Cirkusz a színházban

Cirkusz a színházban A produkció az „újcirkusz" irányzatát képviseli, hasonlót Pécsett idén nyáron láthatott a közönség a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál(CUF) keretében. De emlékezhetnek a helyiek a La Clique augusztusi kortárs varieté előadására is.A szórakoztató irányzat, úgy látszik, közönségre talált Pécsett, hiszen a Circa társulat Ausztráliából, majd a program második csapataként kedden a brit Tiger Lillies Freakshow mutatja be műsorát. A Circa előadásai a cirkusz határait feszegetik poétikus performanszokkal. A 2009-ben bemutatott show-juk a társulat három legnagyobb sikert elért...

"Nehéz idők várnak a hallgatókra"

Az új felsőoktatási törvény átfogó változásokat eredményezne, többek közt megváltozna az egyetemmé nyilvánítás szabálya is - a hallgatók többségét ez a passzus hidegen hagyja. A kedélyeket leginkább a tervezet azon része borzolja, amely szerint a jövőben az eddigi kilenc helyett csak négyszer lehet ugyanabból a tárgyból vizsgázni.A Pécsi Tudományegyetemen főleg a jogi, orvosi, mérnöki és közgazdaságtudományi karokon jutnak el a hallgatók az ún. 3/3-as szintre, amely az utolsó esélyt jelenti a vizsga sikeres teljesítésére (egy tárgyat háromszor lehet felvenni és minden...

Időzített bombán korcsolyázunk?

Időzített bombán korcsolyázunk? A pécsi műjégpályát az 1970-es években építették, az egyik leningrádi korcsolyaközpont mintájára. A játéktér hűtésére használt technológia már az átadáskor sem számított a legkorszerűbbnek, az azóta eltelt negyven év alatt pedig teljességgel idejét múlttá vált, főleg, hogy komolyabb felújítást eddig nem is végeztek a rendszeren. A csövek és a két, vasúti vagon nagyságú tárolótartály mára olyan rossz állapotba került, hogy a hűtéshez használt ammónia, magukat megnevezni nem kívánó katasztrófavédelmi forrásaink szerint, bármikor - akár nagyobb mennyiségben is - a...

Ikarus-üzem Pécsett?

Ikarus-üzem Pécsett? Miközben egymást érik Pécs útjain a tesztelés céljából érkezett autóbuszok, a hazai járműgyártás újjáéledő szereplője, az...

Bajnokcsapattól kaptak ki a...

Férfi NB II 3. forduló1. MCM Kaposvár - PTE PEAC 3:1 (22, 23, -19, 13) PTE PEAC: Gyöngyösi, Horváth B., Kiss, Storcz, Szabó D., Tölgyesi. Cserék: Balogh, Farkas, Kaszás, Szabó T., Takács....

Nyerni tudott Győrben a PMFC

Nyerni tudott Győrben a PMFC Labdarúgó NB II Nyugati-csoport, 13. fordulóGyőr II - PMFC 0-2 (0-0)Győri ETO FC II: Sánta, Nagy Á., Domanyik, Bieder,...

Pécsett lép fel az UMZE...

Az Új Magyar Zene Egyesülete az 1911-ben alapított, Bartók és Kodály nevével fémjelzett Új Magyar Zeneegyesület (UMZE) szellemi örökségének továbbvitelét tűzte ki célul. Ennek lényege a...

Különleges Lickl-művek...

Joseph Haydn barátja a székesegyház karnagyaként, orgonistájaként, zeneszerzőjeként tevékenykedett Pécsett. Az élete felét Pécsett élő és alkotó szerzőt kritikusai közül többen is kora...

POSTERS: Pécsi képzőművész...

POSTERS: Pécsi képzőművész Prágában A Pécsi Galéria az 1977-es elindulásától kezdve mindig nagy teret szánt az alkalmazott művészeteknek, azon belül is az...

Főemlőskutató szerepel a PTE-n

Főemlőskutató szerepel a PTE-n Az idén 76 éves etológus 1960-ban kezdte el tanulmányozni a csimpánzok életét Tanzániában. A tudományos elismerést azzal vívta ki, hogy feltárta, a csimpánzok képesek eszközök használatára. Munkásságának elismerését jelzi, hogy Jane Goodall egyetemi tanulmányok nélkül is doktorálhatott a Cambridge-i Egyetemen.A tudós 1967 óta a Gombe-i Természetkutató Intézet igazgatója, majd 1977-ben megalakította a Jane Goodall Intézetet a kutatásért, természetvédelemért és oktatásért, 1991-ben pedig a Roots & Shoots (Rügyek és Gyökerek) környezeti nevelési hálózatot. Több egyetem...

A jótékonykodás modern butikja

A jótékonykodás modern butikja Az idegen kifejezés mást takar, mint amit a hazai adományboltokról gondolunk. Az angol charity shopokba szívesen térnek be a vásárlók, hiszen jó minőségű használt áruból válogathatnak, s ezzel jótékonykodnak is.A modern pécsi butikban kéthetente cserélődik majd az árukínálat, amely első osztályú adományokból áll. Az üzleti tevékenységből származó profitot az alapítvány a Dóri Ház, hazánk egyetlen gyermekhospice házának működtetésére fordítja.A hamarosan megnyíló üzlet árukészletét lakossági felajánlások adják, ezért az alapítvány folyamatos jelleggel várja telephelyén a megkímélt,...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

07.15 - 08.15 óráig: Keleti elkerülő út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Nagykozári út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói út10.45 - 11.30 óráig: 66-os út11.45 - 12.30 óráig: 192 +200 km. szelvény13.45 - 14.45 óráig: 6-os fkl. út Hírd15.00 - 15.45 óráig: Pécs Nyugati elkerülő

Újra bíróság előtt a...

Újra bíróság előtt a kézigránátosok A vádirat szerint 2008. nyarán B. J. az első rendű vádlott és testvére, aki a másodrendű vádlott az ügyben megállapodtak...

Iparűzési adó:...

Iparűzési adó: félmilliárddal lógnak a vállalkozások Egyre jobban érezhető a gazdasági válság hatása a helyi vállalkozások körében: míg két éve több mint hétmilliárd forint...

Vannak még nagylelkű...

Vannak még nagylelkű adományozók Mivel a magyar egészségügy súlyosan alulfinanszírozott, a rendszer működtetéséhez nélkülözhetetlen a magánszemélyek és a...

Egy szíriai keresztes vár...

Egy szíriai keresztes vár titkai A 12-13. század fordulóján III. Béla és fia, II. András uralkodása alatt hazánk is bekapcsolódott a keresztes hadjáratokba, és...

Kiadó lakás – csak művészeknek

Kiadó lakás – csak művészeknek Azt fontos hangsúlyozni, hogy a sportolók, művészek és tanárok számára kiutalt önkormányzati lakásokat a helyi rendeletben...

Pécsi orvhorgászok buktak...

Pécsi orvhorgászok buktak le a Balatonnál A zsákmányt családjuknak szánták fogyasztásra - állították a még pénteken tetten ért orvhorgászok, akik éppen el akartak...

Tovább zöldül Pécs, ma Jamie Winchesterrel!

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. programsorozatának kertvárosi állomása szombaton 11:45-kor a Diana téren indul, ahol Csizi Péter alpolgármester, Kôvári János országgyűlési képviselô és Hári József önkormányzati képviselô jelképesen elültetnek egy-egy fát, melyeket a hét során még sok-sok növény követ majd, így a Megyer városrész, és a Diana tér környékének növényállománya nagy mértékben bôvül.12:30-kor Megyer kerül sorra, itt a Kassák u. 2-4. elôtti füves területen szintén Csizi Péter, Kôvári János és Hári József indítja el a növények...

Felhívás a Művészetek és Irodalom Házáért

Az EKF egyik sajátos következménye, hogy a kulturális intézmények jelentős része kiköltözik a belvárosból. Egyes információk alapján úgy tűnik, hogy e folyamatban - még ha áttételesen is - áldozatul eshet a Pécsi Művészetek és Irodalom Háza. A Ház fenntartója, a Megye nem kívánja tovább finanszírozni és fenntartani az intézményt, mely eddig is önként vállalt feladata volt, és kétség kívül a város érdekét szolgálta elsősorban. A város ugyanakkor nem szándékozik átvállalni az intézmény működtetését.A kialakult helyzet a Ház bezárásával, illetve a Megyei Kulturális és Idegenforgalmi...

Ördögien Angyaliak - Tiger Lillies

Ördögien Angyaliak - Tiger Lillies A FreakshowA „kasztrált bűnöző anarchista brechti blues triója" azaz a Tiger Lillies ezúttal egycirkuszcsapattal kiegészülve lép színpadra Pécsett, ebben a formában Magyarországon először. A Freakshow-t Sebastiano Toma rendezte, aki a Tiger Lillies-zel ezúttal azok világáról mesél, akik bár velünk élnek, életükről vajmi keveset tudunk. Ők a cirkuszvilág „klasszikus" szereplői, a törpék, a valamilyen testi fogyatékossággal élők, akiket közporondra téve volt szokás mutogatni - ma már mondhatjuk - a letűnt időkben. A Freakshow a szomorú szépséget, a tragikus...