Őrizetben a tízmilliós kárt okozó kábeltolvajok
2010. december 14. kedd 11:59
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a gyanú szerint az öt férfi novemberben négyszer tett tönkre telefonos és internetes hálózatot azzal, hogy szerelőaknákba lemászva elvágta és elvitte az ott talált, esetenként több száz méter hosszú adatkábeleket.
Ennek következtében települések, valamint mentők és kórházak maradt több órára telefon, internet nélkül.
"A rendőrök már a második eset után nyomozócsoportot hoztak létre. A banda a napokban bukott le, amikor a becefai szőlőhegyen hatalmas tüzet raktak, hogy leégessék a vezetékekről a műanyag bevonatot. Ez kellett ahhoz, hogy a színesfémet néhány ezer forintért eladhassák" - tette hozzá a rendőr őrnagy.
Zsobrák Péter közölte: a helyi körzeti megbízott talált rájuk, kikérdezte őket, ekkor már tudta, hogy ők az elkövetők, de nem volt elég bizonyíték ellenük. Pár nap múlva azonban lett. A nyomozók több szakértői véleményt, tanúvallomást, nyomazonosítást szereztek be, így végül sikerült őrizetbe venni a banda tagjait.
A feltételezett elkövetők vasárnap előzetes letartóztatásba kerültek, ellenük többrendbeli lopás miatt indult büntetőeljárás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...