Összeomolhat a betegszállítás
2011. január 08. szombat 19:57

Baranya megyében négy vállalkozás foglalkozik a betegek szállításával, de kérdéses, hogy hosszú távon fenntarthatóak-e úgy a cégek, hogy az OEP-től 52 forintot kapnak betegenként, egy kilométerre lebontva. Ez az összeg a tényleges költségek huszonnyolc százaléka.
Ha a finanszírozás terén nem is, de a rendszer egészén átalakítások várhatók. A felröppent hírek szerint a jövőben a betegszállítást az OMSZ irányítaná. Dr. Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke azt mondja, a változtatás hiba lenne.
- Még senki nem mondta, pontosan hogyan gondolják az átalakítást, talán január közepére többet tudnunk. Mindenesetre nekem az a véleményem, hogy nonszensz lenne az a helyzet, hogy egy gazdasági társaság szerződésben áll az OEP-pel, a felelősséget tehát ő viseli, ugyanakkor nem ő irányít - mondta.
A laikus szemlélő amúgy is azt tapasztalja, hogy a betegszállítással mostohagyerekként bánnak: egy kutatás, amely 2008-ban készült a Pécsi Tudományegyetemen, kimutatta, hogy a mentősök túlhajszoltak, fizetésük alacsony, ráadásul többségében elöregedett, rosszul felszerelt járműveken kénytelenek dolgozni. A pécsi mentőautók közül például egy sincs ellátva téligumival.
A helyzet a betegszállítóknál sem jobb.
- Az alulfinanszírozottság miatt a kelleténél jobban amortizálódtak a járművek, de természetesen működőképesek. A kevesebb pénz miatt a cégek az autókon is spórolni kénytelenek, és nem cserélik olyan gyakran a gépparkot, mint az szükséges lenne. Az üzemanyagárak emelkedése pedig tovább nehezíti a helyzetet - vázolta a helyzetet dr. Bíró Ferenc, majd hozzátette: ha nem kapnak több pénzt, a betegszállító cégek többsége hamarosan lehúzhatja a rolót.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent