Baleset a pogányi körforgalomnál
A kocsi a közúti jelzőtábla oszlopot kitörte, és a négy méter széles árkot átrepülve a szántó területen landolt. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.400 liter gázolaj tűnt el egy hidasi telepről
Az üzemanyagot a tanksapka lefeszítésével szerezték meg - két cégnek is kárt okozva ezzel. Összesen 400 liter gázolaj tűnt el, mintegy 120 ezer forint értékben.Kiteljesedik a Határtalan Színház sorozat
A kulturális fővárosi címet elnyerő pécsi pályázat, a Határtalan Város alapgondolata adta az ihletet Vincze Jánosnak, a Pécsi Harmadik Színház igazgatójának, aki a szöveg egyik alapkövére, a Déli Kulturális Övezet koncepciójára fűzte fel programját. A terv megvalósítását megkönnyítette, hogy a Harmadik Színház az elmúlt évek-évtizedek során már gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki több kitűnő határon túli színházi műhellyel. A program keretében az eredeti elképzelés szerint évente két-két társulat látogatott volna el Pécsre, a vendégjátékok pedig egy-egy kiemelt produkció köré...Két koncertet ad Essenben a...
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos nagykövete két koncertet is ad, az elsőt február 6-án, szombaton este a kétezer fős Alfried Krupp Saalban, ahol Liszt Les...Traffipax pénteken Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Mártírok útja 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, dr. Veress E. út 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay I. út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Magyarürögi út12.45 - 13.30 óráig:...Cseh Tamás-dalok - pécsiektől
- Január 29-én lesz a napja, mikor hazánk egyetlen újkori trubadúrjának dalait újra együtt dúdolhatja végig a pécsi közönség,...
Útra kelt a Gyugyi-gyűjtemény
A Zsolnay-negyed kulturális és művészeti funkciókkal való felruházása nem az EKF-beruházások kapcsán vetődött fel először,...
Csak minden tizedik...
- Két évvel ezelőtt még több mint 80 ezer forint, idén már alig 55 ezer forint állami normatívát kap fejenként az önkormányzat...
Ki akartak rabolni egy...
Az eladó a felszólításnak nem tett eleget, a rabló a boltból zsákmány nélkül távozott. A rendőrök az elkövetőket két órán belül elkapták, tőlük lefoglalták a fenyegetéshez használt...3 milliárdos hiány a megyénél
A közgyűlés kezdetén a tragikus hirtelenséggel elhunyt Paizs József szigetvári polgármesterre emlékeztek a képviselők, majd megkezdődött az idei év első megyei közgyűlése. A tizenöt napirendi pont tárgyalásának megkezdése előtt Gulyás Emil, a szocialista frakció vezetője felszólalásában a Tudásközpont igazgatói állására kiírt pályázattal kapcsolatban kifejtette, hogy a későbbiekben ne két fő döntsön a kinevezést illetően, hanem szélesebb körű, testületi döntéssel határozzanak a vezetői tisztség betöltéséről.Hargitai János (képünkön), a testület elnöke válaszában úgy fogalmazott,...
Másfél milliót loptak egy kertvárosi panelből
Tegnap délelőtt egy pécsi kertvárosi harmadik. emeleti lakás ajtaját ismeretlen tettes befeszítette, a lakásból kb. másfél millió forint készpénzt vitt el. A rongálással is kb. 100 000 Ft kár keletkezett.Gyárból akartak lopni az alkalmazottak - lebuktak
A biztonságiak lefülelték őket, a két férfi egyebek mellett 112 db headsetet, egy autókihangosítót akart ellopni. A kiszemelt cikkek értéke 200 ezer forintra rúg.A Microsoft segítségével...
A megújuló honlap talán leglátványosabb újdonsága egy olyan speciális galéria lesz, amelynek segítségével a látogatók virtuális körsétát tehetnek a városban, a tereken, illetve a...Országossá válik az EKF...
Teljes körű információk országos szintenAz Európa Kulturális Fővárosa programban kulcsfontosságú szerep jut a kommunikációnak. Pécsett éppen ezért már 2007-ben (más kulturális fővárosokat...Borult idő és élénk...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, a délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet...EKF-sajtóiroda: ferdített a...
Az EKF sajtóirodája szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "a pécsiek értetlenül és megütközve állnak két, Németországban megjelent újságcikk előtt". Az első...Traffipax csütörtökön...
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út.09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Rácvárosi út 53.10.15 - 11.00 óráig: Ny-i elkerülő út 11.15 - 12.00 óráig: Pellérd12.45 - 13.30 óráig: Pécs,...Olvasói üzenetek: index,...
1."Beküldő: Pécsi lokálpatriótaKészült: 2010-01-26 15:00:00Feltöltve: 2010-01-26 19:37:13E-mail címe: [email protected]: 06-30-000-0000 Üzenet: És csak...ERFO Kht.: tovább ejtőernyőznek?
A belső vizsgálat elindításában szerepet játszott Bókay Endre pécsi országgyűlési képviselő, aki szerint a legfontosabb teendő, hogy meginduljon az a beruházás, ami a dél-baranyai Sámodon valósulna meg és 100-150 főnek adna munkát. Mint mondta, a 180 millió forintos régiós támogatásból és a vagyonkezelő által biztosított 150 milliós önrészből álló fejlesztésből - és persze a cég központját újból Pécsre telepíteni szándékozó elképzelés által - megtarthatók lennének a munkahelyek, amely a legfontosabb szempont a jelen helyzetben.Hozzátette: a vizsgálattal kapcsolatban...
Háromból egy autó rokkant-kártyás
2400 kocsiból 846 darab mozgáskorlátozott igazolvánnyal ingyen parkolt a vásártéren a Pécs Holding decemberi felmérése alapján. Vagyis - papíron - minden harmadik autót mozgáskorlátozottak szállítására használtak a vásár idején, ami a Pécs Holding szerint legalábbis furcsa.- A Pécs Holding nem jogosult ellenőrizni a mozgáskorlátozott igazolvány felhasználásának jogszerűségét, de úgy ítéltük meg, hogy ez már túlzás, ezért januártól változtatásokat léptettünk életbe a vásártéri parkolást illetően - mondta el Márfi Miklós, a Holding városüzemeltetési divízióvezetője. -...
Belváros: jön az új forgalmi rend
A dokumentum javaslatot tesz arra, hogy a jövőben korlátozott forgalmú övezet legyen a Király utca Lyceum és Majorossy utca közötti, valamint ettől keletre kiépített, térkő-burkolatú része egészen a Búza térig, illetve a Lánc utcai körforgalomig.Készítői úgy vélik, csillapítani kell a forgalmat a Felsőmalom (és a Majorossy) utca a Munkácsy-köztől a Bástya utcáig terjedő szakaszán, hogy az átmenő forgalom és az Ágoston térre csatlakozó utcák közlekedési „konfliktushelyzetei csökkenjenek". Ennek igényét a beérkezett lakossági panaszok is indokolják - emeli ki az...
« Előző
46242 | 46263 | 46284 | 46305 | 46326 | 46347 | 46368 | 46389 | 46410 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Ujhelyi: életveszélyes az előrehozott...
- Két PTE-s fiatal tudós munkáját is...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Elhunyt püspökeire emlékezik vasárnap...

