Napi két vízkorlátozás Szalántán
2011. január 21. péntek 12:21

"A Tettye Forrásház ezúton szeretne ismételten köszönetet mondani annak a hét településnek, amelyek vezetői felelős döntést hoztak, és a vízszolgáltatás kiegyensúlyozottsága és biztonsága érdekében cégünkkel kötöttek szolgáltatási szerződést.
Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett települések vízellátása zavartalan legyen.
Megértjük és tiszteletben tartjuk az egyetlen kivétel, Szalánta település polgármesterének döntését, aki nem kívánt megállapodást kötni társaságunkkal, és a vízszolgáltatást más társasággal szeretné megvalósítani. A Tettye Forrásház ezért a továbbiakban nem törekszik a megegyezésre Szalántával, nem kívánunk szerződést kötni, újabb ajánlatot sem adunk a településnek, elfogadjuk a döntésüket.
A Pécsi Vízművel szemben fennálló jogos követeléseink továbbra is fennállnak, a cég a mai napig nem fizette ki százmilliós nagyságrendű elmaradását, és tárgyalni sem hajlandó erről. Ezért élni fogunk törvényi lehetőségeinkkel és kénytelenek leszünk továbbra is korlátozni a vízátadást a Pécsi Vízmű számára.
A mai naptól kezdve, minden nap 5-12 óra és 16-24 óra között vízkorlátozásra kerül sor, ameddig a Pécsi Vízmű nem rendezi a tartozását.
Természetesen ez a korlátozás a társaságunkkal szerződésben álló partnereinket, így a településeket is, semmilyen formában nem érinti!
Sándor Zsolt
vezérigazgató, Tettye Forrásház Zrt.
Pécs, 2011-01-21"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...