Expo: mi lesz az alvállalkozókkal?

2011. január 10. hétfő 18:56

Expo: mi lesz az alvállalkozókkal?
Kihasználtság szempontjából viszonylag jó évet zárt az Expo Center Pécs, hiszen - többek közt - az EKF-programoknak köszönhetően közel ötven eseményt rendeztek 2010-ben a sátras épületben. Mindezt beárnyékolja, hogy az építkezés egykori fővállalkozója, a Kipszer Zrt. nemrég csődöt jelentett. Bár a cég képviselőjét nem sikerült elérnünk, úgy tudjuk, az alvállalkozók elvileg hozzájuthatnak pénzükhöz – kérdés persze, hogy mikor. Az Expo gyakorlatilag el tudná magát tartani a bérleti díjakból, a problémát a kamatokra fizetett évi 400 millió forint okozza.

A korábbi évekhez képest több, megközelítőleg ötven rendezvényt tartottak 2010-ben az Expóban - ami jelentős bevételt hozott.

- Tavaly több mint 40 millió forintos bevételt értünk el a bérleti díjakból, ami teljes egészében fedezi az épület működtetésének költségeit. Nagyon remélem, hogy ezt a szintet idén is tartani tudjuk. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen tavaly az EKF sokat segített rajtunk - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Brányi Endre, az Expót üzemeltető Pécsi Rendezvényszervező Nonprofit Kft. vezetője.

Az évi 40 milliós bevétel ugyanakkor mindössze tíz százalékát fedezi a tőketörlesztésre és a kamatokra fizetett 400 millió forintos összegnek. A teljes hitelállomány hárommilliárd forintra rúg.

A gondokat tetézi, hogy 2010 második felében csődöt jelentett az építkezés fővállalkozójaként tevékenykedő Kipszer Zrt. - információink szerint a cég nem (csak) az Expo Center miatt dőlt be, egyéb beruházásai sem sikerültek túl fényesen. Az ügyben decemberben csődegyezség született, amit a bíróságnak még jóvá kell hagynia, de így elméletileg az alvállalkozók pénzükhöz juthatnak. Természetesen szerettük volna a részletekről a cég képviselőjét is megkérdezni, de többszöri megkeresésünkre sem reagáltak.

Az Expo Centerrel kapcsolatban a várost is terhelik fizetési kötelezettségek, de a most bajba jutott alvállalkozóknak az önkormányzat nem tud segíteni.

- Lezajlott egy per az Expo-val kapcsolatban, amely során a bíróság határozott arról, hogy kinek és mennyit kell fizetni. A város a szerződésekből származó kötelezettségeit mindenképpen teljesíteni fogja. Hogy az alvállalkozók a saját érdekeiket hogyan tudják érvényesíteni, azt nem tudom. Mi jogilag nem tehetünk semmit, hiszen nem mi kötöttük ezeket a szerződéseket - mondta Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere.

Kérdés az is, hogy a nemrég átadott Kodály Központ mellett konferencia-rendezés terén labdába rúghat-e az Expo.

- Más pályán játszik a két intézmény. A hangversenyterem más szintű és színvonalú események befogadására alkalmas. Az Expóban a rendezvények döntő része nem konferencia, hanem általában többezer fős tömegrendezvény, mint például a Pollack Expo vagy éppen a tánc-világbajnokság. Az ilyen jellegű rendezvényeknek pedig nem konkurenciája a Kodály Központ - mondta Brányi Endre.


Képünkön az Expo Center Pécs látható.

Palotás P. - Fotó: Kováts Judit