Március 10-én Volán-sztrájk
2011. február 13. vasárnap 18:58

- A szakszervezet vezetősége értékelte az elmúlt időszak történéseit és úgy döntött, ha február 28-ig nem születik megállapodás a munkaadókkal, akkor március 10-én munkabeszüntetést tartunk. A dolgok jelen állása szerint erre nagy az esély - tájékoztatta a Pécsi Újságot Dobi István, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vezetője.
Úgy néz ki, hiába is viszi lejjebb a követeléseit az érdekképviselet - nyolcról hat százalékra - nem lesz megegyezés, hiszen a Pannon Volánnál határozottan kijelentették: 2,7 százaléknál nem tudnak nagyobb bérfejlesztést végrehajtani. Kialakult tehát a patthelyzet, a megegyezés esélye egyre távolabb, az esetleges munkabeszüntetés napja viszont napról napra közelebb kerül.
- A munkavállalók egyre nagyobb hányada támogat minket. Szakszervezetünk 930 dolgozót képvisel, de több mint 1100-an nyilatkoztak úgy, hogy részt vesznek az akcióban. Ez azt jelenti, hogy más érdekképviselethez tartozók is azonosultak a céljainkkal - mondta Dobi István. Mint azt a szakszervezeti vezetőtőtől megtudtuk: nem céljuk, hogy az utazóközönség mindennapjait megkeserítsék, azonban abban az esetben, ha az egynapos munkabeszüntetésnek nem lesz eredménye, fel kell készülni egy hosszabb sztrájkra is.
Ha a várható zsúfoltság miatt nehezebben, de az iskolások és a munkába igyekvők el fognak jutni a céljukhoz, hiszen a reggeli, a déli és az éjszakai időszakban közlekednek majd a járművek, a sztrájk napján összességében nyolc órán keresztül nem járnak majd a buszok. A következő tárgyalásra február 14-én, hétfőn kerül sor.
Természetesen kíváncsiak voltunk a Pannon Volán Zrt. álláspontjára is, de a cég vezetőjét, Horváth Zoltánt többször próbálkozásunk ellenére sem tudtuk elérni .
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...