DDRFT: tízmilliárdokra lehet pályázni

DDRFT: tízmilliárdokra lehet pályázni Az akcióterv prioritásai nem változtak (gazdaságfejlesztés, turisztika, humán közszolgáltatások fejlesztése, városfejlesztés, közlekedés), viszont a hangsúlyok az egyes pontokon belül elmozdultak. A jövőben ugyanis nagyobb szerepet kapnak majd a kis- és közepes vállalkozások (KKV-k).- A 2011-es évtől az önkormányzatok pályázati lehetőségei szűkülnek, és elsősorban a kis- és közepes vállalkozások számára nyílik majd meg az út - tudtuk meg dr. Farkas Tibortól, a DDRFT operatív munkáját irányító Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) vezetőjétől.A november 11-én...

Lámpa ad elsőbbséget a buszoknak

Lámpa ad elsőbbséget a buszoknak Gyorsítani kell a pécsi közösségi közlekedésen - adta ki a jelszót a pécsi városvezetés, és ennek szellemében készült el az új közlekedésfejlesztési koncepció. Az elképzelés tartalmaz villamosközlekedést, buszsávokat (sőt, buszutcákat is), ezek megvalósulása azonban hosszú időt vesz majd igénybe. Viszont a tervezet azon része, amely szerint lámpákkal segítenék a buszok kihajtását a megállókból, könnyebben megvalósítható, így ez lehet az első lépés, amellyel valóban gyorsul majd a pécsi tömegközlekedés.- Úgy gondoljuk, ez valóban gyorsítaná a forgalmat, a 48-as tér...

Előadás a csillagképekről és azok "tükörképeiről"

Az előadás során az érdeklődők áttekinthetik őseink világképét, szó lesz a különböző népek legfontosabb csillagképeiről és azok földi „tükörképeiről" (pl. őskori kultikus tárgyak, az egyiptomi és mezopotámiai ábrázolások, a nazcavonalak, csillagkép alakú épületcsoportok és persze néhány csillaggömb) is.Előadó: Dr. Gyenizse Péter (PTE TTK Földrajzi Intézet)Időpont: 2010. december 1., 18 óraHelyszín: Dominikánus Ház (Pécs, Színház tér 2.)Belépő: 400 Ft, diák 200 Ft

Orvosi biotechnológiai...

A négynapos tudományos konferencia abból a célból jött létre, hogy egy olyan konferenciasorozat vegye kezdetét, amelyen neves hazai és külföldi előadók számolhatnak be kutatási...

Kiállítás fogyatékkal élők...

A Művészetünk, a kommunikáció című kiállításhoz kapcsolódóan a fogyatékkal élő emberek sokszínűségét bemutató produkciók várják a közönséget december 3-án.Bemutatkozik a siket amatőr...

Megjelent: Pécs...

Megjelent: Pécs növényvilága egykor és ma A kötet bemutatójára november 29-én, 15 órakor kerül sor a Természettudományi Múzeumban (Pécs, Szabadság u.2.). A...

A rendőrség szerint későn...

A valóság ezzel szemben az, tudatja a rendőrség, hogy a riasztás után senki nem értesítette a rendőrséget, sem a tulajdonos, sem a biztonsági szolgálat. A rendőrség csak órákkal később...

Helyenként havazás, havas...

Várható időjárás az ország területére szombat estig:Szombaton a reggeli óráktól délnyugat felől csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Északkeleten délelőtt még több helyen valószínű...

Szolnoki győzelem az uszodában

Szolnoki győzelem az uszodában PVSK-Füszért - Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP5-6 (2-2, 1-3, 1-1, 1-0)Pécs: Bisztritsányi, Bóbis 1, Lukács, Hegedűs, Tóth 1, Krizsán,...

Kikaptak a kézisek a Csurgótól

Uniqa-Pécs-Csurgó 25-28 (9-15)

Orfűn bejött az idei nyár

Orfűn bejött az idei nyár A Pécs melletti üdülőfalu régóta vonzza a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeket a megye, a régió minden szegletéből. Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Fishing on Orfű könnyűzenei fesztivált, és ezen a nyáron az üdülőhely adott otthont az ország legnagyobb egyetemi és főiskolai dzsemborijának, az EFOTT-nak is. Ezek, valamint az augusztusban átadott aquapark és víziturisztikai központ érezhetően hatással voltak a település vendégforgalmára.A jelenleg száznyolcvanhat magánszállással és negyvenkét kereskedelmi szálláshellyel rendelkező Orfű polgármestere,...

Sporthétvége: két vízilabda meccsel

Sporthétvége: két vízilabda meccsel Ismét dupla fordulót játszanak a férfi vízilabdázókPetik Attila együttesének ismét nem lesz egyszerű dolga a bajnokságban, hiszen pénteken és szombaton is meccset kell játszaniuk a vízilabdásoknak. Pénteken a Szolnok együttesét fogadják hazai pályán, szombaton pedig Budapestre utaznak a 2007 óta zsinórban három bajnoki címet szerző Vasashoz. A Szolnok a legutolsó, 1964-ben megszerzett bajnoki címe óta rendre a tabella közepén és a hátsó régióban szerepel. Tavaly a hatodik helyen végeztek a bajnokságban, idén pedig a negyeddöntőig jutottak a Magyar Kupában. A Vasas viszont jóval...

Gyűjtés és árverés a...

Gyűjtés és árverés a színházért Az egyesület 2001-ben alakult a „színházcsinálás" reményében - néhány lelkes egyetemista összefogásával. A Pécsi...

Tíz éve a világörökség része

Tíz éve a világörökség része Az UNESCO Világörökségi Bizottsága 10 évvel ezelőtt, 2000. november 30-án az ausztráliai Cairnsban tartott 24. ülésén vette...

Hátrányos helyzetűek...

Hátrányos helyzetűek firkátlanítanak Bár néhány hónappal ezelőtt már több falfirkát is eltávolítottak a pécsi városcentrumban, bőven maradt munkája annak a nyolc...

Újabb balhé Mohácson -...

Újabb balhé Mohácson - távoztak a jobbikosok A képviselő-testületi ülés megkezdése előtt heves vita támadt a biztonsági őrök, valamint a Jobbik helyi képviselője, Polgár...

Kövessük meg a határon túli...

Kövessük meg a határon túli magyarokat! A tavaly októberben Komáromi István és Soó László (volt MSZP-tagok) által Pécsett alapított mozgalom pénteken juttatott el az...

Estefelé intenzív havazás...

Várhatóan a hó elsősorban a magasabban fekvő területeken - mivel ott az előrejelzések alapján fagypont alatti hőmérséklet lesz - meg is marad. A város alacsonyabban fekvő részein nem lesz...

Megemlékezés a tragédia évfordulóján

Megemlékezés a tragédia évfordulóján "Fogjunk össze az agresszió, az elfojtott indulatok ellen, a gyengék megsegítéséért és azért, hogy ilyen többet soha ne fordulhasson elő" - mondta Bódis József rektor az egyetem biofizikai intézete előtt összegyűlt mintegy száz ember előtt, miután Herendi Ferenccel, a hallgatói önkormányzat elnökével leleplezte az épület falán elhelyezett, kézfogást ábrázoló emléktáblát. Este hét órától ugyanitt gyertyagyújtásra is várják az emlékezőket az évfordulón.Az orvosprofesszor felidézte, hogy évtizedekkel ezelőtt, az Egyesült Államokból hallott hasonló esetről, s akkor azt...

Nem gyermekrablás, hanem gyermekelhelyezési vita!

Az eset nem gyermekrablási ügy, ahogy arra a TV2 riportja utalt, és ahogy az a csatorna internetes oldalán írja - hanem gyermekelhelyezési vita. (Elrabolta az apa a gyereket - Tények-riport - 2010. november 25.) Az ilyen, és ehhez hasonló vitás családi ügyekben a rendőrség nem adhat információt, de továbbra is hangsúlyozza: A konkrét ügyben a rendőrség mindent megtett, amit az eljárási szabályok, a szakmai protokoll előír és lehetővé tesz.

"A felelőtlen játszadozás ideje lejárt"

Kiss László a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a fegyelem terén sokat fejlődött együttese, hiszen az ősz folyamán egyetlen játékosukat sem állították ki. A szakmai igazgató egyetlen rossz mérkőzést emelt ki a félévben, a bajai találkozót, amikor 2-1-re kikapott a pécsi csapat. A játékosok hozzáállásával elégedett, kiemelte a tehetséges kapus, Dibusz Dénes teljesítményét és megemlítette, hogy Törtei Tamás sérüléssel bajlódva játszott végig tizenöt meccset az ősszel. A tréner, bár nagyon jónak értékelte a félévet, nincs teljesen megelégedve. Mint mondta, csapata csak...