Sanszos a sztrájk a Pannon Volánnál

2011. január 31. hétfő 18:57

Sanszos a sztrájk a Pannon Volánnál
Megbénulhat a régió közlekedése, a Kapos, a Gemenc és a Pannon Volán dolgozóinak jelentős részét képviselő Autóbusz-közlekedési Szakszervezet ugyanis bejelentette: amennyiben nem sikerül megállapodni a munkáltatókkal a 2011-es béremelésről, február végén egy napra sztrájkba lépnek a dolgozók. Dobi István, a szakszervezet elnöke úgy tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t, hogy a korábbi nyolc százalékos béremelési követelésüket hét százalékra csökkentették, de a megállapodás még így is messze van, hiszen a munkaadók mindössze 2,7 százalékos emelést ajánlanak. A Pannon Volán Zrt.-vel hétfőn ültek le tárgyalni a szakszervezet képviselői.

A dél-dunántúli régióban nagyjából 2200-an dolgoznak valamely Volán-társaságnál, közülük körülbelül ezren tagjai az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetnek. A Pannon mellett a Gemenc és a Kapos Volán is közlekedtet járatokat Pécsre, így a munkabeszüntetés érzékenyen érintené a baranyai megyeszékhelyet. Az érdekképviselet tehát komoly erőket tud megmozgatni céljai érdekében – és előfordulhat, hogy ezzel hamarosan élni is fog.

– A szakszervezet egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a bérek reálértékét megőrizzük. Az elmúlt három évben azonban a szakmában csökkenés volt tapasztalható ezen a téren. Véleményünk szerint legalább 7-8 százalékos emelés indokolt lenne, a munkaadók azonban csupán 2-3 százalékkal adnának magasabb fizetést - tudtuk meg Dobi Istvántól, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnökétől.

A tárgyalások már megkezdődtek, pénteken a Kapos Volán vezetőivel egyeztetett az érdekképviselet. Közeledtek ugyan az álláspontok, de a béremelésre tett 2,7 százalékos javaslat olyan messze van a hét százalékosra csökkentett követelésektől, hogy egyre valószínűbbnek tűnik a sztrájk.

A Pannon Volán képviselőivel a cégnél működő három szakszervezet hétfőn kezdte meg a tárgyalásokat. Az érdekképviseletek közös akaratukat fejezték ki annak érdekében, hogy a bérek megőrizzék tavalyi értéküket, ugyanis 9000 forintnyi étkezési utalvány további juttatását az idei évtől már semmi sem garantálja. A Pannon Volán ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a fizetések nem csökkenek, ezen felül pedig 2,7 százalékos béremelést ajánlott a szakszervezeteknek. A tárgyalások szerdán folytatódnak, így csak akkor derülhet ki, hogy a szakszervezetek engednek-e követeléseikből. 

Úgy tűnik, a dolgozók elszántak a sztrájkra, a szakszervezet felmérése szerint a tagok 52 százaléka csatlakozna a munkabeszüntetéshez, ez körülbelül 500 dolgozót jelent.

Az új sztrájktörvény értelmében, ha a felek nem tudnak megállapodni az elégséges szolgáltatásról, a bíróság dönt az ügyben. Ha sor kerül a sztrájkra, a tervek szerint hozzávetőleg csak a járatok harminc százaléka közlekedik majd.

Az egynapos munkabeszüntetésre legkorábban február végén kerülhet sor.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva