Vincze Balázs a bírósághoz fordul
2010. február 04. csütörtök 20:39

A távirati iroda tudósítása szerint Balikó Tamás azt mondta: a váltás közös megegyezéssel történt, s Vincze Balázs kiemelt fizetéssel a tánctársulat tagja marad és tanácsadóként is tovább tevékenykedik.
A direktor a lépést azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben csaknem a felére csökkent a színház balettelőadásainak nézettsége. Másrészt az Európa Kulturális Fővárosa program évében a külföldi közönségre fokozottan oda kell figyelni, a Pécsre irányuló megkülönböztetett érdeklődést ki kell használni, Kováts Tibornak pedig kitűnő szakmai kapcsolatai vannak Nyugat-Európában, ő egy olyan nemzetközi hírű táncszakember, aki ért az üzlethez is.
Vincze Balázs csütörtökön este a fentiekkel kapcsolatban a következő közleményt juttatta el a Pécsi Újság.hu szerkesztőségéhez:
"Mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül értesített Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója január 26-án arról, hogy tagozatvezetői megbízatásomat január 29-i hatállyal visszavonja, s hogy a Pécsi Balett vezetőjének Kováts Tibort nevezi ki, én pedig magántáncosként tagja maradhatok a színháznak.
A döntést és a jelenlegi helyzetet jogtalannak tartom. A vezetői kinevezésem visszavonása nem közös megegyezéssel történt.
Nem vagyok a Pécsi Balett tanácsadója, nincs ilyen megbízás a kezemben, de egyébként sem vállalnék ilyen funkciót jelenleg. A sajtóban megjelent és a nekem szóban elmondott indokok nem állják meg a helyüket, nem objektívak. A megfelelő fórumokon az indokokat részletesen cáfolni fogom.
Mivel a vezetői kinevezésem 2011. július 31-ig szólt, bírósági úton fogom érvényesíteni a jogaimat és a bíróságtól a vezetői visszahelyezésemet kérem.
Az elmúlt öt év munkáját nem hagyom veszni. Nekem fontos a Pécsi Balett, fontos ez a város. Tudom, hogy a nézők szeretik az előadásainkat és elértük, hogy ismét szívesen jönnek balettre. Az Európa Kulturális Fővárosa program nagyköveteként, friss Prima-díjasként nem értem az EKF említését, mint indokot.
A Pécsi Balett, illetve én voltam az egyetlen a Pécsi Nemzeti Színházban, aki már 2007-ben a program mellé állt és aktívan, a kezdetek óta részt vesz EKF projektekben. Többek között 2007-ben megalapítottam a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót EKF programtámogatási keretből. A tánctalálkozó sikeresen működik és a vendégprodukciók mellett nem titkolt szándékom volt, hogy felhívjam a figyelmet a Pécsi Balettre és kapcsolatokat építsek együttesünk számára. EKF-nagykövetként képviseltük városunkat Brüsszelben, Moszkvában, Párizsban, most utazunk Szarajevóba és Regensburgba.
A Pécsi Balett 2010-ben 50 éves. A jubileumi év ünnepi programsorozata már elkészült.
Amit csak tudok, szeretnék ebből megvalósítani. A Pécsi Balett 50 éves múltja, Eck Imre hagyatéka nem ilyen ünnepi évet érdemelt.
Bízom az igazság erejében.
Vincze Balázs"
EQM - Fotó: kultura.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...