőben hasznosítási pályázatot írnának ki, amelytől azt remélik, hogy az emlékmű megóvása, egyúttal a környezet karbantartása is könnyebbé válik.
Az így rendezett terület az EKF-hez kapcsolódó programokhoz is újabb helyszínt biztosítana - várhatóan az fentiekkel kapcsolatos városházi döntés január végén születik meg.
Három területet jelöltek meg az új vendéglátó-egység lehetséges helyszínéül: a Mikszáth Kálmán és Somfa utcák kereszteződését, emellett az emlékmű szomszédságát, és a parkoló is szóba került. Ez utóbbival kapcsolatban Dévényi Sándor, a városfejlesztési bizottság elnöke munkatársunknak azt mondta, amennyiben idekerülne a létesítmény, a parkoló autók is nagyobb biztonságban lennének. Várják a vállalkozók ötleteit - fűzte hozzá.
Balikó Gergő - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...