A PTE-s Hinek Mátyásé az "Év Outsourcing Dolgozata"
2010. december 14. kedd 16:24
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség 2008 óta minden évben meghirdeti az "Év outsourcing dolgozata" címért nyílt pályázatát. A pályázat célja, hogy támogassák a felsőoktatásban részt vevő azon hallgatókat, akik ezen a területen készítik tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat.
A pályázaton a magyar felsőoktatásban sikeresen megvédett dolgozatok vehetnek részt, melyeknek központi vagy hangsúlyos területe az outsourcing. A 2010-ben benyújtott pályamunkák áttekintése után a bíráló bizottság Hinek Mátyás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Gazdálkodástani Doktori Iskolája PhD-hallgatójának "Az outsourcing: A tevékenység-kihelyezési döntések elmélete és gyakorlata" című pályamunkáját kiemelkedő szakmai színvonalúnak értékelte és a kiírás szerinti szempontrendszer alapján az "Év Outsourcing dolgozata - 2010" cím nyertesének választotta.
A nyertes pályázó "Év outsourcing dolgozata" cím mellett pénzjutalomban részesül és előadási lehetőséget kap a szövetség 2011-es közgyűlésen. A bíráló bizottság különdíjjal ismerte el Kontra Veronika és Lajkó Erika, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak "A szolgáltató központok hatása Magyarország versenyképességére" című dolgozatát.
Kiadó: Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség
(mti/OS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

