Kővári nem tett le a civil stratégiáról

2010. december 14. kedd 18:59

Kővári nem tett le a civil stratégiáról
Legkorábban jövő év februárjában készülhet el az a civil stratégia, amelyet már régóta dédelget az önkormányzat, s amely különösen Kővári János országgyűlési képviselő (képünkön), az ÖPE frakcióvezetője erőfeszítéseinek eredményeként valósulhat meg. Több mint egy éve merült fel az az elképzelés, hogy nem politikusoknak, hanem szakembereknek kellene dönteniük a különböző civil szervezeteknek és alapítványoknak juttatandó önkormányzati támogatásokról.

A nemrég létrehozott Természeti és Emberi Erőforrás-fejlesztési Bizottság hatáskörébe került - egyebek mellett - a civil szervezetekkel való együttműködés szabályainak kidolgozása, a források elosztásának szabályozása és felügyelete, valamint a kezdeményezések támogatása.

Kővári János, a bizottság vezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, hogy több egyeztetés történt nyár óta a szervezetek képviselőivel és kijelölték azokat a területeket is, ahol az önkormányzat együtt tud működni az érintettekkel:

Kik az EKF civil nyertesei?

A százmillió forintos városi EKF-keret elosztása érdekében létrehozott testület - közmegelégedésre - jól végezte dolgát, működése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A két legnagyobb összegű támogatást elnyert projekt (öt és félmillió forinttal) a Közelítés Egyesület által szervezett Temporary City, valamint a Mediátor Egyesület által lebonyolított Varázskert-Utczabál. Négy-négymillió forintot kapott például a Nádor Galéria idei művészeti programjaira, az Észeki Várfalsétány - Piknik Kert szervezeőgárdája és a Harapj rá! - kultúrszendvics sorozata.

- Jelenleg a civilek térfelén pattog a labda, várjuk az egyesületek képviselőinek konkrét javaslatait. Úgy tudom, már készülőben van egy tervezet a részükről, s amint megkapjuk az anyagot, annak figyelembe vételével fogjuk megalkotni stratégiánkat, amely szerintem legkésőbb a jövő év elejére elkészül - mondta a politikus.

Azt, hogy a bizottság mekkora keretből tud majd gazdálkodni, még nem lehet tudni, hiszen egyelőre csak körvonalazódik a költségvetési koncepció, s maga a büdzsé is csupán februárra véglegesül.

Az azonban bizonyos, hogy - a szervezetek átlátható működésének biztosítása érdekében - a város szerződést kíván kötni velük, és elsőbbséget fognak élvezni azok a szerveződések, amelyek - részben vagy egészben - önkormányzati és közösségi feladatokat vállalnak át.

A stratégia megalkotása után magáról a pénzelosztásról civil kuratóriumok fognak dönteni. Nem egyetlen testület lesz, hanem a különböző területek (kultúra, szociális ellátás, oktatás, környezetvédelem) szakemberekből álló grémiumai külön-külön határoznak a forrásokról, döntéseiket pedig a közgyűlésnek kell jóváhagynia.


H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva