Kodály Központ: fenntartható lesz?
2011. január 07. péntek 18:57

A nemrégiben átadott pécsi Kodály Központ méreteiben és színvonalában is vetekszik a budapesti Művészetek Palotájával. Kérdés azonban, hogy „elbír-e” az ország a két ilyen világszínvonalú létesítményt – azaz fenntartható lesz-e a pécsi komplexum?
A központot üzemeltető Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) tájékoztatása szerint foglalások szempontjából nincs ok a panaszra.
- Az épület évi 180-200 program lebonyolítására alkalmas – ebből több mint száz rendezvény már le van kötve 2011-ben. Az első évben 45-65 millió forintos bevétellel, vagyis havi 4-5 millió forinttal kalkulálunk – mondta Ruzsa Csaba, a ZSÖK ügyvezetője.
A koncertterem alkalmankénti bérleti díja piaci alapon nettó 800 ezer és egymillió forint között mozog, az uniós kötelezettségű programoknál (például komolyzenei hangversenyek vagy a Pécsi Kulturális Központ szervezte műsorok esetében) pedig 500 ezer forint, áfa nélkül.
A Kodály Központ koncerttermi funkcióinak fenntartásához mintegy 400 millió forintos központi támogatás elengedhetetlenül szükséges, de erről még nincs döntés – ahogy arról sem, hogy nemzeti intézménnyé nyilvánítják-e az épületet. A Központ több lábon áll, nem csak koncerteknek, hanem egyéb rendezvényeknek is helyet adhat.
- Az épület alkalmas nagyszabású konferenciák megrendezésére is, jövőre például egy ezer főt megmozgató előadássorozanak is otthont ad. Az ilyen jellegű programok szervezői azonban december végén ismerhették meg a még le nem foglalt időpontokat, így csak január-februárban alakul ki az épület 2011-es teljes igénybevételi naptára - tudtuk meg Ruzsa Csabától.
A Kodály Központ üzemeltetői és a Magyar Turizmus Zrt. a konferenciaszervezőknek nem csak az épületet kínálják, hanem egy négy részből álló „csomagot” is, melyben benne van többek közt a szállás, az utaztatás és a különféle programok szervezése.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent