Anarchia és erőszak az iskolákban
2011. január 09. vasárnap 18:57

Abban egyetértenek a pécsi oktatási intézmények vezetői, hogy a tanárok tekintélyét növelni kell.
- A megbecsültséghez kormányzati stratégia szükséges, amely a szakma társadalmi megítélést javítaná. Rendkívül összetett kérdésről van szó, a tanárképzéstől kezdve egészen a fizetésekig szükségesek az átalakítások. Szerencsére az utóbbi hónapokban látok is törekvéseket erre vonatkozóan - mondta Banó Andrea, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, aki szerint az erőszak megállítására kevés eszköz áll a tanárok rendelkezésére, hiszen a szaktanári vagy igazgatói figyelmeztetésnek nem elegendő az elmarasztaló hatása.
Lantos Károly, a Pollack Mihály Szakközépiskola vezetője a legutóbbi sajnálatos esetre is utalva úgy nyilatkozott: még nem érzi a törvénymódosítás hatását, mert a diákokban nem tudatosult, hogy egy ilyen ügy nyomán akár büntetőfeljelentés is születhet. Az igazgató szerint ugyanakkor a tanköteles kor csökkentésével eredményt lehetne elérni.
- Úgy gondolom, azzal, hogy olyan gyerekeket is az oktatási intézménybe kényszerítünk, akik esetleg inkább dolgozni, mint tanulni szeretnének, csak a társadalmi problémákat növeljük. A diákoknak alternatív lehetőségeket adnék arra, hogy tanulhassanak, de nem tenném be őket olyan középfokú intézményekbe, ahova nem kívánkoznak - vázolta elképzeléseit Lantos Károly.
- Az iskola leképezi a társadalmat. Ha kint az utakon a gyalogos és az autós mutogat egymásnak, akkor mit várhatunk el egy gyerektől? - teszi fel a kérdést Déri Tibor, a Simonyi Károly Szakközépiskola (korábbi nevén 508-as) igazgatója, aki szerint a törvény segít ugyan, de nem ez jelenti a megoldást, hanem a teljes társadalmon belül kell kialakítani egy emberibb viszonyrendszert. Az intézményvezető szerint nem a jogszabály ereje és szigora állítja meg az erőszakot, hanem a bizonyosság az elkerülhetetlen és azonnali felelősségre vonásban.
- Ha egy iskolában nincs rend, az a gyereknek sem jó, hiszen az anarchiában csak ideig-óráig érzi jól magát. Mindenre reagálni kell, egyetlen trágárságot sem szabad elengednünk a fülünk mellett, mert a gyerek azt hiszi, hogy ezt szabad - zárta mondandóját az igazgató.
A szülők szerepe mindenesetre rendkívül fontos, hiszen annak ellenére, hogy az iskola képes befolyásolni a diák magatartását, egy-egy bántalmazásban az otthonról hozott feszültség és erőszakosság nyilvánul meg.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...