Pénteken délután adják át az idei Lenau-díjat
Ez olyan bel- és külföldi magánszemélyeknek és közösségeknek ítélhető oda, akik a magyarországi németség kultúrájának bemutatása, hagyományainak ápolása, vagy identitása erősítése érdekében kiemelkedő munkát végeztek.A 2010. évi Lenau-díjat a pécsi belvárosi római katolikus plébániatemplom német kórusa kapja több mint két évtizedes, a német egyházi zene ápolásáért végzett szolgálatáért.A díjazottakat Kerner Lőrinc, a Lenau Egyesület elnöke méltatja.Időpont: 2010. december 10., péntek, 16 óra;Helyszín: Lenau Ház (Pécs, Munkácsy M. u. 8.).Dérrel-dúrral érkezik a hidegfront
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen valószínű csapadék; kezdetben eső, zápor, majd egyre nagyobb területen az esőt hózáporok váltják fel. Az érkező hidegfront mentén zivatar is kialakulhat. Reggel a szél északnyugatira fordul, és sokfelé viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések a Dunántúlon néhol a 100 kilométer/órát is meghaladhatják.A hőmérséklet napközben csökken; a reggeli 5-12 fokról kora délutánra 0-7 fokra esik vissza.Időjárási helyzet Európában:A Pireneusi-félszigettől Nyugat-Európán át...Pécsi győzelem a medencében
Pécsi Vízmű PVSK-Füszért - Orvosegyetem Sport Club 11-6 (6-1, 2-1, 2-3, 1-1)Abay Nemes Oszkár Sportuszoda2010. december 08., OB I., 9. FordulóPécs: Bisztritsányi, Bóbis 1, Hangody 1, Hegedűs 1, Naganuma 4, Vári 1, Lukács 1. Csere: Tóth 2, Soós, Krizsán, Müller, Scholefield, De Blasio, Tihanyi -.Edző: Petik Attila, Dr. Katics László.OSC: Áts, Benczur 2, Korényi, Cseh, Maklári 2, Balla, Szentesi. Csere: Kiss 2, Ürögi, Cserdi,Tawfik, Herczeg, Tiba, Varga.Edző: Bíró Attila, Becsey Péter.Emberelőny/Gól: 8 / 3 ill.10 / 1Büntető/Gól: 1 / 1 ill.3 / 3Kiállítás cserével: -Kipontozódott:...Traffipax csütörtökön Pécs...
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Engel J. út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Hársfa út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Nendtwich út10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út11.45 - 12.30 óráig: Pécs,...Joulupukki ismét nálunk járt

Bertók: mert itt volt egy...

A támfal reped, pénz már...

Hiába protestál a PDSZ?

Több mint 200 táncos a...

Rendőrkézen a sellyei szurkáló
A 44 éves helyi lakost megverték, és több helyen megszúrták, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.A Siklósi Rendőrkapitányság munkatársai széles körű adatgyűjtés során bravúros gyorsasággal az elkövető nyomára jutottak, már vasárnap hajnalban eljárás alá vontak egy 21 éves sellyei férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését. Az elsődleges adatok szerint a rablásnak induló tett végül emberölés kísérletébe torkollott, mivel az elkövető félt, hogy a sértett később felismeri. A fiatal férfit a rendőrség őrizetbe vette és indítványt tett előzetes letartóztatására.Nem árt figyelni: a sörgyár elől elszállítják az autókat
Bár ezen a helyen várakozni tilos tábla van kihelyezve, kiegészítve az elszállításra, és a rakodási területre figyelmeztető táblákkal, mégis sokan megkockáztatják a szabálytalanságot. A sörgyár szállító gépjárművei nem férnek el az itt megálló autóktól, ezért azokat a rendőrség kénytelen a hatósági járműtelepre szállíttatni.A kalendárium következő vendége: Márton László
A rendhagyó adventi kalendáriumban december 9-én, csütörtökön 17 órától Márton László író lesz hallható, látható.Márton László szabadfoglalkozású író, a Jelenkor Kiadó több művét (Átkelés az üvegen, A nagyratörő, Az áhítatos embergép, Árnyas főutca stb.) gondozta.Munkásságát egyebek mellett Füst Milán-jutalommal, Déry Tibor-díjjal, Szépírók Társasága-díjjal, Márai Sándor-díjjal, 2009-ben pedig Palládium-díjjal jutalmazták.Márton Lászlóval csütrötökön egy másik örömteli eseményen is találkozhatunk: a Művészetek és Irodalom Háza a 75 éves Bertók Lászlót köszönti. A születésnapi...A törvénykoncepció kap...
"A PTE mérsékletet javasol a hallgatói jogok korlátozása és a Bologna-rendszer átalakítása terén, és esélyegyenlőséget szorgalmaz a vidéki és fővárosi felsőoktatási intézmények...Felemás éve volt az egyetemnek

Álorvos kínált kedvező áron...
A sértett gyanútlanul kifizette az ágyat, de később - orvosával egyeztetve - kiderült, hogy csalóval állt szemben. Az elkövető 40 év körüli, kb. 155-160 cm magas, barna, rövid hajú,...A Leőweybe látogat a...
A látássérült fiatalembert Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója fogadja.Orsós Zsolt előadást tart a gimnázium diákjainak a...Felfüggesztett börtönt...
A táblabíróság internetes oldalára felkerült sajtóanyag szerint a Pécsi Ítélőtábla kedden megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság határozatát és Weiler...Jóval melegebb lesz az...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Többnyire erősen felhős lesz az ég, de a Dunántúlon hosszabb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Eső, zápor, néhol zivatar...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Nendtwich út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Hársfa út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Zsolnay V. út10.45 - 11.30 óráig: 66-os fkl. út 11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Komlói út13.45 - 14.45 óráig: Pécs, 6-os út 192. km15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Mohácsi útKiestek a kézisek a Magyar Kupából

Sellyén dőlt meg az abszolút melegrekord
December 7-én még sosem mértek olyan meleget, mint most kedden; a Baranya megyei Sellyén 18,5 Celsius fok volt a napi csúcshőmérséklet - mondta Tóth Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek.Az eddigi rekordot 1969-ben Szekszárdon mérték, akkor 16,4 Celsius fok volt december 7-én.
« Előző
41433 | 41454 | 41475 | 41496 | 41517 | 41538 | 41559 | 41580 | 41601 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...