Hazug kommunista ünnep: nem április 4-én történt és nem volt felszabadulás

2021. április 04. vasárnap 11:33

Hazug kommunista ünnep: nem április 4-én történt és nem volt felszabadulás

Pető Andrea történeti kutatásokon alapuló becslése szerint csak Budapesten 50 és 200 ezer között lehetett a megerőszakolt nők száma. A Tolna megyei Simontornyai járás főjegyzője 1945 márciusában arról számolt be, hogy Nagyszékely község női lakosságának 60 százaléka nemi betegséggel fertőzött, és 12-13 éves lányokat gyaláztak meg. Számos településen követtek el vérengzést a megszállók, ezek közül Kápolnapuszta mára eltűnt a lakott települések térképről is. A település teljes férfi lakosságát kivégezte 945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja - olvasható a hirado.hu oldalon.


„A front október 8-i áttörése után, a Malinovszkij marsall által vezetett 2. Ukrán Fronthoz tartozó 27. szovjet hadsereg és 18. lövész hadosztály végül harc nélkül vonulhatott be 1944. október 11-én hajnalban, a már kiürített Szamos-parti városba. A megszállás egyik azonnali következménye volt, hogy október 12-15 között a szovjet járőrök ötezer 17-55 éves kor közötti civil magyar fiút és férfit ejtettek foglyul, majd hurcoltak el a városból. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyükről szedték össze a magyar férfiakat. Országszerte ehhez hasonló események zajlottak, és a malenkij rabot emlegetése félelmet és aggodalmat váltott ki a lakosságból" - áll Murádin János Kristóf Malenkij robot - Kolozsváriak szovjet fogságban, 1944-1948 című írásában.

Ilyen jelenetekkel kezdődött meg a Magyar Királyság szovjet erők általi elfoglalása. A diktatúra idején teljességgel meghamisított történelemmel szemben, mely nem vett tudomást arról, hogy csak az 1947-es párizsi béke szakította el újra visszacsatolt területeinket, és a trianoni határok átlépésétől - s még úgy is tévesen! - számolta az ország úgynevezett felszabadítását, hazánk szovjet megszállása az Észak-Erdélybe betörő román és szovjet erők támadásával vette kezdetét - írja a hirado.hu hírportál.

Egy ünnep, rossz dátummal

A mai napon, április 4-én a Magyarországot megszálló erők 44 éven keresztül ünnepeltették, történelmünkben példátlanul, az ország elfoglalását. Maga a dátum sem volt helytálló. Miközben a kizárólag kommunista szellemű sajtótermékek egészen a rendszerváltás órájáig így jelentek meg az évnek ezen a napján: „1945. április 4- én Nemesmedves birtokbavételével befejeződött Magyarország felszabadítása - hazánk területén elhallgattak a fegyverek, a valóságban 1945 tavaszán Nemesmedves eleste után még egy hét múlva is zajlottak fegyveres összecsapások a Magyarország területén harcoló német erőkkel. „Rábafüzest 3-án végleg elvesztették, a falu „hegyvidékét" a védők még egy hétig, 11-éig tartották. Ugyanekkor esett el a Szentimre-telep, amelyből csak egy templomrom maradt fenn. 

Nemesmedvestől keletre feküdt Magyarbüks. A dombok között megbúvó falucska hivatalosan Csákánydoroszló külterülete volt, ám a légvonalban 4,5 kilométerre lévő anyaközséggel területileg nem tartozott össze. A komolyabb harcok elkerülték, a front április 11-én egyszerűen „túlfutott" rajta. A harcok azonban csak másnap hajnalban értek véget hazánkban. Pinkamindszenttől nyugatra, a Pinka folyón túl állt a Kapuy-major, amelyet a németek vezetési pontként építettek be védelmi rendszerükbe. Itt védő csapataik április 12-ére virradóra hagyták el állásaikat, s harcolva vonultak vissza a Német Birodalomhoz tartozó Ausztriába" - olvasható a Vas Népe 1992. áprilisi számában. (Olyan forrásokat is olvashattunk, melyek április 13-ára teszik az utolsó harcoló német alakulatok kiszorítását az új megszállók részéről.)

Miközben március 15-éből fekete betűs ünnepet csináltak a kommunista rezsimek hazánkban, április 4-ét nemcsak munkaszüneti napként, de a szokásos, a háború után negyven évvel is militarista, egy dél-amerikai juntára emlékeztető körülmények között ünnepelték meg: „iskolások zarándokoltak el Nemesmedvesre, a betonalapzaton álló T-34-eshez, hogy beszédeket mondjanak, illetve virággal a kézben beszédeket hallgassanak. Egész Európa láthatta (ha érdekelte) a Hősök terén minden ötödik évben megrendezett monstre díszszemléket, ahol katonák, rendőrök és munkásőrök tisztelegtek az állami- és pártvezetők előtt. Április negyedikéből tér lett, üzem és termelőszövetkezet."

A sajátos történelmi tévedés alapja, hogy „a magyarországi hadműveleteket irányító Tolbuhin marsall azt az utasítást kapta Sztálintól, hogy április 4-ére foglalja el Bécset. Miután ez nem történt meg, a marsall a nyugat-magyarországi Nemesmedves község aznapi elfoglalása után arról számolt be a főhadiszállásnak, hogy befejezte a magyar területek birtokbavételét." A németeket viszont a már ismertetett tények szerint nem sikerült a magyar területekről kiszorítani, ám ez nem zavarta a Népszavát, hogy már április 4-i számában be ne jelentse az ország „felszabadulását". Mi több, még az utóvédharcok idején, április 8-án arról írt a megszállók szájíze szerint fogalmazó pártlap, hogy „Magyarország teljes felszabadulásának megünneplésére ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a kormány tagjainak részvételével népgyűlés lesz a Nemzeti Múzeum előtt. A gyűlésen az öt demokratikus párt szónokai méltatják a történelmi esemény jelentőségét."

Egyértelmű tehát, hogy a „felszabadulás" szót a szovjet megszállók parancsára használta a korabeli sajtó, sőt a szovjet csapatok itt tartózkodása alatt egyfolytában megkövetelték az általuk megfogalmazott és előírt terminológia használatát. Az is árulkodó jel, hogy az április 3-i Népszavás lapzárta anyagába belefért az április 4-i „teljes felszabadítás", tehát a szovjethű orgánumnak már egy nappal korábban megparancsolták, hogy 4-én írja meg a későbbi kommunista rendszer egyik ideológiai alapját képező dátumához passzoló újságcikket - olvasható a hirado.hu-n.


"Elfoglalták" a várost a felszabadítók

A szovjet megszállás alatt álló déli területen már egy hónappal korábban, 1945 márciusában valószínűleg feltétele volt a lapok megjelenésének a „felszabadulás" kifejezés kötőszó-szerű használata. Az összes, már a szovjet befolyás alatt álló területen megjelent sajtótermék hemzseg ettől a kifejezéstől. Például a Makói Népújság 1945. március 20-i száma így szólítja fel - gyakorlatilag - a kényszermunkára és elhurcolásra történő jelentkezésre azokat a „lustákat", akik elmenekültek a front elől, majd visszatértek otthonukba a harcok után: „30 napos közmunkát kötelesek végezni a Makó vármegye területéről elmenekültek és a december 1-e után visszatértek - Rendkívül érdekes javaslattal foglalkozott legutóbbi ülésén a Csandvármegyei Nemzeti Bizottság, A javaslat, horderejénél fogva nagy érdeklődést váltott ki és a bizottság által meghozott határozat nagyon komoly súllyal bír. Kallós Alajos terjesztette a javaslatot a Nemzeti Bizottság elé és abban azt indítványozta, hogy a Nemzeti Bizottság az elmenekülteknek, illetve december 1-e után visszatérteknek tegye kötelezővé a közmunkát. Az indítvány indokolásában megállapítja, hogy a vármegye felszabadulása után azok, akik itthon maradtak, nagymérvű közmunkát teljesítettek".

Ez a forrás tehát már az ország teljes megszállása előtt felszabadulásról ír („a vármegye felszabadulása után") A felszabadulás kifejezés egyébként a történelmi szituáció miatt is értelmezhetetlen: a magyarok hadviselő félnek számítottak a szovjet invázió idején. Ismert, hogy a Vörös Hadsereg is „Budapest elfoglalásáért", nem pedig „felszabadításáért" kitüntetéseket osztott ki később azon több százezres, jól felfegyverzett haderő tagjainak, akik a második világháború egyik leghosszabb városostromában foglalták el a fővárost, melynek budai oldalát a kitörés idején már csak néhány tízezernyi, mostoha körülmények között vegzáló, utánpótlás nélkül harcoló katona védte.

E megszállás során szenvedte el azt a sérelmét a magyar lakosság, amely történelmünkben e szempontból is egyedülálló: a szovjet megszállók gyakorlatilag minden magánlakásba behatoltak, s ott kisebb-nagyobb fegyveres rablásokat követtek el; a férfiakat emellett a nyílt utcán, rendszeresen kifosztották, elrabolva tőlük karórájukat. Szinte minden nőnemű, szinte bármely életkorban levő személy, bármikor retteghetett attól, hogy a katonák erőszakot követnek el rajta.


Településeket irtottak ki, hurcoltak el

A szovjet megszálló erők által okozott, felbecsülhetetlen károkat az ország áprilisi elfoglalásával kapcsolatban érdemes két csoportba sorolni: a közvetlenül a megszállás alatt és azt követően, a következő 44 év alatt elszenvedett hátrányok, veszteségek csoportjába.

„A szovjet bevonulás és az ezt követő megszállás Magyarországon is igen súlyos atrocitásokkal járt együtt. A polgári áldozatok száma többnyire azon településeken volt kirívóan magas, amelyeket a szovjet egységek csak nehéz harcok és súlyos veszteségek árán foglaltak el, vagy ott, ahol továbbvezénylés előtt hosszabban időztek. A Veszprém megyei Olaszfaluban, ahol a németek egy ideig sikeresen tartóztatták fel a szovjet előrenyomulást, a bevonuló szovjet csapatok 1945. március végén több mint 60 polgári személyt gyilkoltak
le.

Katonáik halála miatt sok más esetben is ártatlan embereken álltak bosszút. A Szolnokhoz közeli Tószegen 1944. október 13-án, megtorlásként egy „ismeretlen körülmények" között elhunyt szovjet katona haláláért, összetereltek és agyonlőttek 11 helyi lakost. A nyírbátori kistérségben fekvő Encsencs községben 1944. október 27-én egy férfi „erős felindulásában" megölt egy szovjet katonát, mivel az a feleségével erőszakoskodott. A meggyilkolt katona bajtársa retorzióként öt személyt nyomban agyonlőtt, majd 105 helyi lakost túszként összefogtak, és elhajtottak a községből." „Pető Andrea történeti kutatásokon alapuló becslése szerint csak Budapesten 50 és 200 ezer között lehetett a megerőszakolt nők száma. A Torna megyei Simontornyai járás főjegyzője 1945 márciusában arról számolt be, hogy Nagyszékely község női lakosságának 60 százaléka nemi betegséggel fertőzött, és 12-13 éves lányokat gyaláztak meg. A tőle nem messze fekvő Varsádon 15 éves gyereket és 78 éves idős asszonyt is megbecstelenítettek" -olvasható a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadványában.

Számos településen követtek el vérengzést a megszállók, ezek közül Kápolnapuszta mára eltűnt a lakott települések térképről is. A település teljes férfi lakosságát kivégezte 1945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja.


A teljes cikk ide kattintva olvasható.

 

Képünkön: díszszemle április 4-én, Budapesten.

Forrás: hirado.hu - Fotó: Nemzeti Fotótár