Balesetet szenvedett egy Pécsre tartó buszjárat

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy a Pannon Volán járata szenvedett balesetet. A jármű Zalaegerszegről Pécsre tartott. A keréknyomok alapján a jármű a nedves, havas útpadkán leszaladt az útról, és a nagyjából egy méterrel mélyebben fekvő szántóföldön dőlt az oldalára. A mentők a hét megsérült felnőttet a zalaegerszegi kórházba szállították. Egyikük édesapja az MTI-nek azt mondta: a boruláskor a lánya a fejét ütötte be, barátja pedig a kézfején sérült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset nem sokkal fél hat után történt a 74-es úton. A katasztrófavédelmi...

Felborult a Bor utcában egy részeg fiatal

Túl gyorsan ment, letért az útról, kerítésnek ütközött és felborult. Nem sérült meg senki, az autóban közel félmillió forint kár keletkezett. A fiúval szemben a rendőrök eljárást indítottak, vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

Jakabos: "a 400 vegyes a szívem csücske"

- Mindenki esélyesként könyvelt el, pont ezért nem ment az első kétszáz méter. Kénytelen voltam nyugtatgatni magam azzal, hogy talán még nincs veszve semmi. Ennek az aranynak sokkal jobban örülök, mint a kétszáz pillangón szerzettnek, hiszen a négyszáz vegyes a szívem csücske. No meg az sem mellékes, hogy ez már az Eb utolsó napja volt... - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a pécsi kiválóság.

Nyakunkon a tél: erős szél,...

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn napközben bár fokozatosan szakadozik, vékonyodik a felhőzet, csak kevés napsütés várható. Eleinte főként keleten, északkeleten...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Rácvárosi út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út09.45 - 10.30 óráig: Pécs Szigeti út10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Verseny utca 11.45 - 12.30 óráig: Pécs,...

A L'Art Pour l'Art színháza...

A L'Art Pour l'Art színháza Pécsett A csapat huszonnégy éve jöt létre, amikor még Laár pour Laár Társulat névvel működtek. Első műsoruk valójában Laár András...

Az SZDSZ székháza bedeszkázva

Az SZDSZ székháza bedeszkázva Az idei évben alaposan átrendeződött az ország és Pécs politikai térképe: két, korábban stabil támogatással rendelkező párt,...

Al Di Meola: minden jegy...

Al Di Meola: minden jegy elkelt A koncertnek 2010. december 19-én 20 órától az újonnan megnyílt Kodály Központ ad otthont. A korábbi fúziós jazz-rock...

A Biokomé lesz a...

A Biokomé lesz a városüzemeltetés Az átvilágítás megállapításai szerint a társaság szerkezetileg túlságosan széttagolt, a cégcsoporton belüli vállalatok...

Pécsi vereség Sopronban

Pécsi vereség Sopronban Női kosárlabda NB I, 13. fordulóMKB-Euroleasing Sopron - Pécs 2010 82-65 (22-23, 23-13, 16-11, 21-18)Sopron, 1300 nézőVezette: Vígh, Cziffra Cs., Farkas G.MKB-Euroleasing Sopron: Honti 10, McCoughtry 20, Holt 19/3, Krivacevic 14, Tamane 12 Cs.: Fűrész 5/3, Varga 2. Vezetőedző: Székely NorbertPécs 2010: Iványi, Fegyverneky 9/3, Raksányi, Griffin 10, Krnjic 18/3 Cs.: Quigley 21/12, Sarok 2, Túróczi 2, Horváth L. 3. Vezetőedző: Zseljko Djokics Székely Norbert: - Magas hőfokú találkozót játszottunk. Végig jól kontrolláltuk a mérkőzést. Csapatként működtünk. Végig vezettünk, és...

Színpadon: Pál István "Szalonna" és bandája

Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában mind a tengerentúlon. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén, olyan kiváló művészek társaságában mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész, és a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált többek között Károly, walesi herceg és Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök.Az együttes tagjai:Pál István "Szalonna" - hegedűGombai Tamás -...

Megalakult a pécsi limfómaklub

Korai felismerést követően ma már a limfóma az egyik legeredményesebben gyógyítható daganatos rendszerbetegség, melyben a helyes szakmai cselekvés, a betegek tájékoztatása, és a civilszervezetek támogatása kiemelten fontos.A Magyar Rákellenes Liga betegklubjai mint civil szervezetek segítik az onkológusok munkáját azzal, hogy aktív részvételükre számítva szerepet vállalnak abban a tájékoztatásban, amely a rákos beteg tudatlanságból eredő félelmeit akarja eloszlatni az összetett, hosszú ideig tartó gyógykezelésekkel kapcsolatosan. Minden klub nyílt, nincs létszámkorlát, nem kell a...

Jakabos Zsuzsanna...

Jakabos Zsuzsanna EB-aranyérmes 400 vegyesen Hátúszásban aztán a papírformának megfelelően átrendeződtek az erőviszonyok, Jakabos riválisai, Grangeon és Segat előtt...

Látó-Kör Jarmeczky Istvánnal

Látó-Kör Jarmeczky Istvánnal Jarmeczky István festményei lírai absztrakt olajképek, intenzív izzó színekkel, határozott képi szerkezettel. A részletekben,...

Mi lesz az MTI-vel? -...

Mi lesz az MTI-vel? - Belénessy a Sziluettben A Sziluett teljes adását az alábbi linkre kattintva nézheti meg:BELÉNESSY CSABA A SZILUETTBEN

Délelőtt napsütés, délután...

Várható időjárás vasárnap estig:Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég, mérséklődik a szél. Eleinte fátyolfelhős, napos időre van kilátás, majd délutántól dél felől beborul az ég, és...

Fennakadás Pincehelynél egy...

A fennakadást az okozza, hogy este a két állomás között meghibásodott a Sopianae InterCity mozdonya, amelynek műszaki helyreállítása és elvontatása valószínűleg a hajnali órákig eltart,...

Biczó Eb-bronzérmes 200...

Biczó Eb-bronzérmes 200 pillangón Biczó Bence bronzérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban az Eindhovenben zajló rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. Az...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Mártírok útja08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Verseny utca10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Siklósi út11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Makay I. út13.45 - 14.45 óráig: 6-os fkl. út, 204 km szelvény15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Pellérdi út

Az első Szekulovics-győzelem

Az első Szekulovics-győzelem Férfi kosárlabda NB I, 9. forduló PVSK-PANNONPOWER - Factum Sport Debrecen 103-85 (31-19, 26-21,22-25, 24-20)Lauber Dezső Sportcsarnok, 500 nézőV.: Pálla, Szabó, NémethPVSK-PANNONPOWER: Glavinic 10, El-Amin 31/15, Deák 6/3, Tóth 11, Egemonye 21. Csere: Hosszú 6/6, Kiss, Bíró, Kovács P. 10/3, Gémes 2, Eilingsfeld 6, Ignácz. Vezetőedző: Szrecsko SzekulovicsFactum Sport Debrecen: Boros 4, Langford 21/6, Kovács I. 3/3, Mekongo 16, Singletary 26. Csere: Pék 2, Varga, Mondzinger 4, Kóthay 4/3, Balogh 5, Lajsz, Stekler. Vezetőedző: Ráthonyi TamásA pécsi csapat eddigi gyenge...

Egy elképzelt kultúra

Egy elképzelt kultúra Gellér B. István Martyn Ferenc tanítványának tudhatja magát, akitől sok művészeti inspirációt kapott. Számos díj és kiállítás kísérte pályáján a pécsi művészt, és külföldi ösztöndíjak alkalmával fejleszthette látásmódját. A Munkácsy-díj sem váratott sokáig magára (1999), majd a tavalyi évben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is kiérdemelte.Gellér B. István különös, fikción alapuló művészeti munkája a Növekvő város, amelyben egyéni mitológiát teremt egy nem létező, ősi kultúra archeológiai feltárása, néprajzi, kultúrtörténeti feldolgozása által. A művész...