Csak minden tizedik pécsinek jut

2010. január 28. csütörtök 19:14

Csak minden tizedik pécsinek jut
Csaknem harmadával csökkent tavalyhoz képest a szociális étkeztetés állami normatívája. Ugyanakkor mintegy 15 százalékkal emelkedett az igénylők száma, ami nehéz feladat elé állíthatja az önkormányzatot. Az elesettek étkeztetésére törvény kötelezi a helyhatóságot.

Kinek, hogyan, mennyiért?

A szociális étkezést bárki kérheti személyesen, hozzátartozójának is, háziorvosán keresztül, írásban, vagy akár telefonon, a 324-856-os számon. Az igénylőknek egy kisebb dokumentációt kell kitölteniük, amelyben személyi adataikon kívül jövedelmüket és egészségi állapotukat kell igazolniuk. A papírok kitöltésében a szakemberek segítséget nyújtanak. Az ételekért személyes térítési díjat kell fizetni, amit minden évben az önkormányzat állapít meg. Idén márciusban hoznak majd döntést az új árakról, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. Méltányosságból díjfizetési mentességet is lehet kérni, amit általában nem utasítanak el. A meleg ételhez való hozzáférést minden városrészben biztosítják: összesen 8 kiosztó helyen és további 6 idősek klubjában lehet hozzáférni, de aki nem tud ezekre a helyekre elmenni, annak akár házhoz is szállítják az ételt. A tapasztalatok szerint egyre többen rossz szociális és anyagi helyzetük miatt igénylik a szolgáltatást.

- Két évvel ezelőtt még több mint 80 ezer forint, idén már alig 55 ezer forint állami normatívát kap fejenként az önkormányzat a korábban szociális étkeztetésnek nevezett szolgáltatásban résztvevők után - mondta el a Pécsi Újságnak Varga Mónika, az Integrált Nappali Szociális Intézmény igazgatója. - Eközben a két évvel ezelőttihez képest 20 százalékkal, 635-ről 750-re emelkedett az étkeztetést igénylők száma.

Közülük nagyjából minden tizedik igénylő jut ingyenesen napi egyszeri meleg ételhez, a többieknek személyes térítési díjat kell fizetniük a szolgáltatásért. A legkisebb térítési díj ételenként 63 forint, a legtöbbet fizetőknek pedig 413 forintot kell fizetniük. Majdnem annyit, amennyiből akár éttermi menüt is vehetnének.

A koruk és egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, vagy éppen szenvedélybetegségük miatt önmagukról gondoskodni nem tudó rászorulók számára napi egyszeri meleg ételt kell biztosítania az önkormányzatnak, amely ehhez állami normatívát kap, de ez messze nem fedezi a költségeket, így a helyhatóságnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kötelező feladat ellátásához.

- Mivel kötelező önkormányzati feladatról van szó, a helyhatóságnak kötelessége megoldást találni, de ez nem lesz egyszerű feladat - közölte Csizi Péter, a Népjóléti Bizottság elnöke. - Az étkeztetés tekintetében megközelítőleg 22 millió forinttal kap idén kevesebbet a város, mint egy évvel ezelőtt. A központi költségvetésből ugyanakkor az önkormányzat számára jutatott normatívák szinte valamennyi területen jelentősen csökkentek, így komoly egyeztetések lesznek szükégesek az étkeztetés finanszírozásának biztosítására is.

Képünk illusztráció.

Marton Ferenc