MDF-SZDSZ: nincs együttműködés
Habjánecz Tibor, a párt megyei elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a Bokros Lajos által fémjelzett programjuk a „Munka és méltóság a megújuló Magyarország mellett" szlogen keretén belül fogalmazódik meg, amelyben a fenntartható és hatékonyan működő állam képe körvonalazódik, és amelyben az alacsony újraelosztás és adó mellett a magas foglalkoztatottság szándéka rajzolódik ki.Emellett a program kiemelt szerepet szán a fenntartható egészségügynek és nyugdíjrendszernek, amelyet lehet akár a svéd modell utánérzésének is tekinteni, ugyanakkor az önkormányzati rendszer...
60 ezerrel lépett meg egy trükkös tolvaj
Bár a rendőrség hamarosan a helyszínre érkezett, az elkövetőt már hiába keresték.Visszaélésektől tartanak pécsi Fidesz-KDNP-s jelöltek
Nagy Csaba, Baranya 2. számú választókerületének jelöltje Hoppál Péterrel, az 1-es és Kővári Jánossal, a 3-as választókörzet jelöltjével közös sajtótájékoztatón azt mondta: "jelzéseket" kaptak a Fidesz központjából a napokban, hogy "bizonyos körök" visszaélésekre készülnek, magukat Fidesz-aktivistáknak kiadva, a párt nevében gyűjtenének ajánlószelvényeket. A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz igazi aktivistái éppen ezért érvényes megbízólevéllel, valamint igazolvánnyal rendelkeznek, és segítenek abban is, hogy a választók pontosan töltsék ki a párt...Átalakítják az EKF...
A bejelentésre abból az alkalomból került sor, hogy a német fővárosban az Európai Parlament és az Európai Bizottság képviselői a három jelenlegi kulturális főváros, a németországi Essen,...Nyílt nap a PTE műszaki karán
Idén ez február 05-én (pénteken) lesz 10.00 órától 12.30 óráig a Kar Boszorkány úti épületében (7624 Pécs, Boszorkány út 2.). A program az alábbiak szerint alakul:09.15 Vendégek fogadása...Nyugaton eső, keleten...
Várható időjárás az ország területén péntek estig:Pénteken eleinte főként keleten még néhány órás napsütés is lehet, de Nyugaton napközben eső, zápor várható, másutt csapadék még nem...Traffipax pénteken Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Kozármisleny 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, 57. fkl 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagy I. út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs, Táncsics M. út...Vincze Balázs a bírósághoz...
A távirati iroda tudósítása szerint Balikó Tamás azt mondta: a váltás közös megegyezéssel történt, s Vincze Balázs...
Pesten jártak a mohácsi busók
Ettől az évtől egy különleges védjegy is segíti ezt a hírverést, miután 2009 őszén az UNESCO az emberiség szellemi kulturális...
Emlékház lett Takáts Gyula egykori lakóháza
A Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas költő emlékházát az őt díszpolgárrá fogadó települések, így Kaposvár és Balatongyörök polgármestere, Szita Károly és Kiss László Tibor, valamint Tab képviseletében Bertalan Béla, a helyi könyvtár igazgatója avatta fel a kortárs irodalom jeles alakjai, barátok és tisztelők jelenlétében.Pomogáts Béla irodalomtörténész, a - Takáts Gyula által 23 éven át, egészen haláláig vezetett - Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke beszédében rámutatott: "ezek az emlékmúzeumok a magyar irodalom szakrális helyei, amelyeket nemcsak..."Bármi megtörténhet" a pécsi színházban
Simon István elmondta: elképzelhető, hogy a jövőben előadások maradnak el, vagy szakadnak félbe. Az biztos, hogy a legszükségesebb munkálatokat májusig akkor is el kell végezni, ha a kivitelezés idejére be kell zárni az teátrumot.Az igazgató utalt rá, hogy a színház 115 éves épülete 1986 és 1991 között nagyrekonstrukción esett át, akkor Közép-Európa legmodernebb ilyen intézménye volt. Ma azonban beázik, erkélyét ideiglenesen megerősítették, hogy ne szakadjon le.Hozzátette: a színházat és a szomszédos ingatlant összekötő födémszerkezet egy statikai vélemény szerint meggyengült,...Szécsi: áprilisig maradnak a kordonok
Várhatóan eddig állnak majd a kordonok, amelyek nemcsak az eddig el nem készült munkaterületeket, hanem a főtér javításra szoruló részeit is határolják.Szécsi Zsolt kifejtette, a munkálatok keretében folytatódik a Széchenyi tér eddig el nem készült részeinek kivitelezése: helyükre kerülhetnek a terület lépcső- valamint díszítőelemei is. Mint ismert, a tervek szerint az új Széchenyi térre lerakott burkolat egészen a Kossuth térig fogja borítani az Irgalmasok utcáját.Ezzel együtt a már elkészült területeket is javítani fogják: az idő rövidsége és a téli körülmények miatt...
Kártyát kapnak a nyugdíjasok
A szakpolitikus a sajtótájékoztatón elmondta, hogy aláírási ívet indítottak útjára, amelyben a nyugdíjasokat leginkább érintő...
"A halandó múzsa" -...
Rockenbauer Zoltán (művészettörténész, egykori kulturális miniszter) "A halandó múzsa" című könyvében ezekre a...
Megújul a pécsi Pintér-kert...
Ennek következményeként az elmúlt évtizedekben a kertben előretörtek az agresszív fajok, miközben a védett vagy fokozottan védett növény- és állatfajok élőhelyeinek területe csökkent.A...Ellopták a boncmester fűrészét
Egy szekrénybe volt elzárva, valaki kulccsal kinyitotta és elvitte. Százezer forint a kár, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Az LMP meglepetést is...
Marosvári László, az LMP helyi sajtóreferense a szervezet baranyai kampánynyitó sajtótájékoztatóján azt mondta az MTI-nek: "a párt okozhat meglepetéseket is", de az mindenképpen...Leváltották a Pécsi Balett...
Balikó Tamás teátrumigazgató a lapnak azt mondta: a váltás közös megegyezéssel történt, Vincze Balázs kiemelt fizetéssel a tánctársulat tagja marad és tanácsadóként is tovább...Ügyvédet gyanúsítanak vesztegetéssel
Az MTI rendőrséghez közeli forrásból úgy értesült, hogy a feltételezett elkövetők kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásánál, de a rendőrök hétfőn, a pénz átvételekor tetten érték, majd őrizetbe vették őket.Hajdú István, a városi bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: a gyanúsítottak már szabadlábon védekezhetnek, a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. Ezt azzal indokolta, hogy a tettenéréskor a nyomozók lefoglalták a bizonyítékokat, így nem áll fenn azok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye.Csapadék már nem valószínű
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön a változóan felhős égből csapadék már nem valószínű, délnyugaton marad több felhő, többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Északkeleten foltokban zúzmarás ködre is számítani kell, amely napközben is csak lassan oszlik fel.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában -2 és +4 fok között valószínű.Időjárási helyzet Európában:Északkelet-, valamint Dél-Európa nagy részének időjárását továbbra is magasnyomás alakítja. A mediterrán térségben kevés a felhő, a délutáni órákra 10 fok fölé melegszik a levegő....Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út. 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Rácvárosi út 53 10.15 - 11.00 óráig: Ny-i elkerülő út 11.15 - 12.00 óráig: Pellérd 12.45 - 13.30 óráig: Pécs, Pellérdi út 13.45 - 14.30 óráig: Pécs, József A. u. 14.45 - 15.30 óráig: Pécs Verseny utca
« Előző
46158 | 46179 | 46200 | 46221 | 46242 | 46263 | 46284 | 46305 | 46326 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ujhelyi: életveszélyes az előrehozott...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Márciusban 146 földmozgást...

