Télen a jégen - túraajánlat szombatra

2011. január 14. péntek 12:14

A túra a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetbe kalauzolja a résztvevőket. A területet 1991-ben nyilvánították védetté, kiterjedése 7832,7 hektár, melyből 499 ha fokozottan védett.

A tájvédelmi körzet a Dunántúli-dombvidék nagytájának nyugati felében, a Belső-Somogy középtájon helyezkedik el. A nagyrészt erdők borította, vízfolyások szabdalta, halastavak tarkította tájvédelmi körzet háborítatlanságában az is közrejátszott, hogy a németek 1944-ben háromszoros aknazárat telepítettek a területre, melyet 1956-ig folyamatosan szervezett aknaszedő alakulatok semlegesítettek. A változatos élőhelyek több ritka és veszélyeztetett madárfajnak biztosítanak zavartalan szaporodási feltételeket. Kiemelkedő jelentőséggel bír az itt költő rétisas populáció. Az utóbbi évtizedekben jelent meg, és állandó szaporodó népességet alkot az aranysakál. Itt él a Dunántúl talán legéletképesebb vidra állománya is.

Az új év első jelvénygyűjtő túráján a befagyott Aranyos-patakon, enyhébb idő esetén a patak mentén haladunk. A résztvevők megismerkedhetnek az Aranyos-patak rehabilitációjával, vadnyomokat figyelhetnek meg, valamint szalonnasütésre is lehetőség nyílik.

Helyszín, időpont: Nagybajom-Sápapuszta, 10:00 óra (gyülekező: 9:45-kor)
GPS: N46°25,428' E17°30,638'
Túra hossza: 7 km
Túra időtartama: 3-4 óra
Részvételi díj: 450 Ft/fő

Hasznos: Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő
túrafelszerelés megválasztása!
A szalonnasütéshez kérjük mindenki hozzon magával szalonnát,
esetleg krumplit, hagymát, kenyeret, az elfogyasztani kívánt mennyiségben!

Információ, bejelentkezés csoportoknak:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 30/326-9459, 30/377-3388
E-mail: [email protected], [email protected]
www.ddnp.hu

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park