Forrásház: újabb vízkorlátozás lesz

2011. január 08. szombat 19:59

Forrásház: újabb vízkorlátozás lesz
Újabb vízkorlátozás bevezetésére készül a Tettye Forrásház Zrt., miután a környékbeli települések közül jó néhányan továbbra sem kívánnak átszerződni a város által 2009 októberében létrehozott társasághoz a Pécsi Vízműtől, mondván, nem akarnak drágábban hozzájutni a szolgáltatáshoz. Sándor Zsolt, a Forrásház vezetője szerint január 20-án újabb, immár 12 órás vízkorlátozásra számíthatnak az érintett települések lakói.

Korábban a Pécsi Újság.hu is hírt adott arról, hogy december 27-én a Tettye Forrásház Zrt. vízkorlátozást vezetett be azon a tizenkét településen, amelyek még a Pécsi Vízmű Zrt. érdekeltségi körébe tartoznak, mert a város korábbi szolgáltatója még nem fizette ki a Forrásház felé fennálló 164 millió forintos tartozását.

A fél órán át tartó korlátozást a lakók nem érezték meg, ám Sándor Zsolt szerint a következő, január 20-án végrehajtandó elzárást már igen, hiszen 12 órára tervezik a csapokat elzárni. A Forrásház vezérigazgatója szerint viszont jelentősen csökkent azon települések száma, akik a szolgáltatást a vízműtől veszik igénybe:

- Négy településsel tudtunk megállapodni még decemberben, így az érintett települések közül már hét helyen a Forrásház szolgáltatja a ivóvizet és vezeti el a szennyvizet. Korábban Kozármislennyel, Pellérddel és Kövágószőlőssel kötöttünk már szerződést, majd Kökény csatlakozott hozzánk, január harmadikán pedig az aranyosgadányi polgármester asszonnyal írtuk alá az üzemeltetési szerződést. Emellett döntés született Keszüben és Gyódon is, velük a következő napokban szentesítjük a megállapodást.

Ezzel nyolc településre szűkült az a kör, ahol a Pécsi Vízmű értékesíti a Forrásháztól átvett vizet, amivel, Sándor Zsolték szerint, továbbra is kárt okoz a pécsi társaságnak. A Forrásház igazgatósága ezért úgy döntött, hogy további lépéseket fog a vízművel szemben foganatosítani, ami újabb korlátozást jelent.

Emellett természetesen folytatják az egyeztetéseket a még át nem szerződött önkormányzatokkal is, noha a vezérigazgató azt mondja, annál kedvezőbb feltételeket már nem tudnak biztosítani, mint amilyeneket decemberben tudtak.

Arra a felvetésünkre, hogy a települések vezetői legtöbbször a vízszolgáltatás drágulása miatt ódzkodnak átállni hozzájuk, Sándor Zsolt amondó, hogy mivel a Vízmű nem piaci árakkal operál, hiszen 2009 óta nem módosította az árait, így valóban némileg drágábban juthatnak majd vízhez az érintettek, ám a Tettye Forrásház résztulajdonosaiként - hiszen erre a pécsi közgyűlés is áldását adta.

Amennyiben a következő vízkorlátozás sem hozza meg a kívánt eredményt, azaz a Vízmű továbbra sem lesz hajlandó kifizetni a számlát, további szankciók bevezetését is fontolóra veszi a Tettye Forrásház.


Képünk illusztráció.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva