Három PTE-s tudós az MTA új doktorai közt

A most akadémiai doktori címet kapók 41 százaléka a matematika és természettudományok képviselői közül kerül ki, 28 százalékuk élettudományokkal, míg 31 százalékuk társadalomtudományokkal foglalkozik. A 88 leendő MTA doktorából 23 az Akadémia valamelyik intézményének munkatársa, 58-an pedig felsőoktatási intézményben tevékenykednek. Többségük 48 év 60 év közötti. A legtöbben, tizenegyen a fizikai tudományok kutatói, tízen biológiával foglalkoznak, kilencen pedig kémiai tudományokkal. A mezőgazdasági tudományok művelői közül heten, míg az orvostudományok területéről hatan vehetik...

Lopott, ajtót nyitott - zajlik az élet

Két Suzukiról loptak le kerekeket Pécsett, Uránvárosban szerda éjjel. Az elkövető megemelte a járműveket, alábakolta, és elvitt róluk egy-egy pár kereket. A tulajdonosok kára összesen hetvenezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Biciklisre nyitott ajtót egy figyelmetlen autós Pécsett csütörtök délelőtt. A biciklis elesett, de nem lett nagyobb baja. Az autós ellen eljárás indult.Közel egymillió forint értékben arany ékszer tűnt el egy mohácsi házból a napokban. A tulajdonos feljelentést tett, a rendőrség keresi az ékszereket és a tolvajt.

Az ÖPE Szabadegyetem vendége lesz Illés Zoltán

Az előadás címe, témája: Környezeti kihívások a mai Magyarországon, a Kormány válaszai a környezetvédelmi kérdésekre. Helyszín, időpont:Tudásközpont, 2010. december 10. péntek 17.00 óra

Marad a csapadékos idő,...

Várható időjárás péntek estig: Délutántól elsősorban délen, délkeleten szakadozik fel a felhőzet. Délnyugat felől  egyre többfelé alakul ki csapadék; többnyire eső, de északnyugaton...

Traffipax pénteken Pécsett...

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Nendtwich út10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út11.45 - 12.30 óráig: Pécs,...

Újra elszállt a gyilkos...

Újra elszállt a gyilkos pécsi busz Akkor a megállóba szaladt bele a menetrend szerint közlekedő járat és egy padon ülő néni halálát okozta. A riportban Sütő...

Emléktáblát kap az első...

Emléktáblát kap az első mecseki dinólábnyom A Vasassaurus Carbonis emlékmű felavatására 2010. december 4-én 15 órakor, a vasasi Bányász Emlékparkban kerül sor.A...

A karácsonyfa "útvonalán"...

A karácsonyfa A fát egy Vadász utcai kertben vágják ki, ezért december 6-án 8 és 11 óra között ideiglenes forgalomkorlátozásra kell...

A szakképzés jövőbeli...

A szakképzés jövőbeli helyzetéről tárgyaltak A rendezvényen Janovics László főigazgató (DDRMK) köszöntötte a résztvevőket. Bevezetőjében elmondta, hogy a Dél-dunántúli...

Kávéházi hangulat a Képtárban

Kávéházi hangulat a Képtárban "A tárlat délután a képtár galériájában nyílik, a magyar szellemi élet egyik fénykorát idéző ingyenes programok pedig este az intézmény udvarán felállított kávéházi sátorban lesznek" - közölte a Pécs2010 Sajtóiroda csütörtökön az MTI-vel.A látogatók a kiállítással párhuzamosan a korabeli pesti kávéházak stílusában berendezett sátorban kávé, tea, sütemény fogyasztása és sanzonok hallgatása közben korabeli újságokat lapozgathatnak. Este először némafilmeket vetítenek zongorakísérettel, azután a Hoppart Társulat tart előadást Örkény István Egyperceseiből, lesznek...

Nicola Conte Pécsett turnézik

Nicola Conte Pécsett turnézik A három fellépő korábban a budapesti A38-hajón adott sikeres koncertet. A jazz-est sokféle zenei karaktert vonultat fel, akik egyenként is bizonyították már tehetségüket a műfajban, különböző formációkban szerepelve. Az olasz gitáros Nicola Conte az úgynevezett új-jazz mozgalom meghatározó alakja, aki zenészként, producerként és DJ-ként egyaránt kiemelkedő zenei egyéniség Európában.A jazz elemeit az elektronikus tánczenével keverő két hazai zenekar, a Bin-Jip és a Barabás Lőrinc Eklektric a hazai fiatal jazzgeneráció tagjai. Nicola Conte mellett a színpadon láthatjuk többek közt...

EKF-év: pro és kontra (2.)

EKF-év: pro és kontra (2.) Aknai Tamás művészettörténész professzor (felső képünkön) szerint sok mindent lehetett élvezni az év során, még ha ezek nem is feltétlenül az EKF-nek voltak köszönhetőek:- Oly sok minden történt, épült, és oly sok mindent nem látunk még, ami az EKF-hez tartozik, hogy csak felemás ítéletet fogalmazhatunk meg - kezdi a professzor, azonban rögtön hozzá is teszi: - Kiugróan emlékezetes színházi produkcióra, hangversenyre, kiállításra mindenesetre nem került sor ebben az esztendőben. Számszerűségében elragadónak látszik, de különösség, eredetiség tekintetében számomra semmi...

Illés Zoltán lesz az ÖPE...

Az államtitkár az alábbi témákban tart előadást: Környezeti kihívások a mai Magyarországon; a kormány válaszai a környezetvédelmi kérdésekre.Helyszín: Tudásközpont (Pécs, Universitas u....

Közgyűlés a Kodály Központban

Közgyűlés a Kodály Központban A bolgár küldöttség röviden méltatta Újvári Jenő munkásságát, és a két város közti kulturális kapcsolatok terén kifejtett...

Az átszervezések fájni fognak

Az átszervezések fájni fognak A napirendi pontok tárgyalása előtt Gulyás Emil, az MSZP-frakció vezetője kért szót, aki felszólalásában kifogásolta, hogy...

Elbontják doktor Doktort

Elbontják doktor Doktort Az indoklás szerint: Doktor Sándor (1864-1945) a pécsi Bábaképző Intézet egykori igazgatója volt, de orvosi tevékenysége...

Adventi hangverseny...

Fellépők: Kuti Ágnes - szoprán, Szamosi Szabolcs - orgonaművész, Mátyás Tibor és Solymosi Péter - trombitaművészek és a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola trombita tanszakának...

Túl gyorsan hajtott,...

A mentősök a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba. Az autóban egymillió forint kár keletkezett. Az elsődleges vizsgálatok szerint a baleset azért történt, mert a nő túl gyorsan ment,...

Egy sávon halad a forgalom a 6-os főúton

A kétsávos körforgalomban kitörött egy kamion kereke, s nekicsapódott egy mellette haladó autónak. Senki sem sérült meg, de a műszaki mentés hosszabb időt vesz igénybe - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A második sáv várhatóan dél körül szabadul fel - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

A minőségi munka - versenyelőnyt jelent

Dr. Poór József, a kutatást irányító egyetemi tanár szerint „a válaszokból egyértelműen kitűnik, hogy a cégek kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak az emberi erőforrásnak." Így többek között említést érdemlő, hogy közel kétharmada a résztvevőknek a személyzet minőségét, tudását komoly versenytényezőként értékelte, illetva a munkaerő minőségi kívánalmát a cégvezetők még a napi működés fedezetéül szolgáló pénzügyi források menedzselésénél, megteremtésénél is nagyobb fontosságúnak tartják.A válság szervezeti hatásaival kapcsolatban megállapítottuk, hogy a válaszadók...

Borongós, párás idő lesz, hószállingózással

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Többnyire borult, párás időre van kilátás, inkább csak nyugaton lehetnek átmeneti, rövid felszakadozások. Főként keleten, délkeleten fordulhat elő kisebb eső, zápor, északnyugaton hószállingózás. Gyenge vagy mérsékelt lesz a szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire -1, +4, délkeleten, keleten 5-7 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:Izlandtól a Skandináv-félszigeten át egészen a Kelet-európai-síkság déli részéig magasnyomású zóna húzódik. Területén eseménytelen, de kemény, téli idő a...