MDF-SZDSZ: nincs együttműködés
2010. február 05. péntek 16:13

Habjánecz Tibor, a párt megyei elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a Bokros Lajos által fémjelzett programjuk a „Munka és méltóság a megújuló Magyarország mellett" szlogen keretén belül fogalmazódik meg, amelyben a fenntartható és hatékonyan működő állam képe körvonalazódik, és amelyben az alacsony újraelosztás és adó mellett a magas foglalkoztatottság szándéka rajzolódik ki.
Emellett a program kiemelt szerepet szán a fenntartható egészségügynek és nyugdíjrendszernek, amelyet lehet akár a svéd modell utánérzésének is tekinteni, ugyanakkor az önkormányzati rendszer megújítása is elengedhetetlen feladat lenne.
Füredi Péter városi elnök (képünkön) hozzátette, hogy programjuk kemény kritikája a jelenlegi gazdasági állapotoknak, tisztán neokonzervatív szemléletű, amelyben „egyetlen baloldali elem sincsen", és amelynek fő irányvonalai a takarékoskodás, az értékmegőrzés és a szociális biztonság kialakítása.
Habjánecz közölte, hogy az SZDSZ-szel való együttműködés Baranyában nem jött létre, a kapcsolatfelvételen kívül „nem igazán törekedtek a megállapodásra", így gyakorlatilag a jól bevált, régi motorosokkal szállnak harcba a választók kegyeiért.
A sajtótájékoztatón Demokrata Fórum színeiben induló SZDSZ-es Rodek Gyula azt mondta, a szabad demokratáknál nem volt központi előírás arra vonatkozóan, hogy kötelező az együttműködés az MDF-fel, így ő is egyénileg döntött arról, hogy az MDF listáján indul. A jelenleg szigetvári alpolgármesterként tevékenykedő orvos számára Bokros Lajos volt a hívószó, személye és programja miatt vállalta a jelöltséget.
Habjánecz a fentiekhez hozzátette, szerinte valószínűleg egyik jelöltjük sem jut be a parlamentbe közvetlenül, de a töredékszavazatok segítségével lát reményt néhányuk sikeres szereplésére. Különös tekintettel arra, mondta, hogy a korábbi EU-választásokon Pécsett jól szerepeltek képviselőik - így 10 százalékos eredmény elérésével nagyon elégedettek lennének.
Az MDF Baranya megyei országgyűlési képviselőjelöltjei:
1.vk.: Füredi Péter
2.vk.: Hámori László
3.vk.: Szigeti Béla
4.vk.: Ordas Miklós
5.vk.: Habjánecz Tibor
6.vk.: Miklai Armand
7.vk.: Rodek Gyula
Horváth L. Balázs - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...