Swing és komolyzene harmonikán
2010. december 14. kedd 18:57

A klasszikustól a népzenéig ívelő zenei sokszínűség, a stílusok újragondolása és egyéni hangszereléssel való előadása Orosz Zoltán munkásságának meghatározó eleme, amit számos díjjal elismertek már. Egymás után három évben megnyerte az Országos Harmonikaversenyt felnőtt profi kategóriában (1998-1999-2000). 2000-ben megkapta a Magyar Rádió rangos elismerését, az eMeRTon-díjat, majd 2008-ban Artisjus-díjjal ismerték el.
Az elmúlt években számtalan hangfelvételen működött közre - de a saját albumra közel egy évtizedet kellett várnia.
Az új album részben folytatása az „Ezerarcú harmonika" címet viselő legutóbbi lemezének; azaz már ismert dallamok is hallhatók rajta, de ezenkívül több zenei irányzat felkerült a repertoárba. Orosz Zoltán célja ugyanis, hogy a szélesebb közönség számára tegye ismertté és elismertté a harmonikát, a benne rejlő lehetőségeket.
A sokszínűség az új albumon a francia harmonikazenétől az argentin tangón át a délszláv népzenéig, a swingtől a komolyzenei feldolgozásokig ível. A felvételen közreműködő zenésztársak mellett (Balogh Zoltán - gitár, Pengő Csaba - bőgő) olyan nemzetközi hírű kiválóságok is közreműködnek vendégzenészként, mint a jazzdobos Szabó Ferenc vagy Lattmann Béla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem basszusgitár-tanszékvezető tanára, valamint Kovács Antal gitárművész.
A zenekar tagjai:
Orosz Zoltán (harmonika)
Balogh Zoltán (gitár)
Pengő Csaba (bőgő)
Meghívott vendégművész: Horváth Kornél (ütőhangszerek)
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza
Időpont: december 15. (szerda), 19.00
Belépődíj: 2000 Ft
Takács T. - Fotó: vaskarika.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...