Ezt olvashatjuk a Jelenkor februári számában
Már kapható a pécsi irodalmi folyóirat, a Jelenkor januári száma. Íme, a tartalom: A versrovatban Marno János, Kukorelly Endre, Tatár Sándor, Röhrig Géza, Sipos Tamás és Beck Tamás versei olvashatók. A prózarovat Darvasi László és Egressy Zoltán regényrészletei mellett David Foster Wallace elbeszélését közli (Kemény Lili fordításában).A tanulmányrovatban Balogh Tamás Cs. Szabó László 1946/47-ben tartott főiskolai Erasmus-előadásairól ír. Csordás Gábor Montaigne egyik sorához fűz fordítástörténeti és filológiai-filozófiai kommentárt. A kritikarovatban Térey János A Legkisebb...
Legalább tízezren búcsúztatták kedden a telet és az idei busójárást Mohácson
A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás. A város főterén kedden este is sok ezren voltak. Szinte biztos, hogy az idei busójárás a látogatók számát tekintve több rekordot is megdöntött. Alighanem még sosem látogattak el annyian az esemény szombati és vasárnapi programjaira, mint idén. Sőt, ugyanez elmondható húshagyókeddre is. A Széchenyi téren - ahol bő egy évtizede még csak jórészt csak mohácsiak voltak jelen ilyenkor - legalább tízezren gyűltek össze ismét, hogy elbúcsúztassák a telet...
Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Üszögi út09.00-10.00: Bogád, Kossuth utca10.15-11.15: Romonya, Béke utca12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Keszüi út19.45-21.00: Pécs, Megyeri út
Óvodások látogatták meg a...
Rajzokkal készültek a gyerekek a nem mindennapi vendégségbe. Már hetek óta készültek a Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Miklós...
Figyelem, robbantás: térdre...
Úgynevezett irányított robbantással szinte teljes egészében megsemmisítették kedden délután az egykori pécsi hőerőmű épületét....
Búcsúzik Ujvári Jenőtől a...
Az MSZP Pécsi Városi Szervezete az alábbi sajtóközleményt adta ki Ujvári Jenő, Pécs egykori alpolgármesterének halála kapcsán. „Tisztelettel búcsúzunk dr. Ujvári Jenőtől,...Pécsi kiállítás szépségről,...
A Szépség és a reklám - A női ideál alakulása a 20. század első felében címmel új tárlat nyílik Pécsett. A Magyar Kereskedelmi...
"Példátlan fejlesztés előtt...
Megalapozhatja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jövőjét a hamarosan elinduló, példátlan fejlesztés - jelentette ki Bódis József...
Ékszereket lopott a...
Ülőgarnitúra-vásárlás ürügyén jutottak be az uránvárosi lakásba, majd ékszerekkel távoztak.Egy házaspár február 8-án délután...
Így változik a pécsi kormányablakok nyitva tartása
A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Pécsett 2016. február 15-től módosul a kormányablakok ügyfélfogadási rendje.A pécsi kormányablakok 2016. február 15-étől az alábbiak szerint várják az ügyfeleket.Belváros: 7621 Pécs, Kossuth tér 1-3. Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 - 16:00Szerda: 08:00 - 16:00Csütörtök: 08:00 - 18:00Péntek: 08:00 - 15:30Főpályaudvar: 7623 Pécs, Indóház tér 1. Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 - 12:00Szerda: 08:00 - 16:00Csütörtök: 08:00 - 18:00Péntek: 08:00 - 13:30 Kertváros: 7632 Pécs, Aidinger János út 43.Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 -...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Üszögi út09.00-10.00: Bogád, Kossuth utca10.15-11.15: Romonya, Béke utca12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Keszüi út19.45-21.00: Pécs, Megyeri út
Ezért rendkívüli az idei szentév a megyéspüspök szerint
A Pálos Baráti Kör összetartó közösséget alkot azokból, akik érdeklődnek a közel 800 éves rend és a pálos lelkiség iránt, és imádkoznak a szerzetesekért. A Baráti Kör megszokott programja az éves előadássorozat, amelynek idén az irgalmasság a központi témája. A szentmise után a nyitóelőadást Udvardy György megyéspüspök tartotta február 5-én a Pálos-Szent Imre Templomban.Idén az irgalmasság köré szervezték a Pálos Baráti Kör előadássorozatának tematikáját - a választás a rendkívüli szentév kapcsán esett erre. Minden hónapban más vendég tart előadást, mindig egy meghatározott...
Rétisasok "valóságshow-ját"...
A Duna-Dráva Nemzeti Park élő webkameráján keresztül bárki bármikor megtekintheti, mi zajlik éppen a rétisas fészkében. A...
Szenvedély és döntés - a...
A házasság világnapjával kezdődött a házasság hete programsorozat, amelyet keresztény egyházak és civil szervezetek...
Van olyan sportoló, aki a...
Dr. Kollár Lajos érsebész, megyei sportfőorvos nem kertel: korábban a többi szakterülethez képest nem értékelte nagyra a...
Keddtől beköszönt a tél a...
Február 9-én, kedden délután tartja a Pécsi Művészetbarátok Klub "Bent meleg van - Téli Képek" című kiállításának...
Csok: a héten tovább...
A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze - mondta Novák Katalin család- és...Elhunyt Ujvári Jenő, Pécs...
Szombaton elhunyt Ujvári Jenő, Pécs egykori alpolgármestere. Otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.A család érdeklődésünkre megerősítette a szomorú hírt: Ujvári Jenő...Többször is visszatért ugyanabba a házba egy tolvaj
Szintetizátort, fűkaszát, dvd-lejátszót is lopott egy ági férfi a falujából egy lakatlanul álló házból. Betörésről érkezett bejelentés vasárnap a rendőrség ügyeletére, amely szerint az elmúlt hetekben Ágon egy házba betörtek és onnan különböző használati tárgyakat tulajdonítottak el.A rendőrök az adatgyűjtést követően rövid időn belül elfogtak egy helybeli lakost, aki megalapozottan gyanúsítható volt a bűncselekmény elkövetésével.A 23 éves férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a jelenleglakatlanul álló házba több alkalommal is visszatért, és onnan...
Kirabolt egy nő egy idős asszonyt Pécsett
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki azzal az ürüggyel jutott be egy idős nő lakásába, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatban érkezett. Az ügyészség közlése szerint tavaly júniusban a nő bekopogott a 68 éves asszony lakásába, s az ajtón keresztül jelezte, hogy a „rezsicsökkentéssel" kapcsolatban érkezett. A tulajdonos résnyire nyitotta az ajtót, ám ekkor a vádlott belökte azt, amelynek következtében az asszony elesett. Ezután a nő benyomult a földön fekvő sértett mellett a lakásba, majd egy táskából kivett 90 ezer...
Előadássorozatot szervez a pécsi akadémiai bizottság a PTE 650 éves jubileuma alkalmából
Jövőre lesz 650 éves a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Még tavaly novemberben együttműködési megállapodást írt alá Udvardy György megyéspüspök, Páva Zsolt polgármester és Bódis József, az egyetem rektora, annak jegyében, hogy minőségi programsorozattal ünneplik meg a jubileumot. Ehhez kapcsolódott most a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága egy előadássorozattal. Az Akadémiai Szalon három évvel ezelőtt indult. A pécsi akadémikusok meghívják azokat, akik Pécs életében fontos szerepet töltenek be. Egy ezeréves egyházmegyének és egy 650 éves egyetemnek helyet adó...
« Előző
24318 | 24339 | 24360 | 24381 | 24402 | 24423 | 24444 | 24465 | 24486 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Maradnak a felhők, de picit...

