A Magyar Hírlap szerint Puchot is meghallgatják a Kulcsár-ügyben

A lap szerint tanú lehet az eljárás során a bírósági eljárásból kimaradók közül a Kulcsárnak miniszterelnöki hivatali belépőt biztosító szocialista államtitkár, Kodela László, Lamperth Mónika volt belügyminiszter férje, Jegesy András, "a Britton Peugeot-jával furikázó Puch László pénztárnok" (az MSZP jelenlegi baranyai elnöke), s egy bizonyos Gyurcsányi nevű - ahogy a Magyar Hírlap fogalmaz - "nagy ember" is.A lap megjegyzi azt is, hogy Kulcsár határidőnaplójában hétszer bukkan fel Baja Ferenc államtitkár neve, tizenegyszer Endrényi Éva üzletasszonyé, háromszor...

Csapadékos, szeles, hideg idő várható

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb rövid időre szakadozhat fel a felhőzet, és lehet helyenként kevés napsütés.Többször, több helyen fordul elő csapadék. Az északnyugati szél északkelet kivételével többfelé lesz erős, a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn +1 és -3 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában:A Barents-tenger, a Balti-tenger, illetve Kis-Ázsia feletti középpontokkal ciklonok örvénylenek. Hatásukra erősen felhős vagy borult az ég,...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

07.15 - 08.15 óráig - 6-os fkl út 192 km08.30 - 09.30 óráig - Pécs Nyugati elkerülő09.45 - 10.30 óráig - Görcsöny10.45 - 11.30 óráig - Ócsárd 11.45 - 12.30 óráig - Pellérd13.45 - 14.45 óráig - Romonya15.00 - 15.45 óráig - Bogád

Fontos győzelem a kosarasoknál

Fontos győzelem a kosarasoknál Nanette FTC - Pécs 2010 57-62 (11-17, 19-13, 14-15, 13-17) Népliget, 300 néző. Vezette: Ádám, GorkaNanette FTC: Darida 12/3,...

Hozták a kötelezőt a férfi...

Férfi röplabda NB IIPTE PEAC - Kunhegyes 3:1 (10, 16, -20, 14)PTE PEAC: Gyöngyösi, Horváth B., Storcz, Szabó D., Takács, Tölgyesi. Cserékna : Balla P., Balogh, Császár, Gungl, KaszásA...

Polics szerint ez is egy...

Polics szerint ez is egy MSZP-s trükk - A választási kampányban azt ígértük, hogy felülvizsgáljuk a közüzemi díjakat. Miután beiktattak, nagy meglepetés ért ezzel...

Elkelhet végre a pécsbányai...

Elkelhet végre a pécsbányai kórház A majdnem kilencezer négyzetméter összterületű ingatlant 1995-ben már kijelölték értékesítésre, ám azóta sem sikerült túladni...

Az eozin tánccsillagai

Az eozin tánccsillagai A Misina táncműhely bemutatója az adventi időszakhoz igazodva különleges tematikát választott magának. Az első részben...

Filmzenei projektekbe is...

Filmzenei projektekbe is belevágnak Nemrég foglalta el új székhelyét a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok együttese. A több mint hatmilliárd forintból...

Előadás Liszt utolsó szimfonikus költeményéről

Közreműködik: Pogány Ildikó és Király Csaba (zongora).Időpont: 2010. december 17., 18:00 Helyszín: Fülep Lajos terem, Művészetek és Irodalom Háza Jegyárak: Felnőtt: 1 000 Ft, Diák/nyugdíjas: 600 FtA Liszt Társaság tagjainak: ingyenes

Két játékostól is megvált a PMFC

Bozsik Jószef az ősz folyamán nem tudott alapemberré válni a pécsi csapatban, így Kiss László nem tartott igényt a huszonhárom éves labdarúgóra, négyszer szerepelt ősszel a csapatban.Horváth András ugyancsak kevés lehetőséghez jutott Pécsett, hiszen másfél éves pécsi karrierje során csak tíz alkalommal lépett pályára.

Újra jár a vonat a Komló-Sásd vonalon

Újra jár a vonat a Komló-Sásd vonalon A Komló-Godisa-Sásd szakasz újraindulása alkalmából "vonatindító ünnepséget" rendeztek Komlón 2010. december 12-én. Ünnepi köszöntőt mondott Polics József országgyűlési képviselő, Komló város polgármestere. Közreműködött a Szederkényi Ádám Hagyományőrző Bányász Fúvószenekar.A szaktárca további vonalakon is vizsgálja az újranyitás lehetőségét. A döntéssel 43 település mintegy 135 ezer lakosának közlekedési lehetőségei bővülnek.Képünkön: A Sásd és Komló között újraindított vasútvonalon közlekedő első vonat indulására várakozó érdeklődők a komlói vasútállomáson.

Különdíjas a PMMK űrszonda...

A három gépészmérnök (Blázsovics János, Csóka Zoltán, Oláh Gergely), két villamosmérnök (Malkó Tibor, Pap Zoltán) és két mérnök informatikus (Adorján Vanda, Slang Tamás) hallgatóból álló...

Ügynökök a filmesek közt és...

Ügynökök a filmesek közt és a színházban A politika napi kapcsolatban állt a Cég vezetőivel, s felhasználta döntéseihez a titkos információkat, esetleg továbbiakat...

Változékony idő lesz,...

Várható időjárás az ország területére vasárnap estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen számíthatunk záporra, hózáporra. Estétől a szél a Dunántúlon északnyugatira fordul,...

Élelmiszert gyűjtenek...

Vasárnap, azaz holnap 14 órától a komlói TESCO Áruháznál élelmiszeradomány-gyűjtés lesz a komlói FIDESZ-KDNP frakció és a helyi Fidelitas tagjai szervezésében. A felajánlásokat egy -...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.15 - 08.15 óráig - Pécs, Makai I. út08.30 - 09.30 óráig - Pécs, Nyugati elkerülő vízmű09.45 - 10.30 óráig - Pécs, 6-os fkl. út, pellérdi elágazó10.45 - 11.30 óráig...

Vereséget szenvedtek a kézisek

Férfi kézilabda NB I15. fordulóMezőkövesd-Uniqa Pécs 30-26 (15-13)

A nemzetiségek is nyomnak a latban

A nemzetiségek is nyomnak a latban Pécs rendkívül színes és összetett kultúrával rendelkezik. Olyan városról van szó, ahol évszázadok óta békében élnek egymás mellett a különböző népcsoportok. Az októberi választáson tíz nemzetiség alakíthatott önkormányzatot , ők a nemrég létrejött Nemzetiségi (korábban Kisebbségi) Tanács keretein belül érvényesíthetik érdekeiket.- Rendszeres időközönként, két-három hetente fogunk ülést tartani, melyen az összes pécsi nemzetiségi önkormányzat képviselteti magát, előterjesztéseket nyújthat be és szavazhat. A csoportok minden olyan témával kapcsolatban véleményt...

Luca-napi borosságok

Luca-napi borosságok Luca a vakok, a szemfájósok, az utcanők és a menyasszonyok védőszentje. Sokan már nem ismerik a szent nevéhez, életéhez kapcsolódó legendákat és népi hiedelmeket, mégis egyre több Luca-naphoz kapcsolódó programmal találkozhatunk karácsony előtt. Bár az ide vonatkozó tradíciónak nem sok köze van a borhoz, Pécsett mégis ennek apropóján rendezik meg a Luca-napi Varázslatokat.Vasárnap, a rendezvény nyitányaként "Ahol a Nap és a hegy összeér" mottóval a Gyöngyösi Borpalota Pincészet mutatkozik be. A mátrai borvidék hétezer hektárjával a második legnagyobb...

Pénzbehajtás: lehetetlen vállalkozás

Pénzbehajtás: lehetetlen vállalkozás A törvény paragrafusai szerint az illegális lakásfoglalás jogilag önkényes beköltözés szabálysértést jelent, amely önkormányzati lakások esetében valósul meg. Ez a tett elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Magántulajdonban lévő ingatlan esetében birtokháborítás vagy magánlaksértés esete áll fenn, ebben az esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel is büntethető a lakásfoglaló. A pénz behajtása egyébként az ilyen ügyeknél szinte lehetetlen, mivel az elkövetők a legtöbb esetben képtelenek kifizetni a...