Vádat emeltek a gyilkos egykori élettársa ellen
Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat V. Mária ellen. Az ügy iratai már megérkeztek a bíróságra, a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.Rozsi Attilát, a pécsi rendőrkapitányság volt kiemelt főnyomozóját 2007-ben jogerősen 18 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla. Az ítélethirdetéskor elhangzott tényállás szerint a rendőr őrnagy 2000. február 6-án Vokányban több lövéssel megölte élettársa férjét, hogy "megoldja" azt az anyagi...Borult, ködös idő lesz hóval, ónos szitálással
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Többnyire borult, párás, néhol tartósan ködös idő lesz, legfeljebb helyenként szakadozik fel a felhőzet. Hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Általában mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten és a Kisalföldön megélénkül a délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában:Európa középső részén - a Pireneusi-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen a Kelet-európai-síkság északi részéig - anticiklon húzódik. Területén többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Makay I. út, Lukoil töltőállomás bejárata08.30 - 09.30 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 80. szám10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126. szám11.45 - 12.30 óráig: Görcsöny, Rákóczi út 50. szám13.45 - 14.45 óráig: Ócsárd, Kossuth L. utca 15. szám15.00 - 15.45 óráig: Pellérd, Dózsa Gy. utca 100. számA művészet szabaddá tesz

Panthers: röpül egy légiós

A Kodály Központnál balhé lesz

Ki akartak rabolni egy...
Murai Ágnes, a Pécsi Rendőrkapitányság szóvivője csak annyit közölt: nem vittek el pénzt a pénzváltóból. Az MTI úgy tudja, a rablási kísérlet Pécs központjában, a Konzum áruházzal szemben...Mindent vittek volna, ami...
Járőrözés közben feltűnt a rendőröknek, hogy két férfi egy használaton kívüli épület bádogtetejét, lemez ereszcsatornáit és egyéb fémből készült részeit próbálja lebontani, ellopni....Újra próbálkoztak a...

Vízkereszt és farsangelő a Cella Septichorában
Az érdeklődők megismerkedhetnek az ókeresztény szimbólumok jelentéseivel - saját mozaikképet is készíthetnek. Gyermekek számára mesés bibliai történetek vetítése, nagyobbaknak ókori táblás játékok kipróbálása...A programok ideje alatt a látogatók felfedezhetik a világörökség részét képező 1600 éves pécsi ókeresztény temető izgalmas épületeit.Időpont: 2011. január 8., 15 és 18 óra között.Előzetes regisztráció szükséges a [email protected] email címen, vagy a 72/224-755-ös telefonszámon.Erdei Zsolt Pécsett, Szigetváron és Geresdlakon
A program január 6-án, csütörtökön, várhatóan 11.45 tájban kezdődik Pécsett, a Lánc utcai garzonház tetőterében (Lánc utca 4.), ahol Madár olyan cigányfiatalokkal találkozik, akik már bunyóznak, vagy egyszerűen csak erősnek érzik magukat - és az egyetlen kitörés számukra a sport, vagy az erő.Erdei ugyanezen a napon 17 órától Geresdlakon, a közösségi házban közönségtalálkozón illetve fórumon vesz részt. Erre az alkalomra magával hozza profi világbajnoki öveit is. A találkozó különlegessége, hogy ő maga kommentálja a mérkőzéseiből készült videóválogatást.A bajnok január 7-én 10...Tíz évet is kaphat a parancsnok

Középiskolai fotókiállítás...
A 44. országos Középiskolai Fotókiállításon részt vehet minden rendszeres középfokú oktatásban részesülő tanuló, személyenként legfeljebb öt darab egyedi vagy sorozatnak tekintett...A Nyolcak lesz a téma a...
A március 27-ig látható Cézanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak című kiállítás átfogóan mutatja be a centenáriumát ünneplő Nyolcak festőcsoport - Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel...Hószállingózás várható, -7...
Várható időjárás az ország területére kedd estig:Az ország nagyobb részén borult, párás idő valószínű, inkább csak a Dunántúlon lehet kevés napsütés. Helyenként hószállingózás, ónos...Traffipax kedden Pécsett és...
07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig: 58-as fkl. út, Pogány kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Siklósi út temető déli bejárata10.45 - 11.30 óráig:...A Mohácsi-testvérek rúdugrása

Levél az MLSZ-től: Bogyay a...

Pangás a toborzóirodánál

Buszbotrány - Jáhn: Tóthék tudták

Nagy Bandóval lép fel a Mecsek Táncegyüttes
Az előadás mottóját Karinthy és Örkény művei, a perkátai cigánybanda „oláhleány"-története, valamint napjaink hétköznapi - olykor mégis abszurd - jelenetei szolgáltatják. A táncosok a Kárpát-medence tánchagyományának mozdulatait hívják segítségül a szereplők életre keltéséhez, az önkifejezésbe azonban emellett bármi belefér - talicskázás hátramenetben, söprűtánc a capricciosával, vagy könnyed gondolázás "Egy nehéz nap éjszakája" után... A táncos történetfüzért Nagy Bandó András közjátékai teszik kerekké, megidézve az ihletadó klasszikusok és mások...
« Előző
41097 | 41118 | 41139 | 41160 | 41181 | 41202 | 41223 | 41244 | 41265 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...