MTV Pécsi Körzeti Stúdió: folytathatja

MTV Pécsi Körzeti Stúdió: folytathatja Ezzel a stúdióvezető szerint - legalábbis egyelőre - elhárult annak a veszélye, hogy a vezetőség rövid úton felszámolja a 33 éve működő regionális rendszert. Mint mondta, a tervek szerint a köztévé most inkább arra vonatkozóan készít koncepciót, hogy mi módon tudnak a helyi stúdiók a jelenleginél nagyobb szerepet vállalni az országos műsorok készítésében, erőforrásaikat hogyan lehet az eddigieknél jobban kihasználni.Első lépésként arról döntöttek, hogy az ősztől futó, hétköznap délelőttönként élőben jelentkező, könnyed szolgáltató magazin, a Nappali készítésébe is besegítenek...

Nem adták vissza a buszon hagyott laptopot

"Két hétig várt, hogy visszahozza neki a megtaláló, de nem hozta. A fiú végül feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben jogtalan elsajátítás miatt indult eljárás" - írja közleményében a rendőrség.

Nyirati István nyílt levele Nagy Emilnek és Pánczél Anikónak

"Ki fizet a végén?Nyílt levél Nagy Emilnek, a LAKTÁSZ elnökének, és Páncél Anikónak, a Társasházkezelők Baranya megyei Egyesülete képviselőjének. (ezt a levelet eljuttattuk a címzetteknek is)Tisztelt Nagy Emil és Páncél Anikó!A Pécsi Vízmű a jogos üzemeltető, amit rövid időn belül bírósági döntés is várhatóan megerősít majd. A Pécsi Vízmű az egyetlen szolgáltató Pécsett, mely rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A Tettye Forrásház Zrt. azon túl, hogy a víziközmű üzemeltetéshez szükséges engedélyekkel sem rendelkezik, a szolgáltatáshoz szükséges saját eszközökkel sem...

Rendőrökkel töltik a...

Női táskákra szakosodott gyors lábú fiúkat fogtak el a rendőrök hétfő este Pécsett. Egy járőr igazoltatta őket az utcán, és a zsebükben talált rá a lopott dolgokra. A kihallgatáson a...

A HM nem tágít: építené a...

A HM nem tágít: építené a radart A lap keddi számában megjelent írás szerint jelenleg az adminisztratív ügyeket intézi a tárca, azután tavasszal ismét...

Utolsó Babkarácsony az IH-ban

Utolsó Babkarácsony az IH-ban Kedd este méltóképpen igyekszik búcsúzni a rajongóktól a banda, hiszen a már tradícióvá vált Babkarácsony estéjén emlékezetes...

Traffipax kedden Pécsett és...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Táncsics M. út 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Maléter P. 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs Nagy I út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs Megyeri...

Bombariadó miatt zárt be az...

Egy ismeretlen azzal fenyegetett telefonon, hogy bombát helyezett el az épületben, mire a rendőrség lezárta az Árkádot. Úgy tudjuk, a fenyegetésnek nem volt alapja, így valamivel nyolc...

Elvágtak egy gázvezetéket...

Hozzátette, a cső elszorításával tudják leggyorsabban megszüntetni a szivárgást, jelenleg ezen dolgoznak a szakemberek, akik várhatóan este 9 óráig helyreállítják a rendet a környéken....

Karácsonyi ajándékok tűntek el egy autóból

Póker szett, DVD-lejátszó és egy kabát tűnt el, a sértett kára harmincezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.

Elüldöznék a prostikat az újhegyiek

Elüldöznék a prostikat az újhegyiek A testükből élő hölgyek rendszeresen megtalálhatók Pécsújhegy határában a Szent Borbála úton (a vasúti felüljáró előtt), de Üszögi út csomópontjában is ácsorognak jó néhányan - egy-egy pénzért megvásárolható kéjre ácsingózó autóst leintve. Sík László Lajos, a terület önkormányzati képviselője, egyben a pécsújhegyi részönkormányzat vezetője azt mondja, régóta próbálnak megoldást találni annak érdekében, hogy a prostituáltak ne itt árulják magukat, tevékenységük ugyanis zavarja az itt lakókat.Mivel a lányok a törvény által...

Karácsonyfa-körkép: érdemes alkudni

Karácsonyfa-körkép: érdemes alkudni Aki olcsót és szépet akar a nappalijába, annak fel kell rá készülnie: több ezer lépést, és akár több órát is rá kell szánnia a keresgélésre. A fák ára idén is rendkívül differenciált, s a korábbi méterár helyett már a forma, a fajta, és a kivágás időpontja határozza meg az egyes növények ellenértékét.A kínálatra - bár az általunk megkérdezett kereskedők szerint az most kisebb, mint korábbi években, mert nem akarják, hogy a nyakukon maradjanak a növények - nem lehet panasz. A hagyományos árusítóhelyeken (lásd térképünket KLIKK IDE!) a kétméteresekből akad a legtöbb, míg a...

Karácsonyi ruhaosztást...

Dr. Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő jótékony karácsonyi ruhaosztást szervez nehéz sorsú családok számára szerdán, 15 órától Pécsett, a Komlói út 195. szám alatt.

Ónos esőre figyelmeztet a...

"Az Országos Meteorológiai Szolgálat Dél-dunántúli Regionális Központjától kapott tájékoztatás szerint 2009. december 22-én, a hajnali órákban ónos esőre kell a régióban számítani,...

Sikkasztót kapott el a...

Kollégáit hívta, majd elfogta a férfit, akit csalás és sikkasztás miatt ítélt börtönbüntetésre a bíróság.

Több mint 1 milliárd jut a...

Több mint 1 milliárd jut a szakképzésre Az elnök elmondta, a megyei önkormányzat által irányított Pannon TISZK alá tartozó egy-egy pécsi, pécsváradi, bólyi, valamint...

Ötödször is...

"A Superbrands Program keretében 2009-ben is odaítélték a legjobb fogyasztói márkáknak járó díjakat. A 14 tagú, független marketing- és kommunikációs szakemberekből álló bizottság...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

08.15 - 09.00 óráig: 6-os fkl. út Tortyogó09.15 - 10.00 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény10.15 - 11.00 óráig: 6-os fkl. út Pellérdi elágazó11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Szigeti út12.45 -...

Széchenyi tér: se pince, se templom

Széchenyi tér: se pince, se templom Ez utóbbival kapcsolatban az jelentette a problémát a polgármester elmondása szerint, hogy a szigorú műemlékvédelmi szempontok miatt elhúzódó munkákra, s nagy költségvonzatra kellett volna számítani. Mint hozzátette, az örökségvédelmi hivatal például a falak a burkolatban történő jelzése kapcsán centiméteres pontossághoz ragaszkodott, ami nehézséget okozott volna a kivitelezés során.Az úgynevezett Drakula-pincét azért temettették vissza, mert a bemutathatóság megteremtése komoly plusz költségekkel járt volna. Mint azt Páva Zsolt elmondta, azért szakszerűen konzerválták a...

612 millióval lógnak a Biokomnak

612 millióval lógnak a Biokomnak A gazdasági bizottság elé került beszámoló szerint, míg 2008 első felében 539 millió forintra rúgott a kintlévőség-állomány, ez 2009 azonos időszakában 612 millióra emelkedett.A 73 milliós növekedés főleg annak fényében mondható drasztikusnak, hogy a társasággal szembeni harminc napot nem meghaladó tartozás szinte változatlan, 275 millió, illetve 276 millió volt. 140 milliót tesznek ki az egy esztendőn túl ki nem fizetett követelések. A vállalat által készített kimutatás szerint ugyanakkor az év elején negyvenmilliót az önkormányzat döntése értelmébe...

Klezmer költözik a Nagyszínházba

Klezmer költözik a Nagyszínházba A hétfőn 19 órakor kezdődő koncerten az együttes eddigi produkcióiból kapunk ízelítőt, vagyis a Purim, avagy a sorsvetés című balett zenéje, a Hegedűs a háztetőn ismert motívumai, a Klezmer Táncszvit, a Spiel Klezmer, Spiel! című darabok muzsikái és a világ első klezmer-musicalje, a Jávori Fegya komponálta Menyasszonytánc dallamai csendülnek fel.Időpont: 2009-12-21Helyszín: Pécsi Nemzeti SzínházKezdés: 19:00