Bércesi Ferenc is átvette főigazgatói kinevezését

2011. január 10. hétfő 13:25

Kinevezte a kormányhivatalok főigazgatóinak többségét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A hivatalok szakmai vezetői a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban tették le ünnepélyes esküjüket és vették át kinevezési okmányaikat - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság az MTI-vel hétfőn.

A főigazgatókat a közigazgatási hivatalok jogutódjaiként 2011. január 1-jével megalakult kormányhivatalok politikai vezetéséért felelős kormánymegbízottak javaslatára nevezte ki a szakminiszter határozatlan időre.

A fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal hivatali szervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén.

A kinevezett főigazgatók a következők: Haszonicsné Ádám Mária (Budapest),
Kovács Miklósné Molnár Ilona (Bács-Kiskun), Bércesi Ferenc (Baranya), Tóth Ildikó (Békés), Lukács Irén (Borsod-Abaúj-Zemplén), Polner Eörs (Csongrád), Balogh Ibolya (Fejér), Nagyné László Edit (Győr-Moson-Sopron), Vasas Lászlóné (Hajdú-Bihar), Balás István (Heves), Szakali Erzsébet (Jász-Nagykun-Szolnok), Józsa Veronika (Pest), Neszményi Zsolt (Somogy), László-Varga Zsuzsanna (Tolna), Ágh Ernőné (Vas), Nagylaki Csilla (Veszprém) és Sifter Rózsa (Zala).

(mti)