Maradt a felfüggesztett börtön a „vicces" pékeknek
2016. február 17. szerda 11:57
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla szerdán annak a három embernek a büntetését, akik közül ketten lefogták egyik kollégájukat, akinek szervezetébe harmadik társuk sűrített levegős pisztollyal levegőt fújt egy péküzemben.
Egy péküzem három dolgozóját személyes szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt vonták felelősségre, akik a vádirat szerint bestiális módon bántak el egyik kollégájukkal.
A törvényszék korábban a főkolompost kettő, egyik társát másfél évre, míg a másikat egy év két hónapra ítélte, valamennyiük büntetésének végrehajtását felfüggesztették. A fellebbezéseket követően szerdán az ítélőtábla vizsgálta felül a döntést, s helybenhagyták az ítéletet, ami így jogerőre emelkedett.
A bíróság korábbi tájékoztatása szerint tavaly márciusban az elsőrendű vádlott egy hat bár nyomással üzemelő sűrített levegős pisztollyal kezdte takarítani az üzemben az egyik berendezésről a lisztet, miközben az egyik kollégája felé is fújt.
Később egy másik munkatársát is célba vette, de ekkor már csatlakozott hozzá a két másik vádlott is, akiknek azt mondta, „fel kellene fújni" a sértettet, majd rögvest cselekedett. Elkapta, majd szólt a társainak, hogy segítsenek. Ők odaugrottak, lefogták áldozatuk lábát és a derekát, a főkolompos pedig levegőt fújt a testébe.
Valaki ugyan megpróbált közbelépni, s elhúzni a sértettet, de nem járt sikerrel.
Miután később elengedték a munkatársukat, az egyenesen a kórházba ment.
Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint - ugyan a sérülés nyolc napon belül gyógyuló volt „de, tekintettel az anatómiai elhelyezkedésére, jellegére az azt létrehozó elkövetési eszközre és jellemzőire, a keletkezettnél jóval súlyosabb - akár életveszélyes sérülés is bekövetkezhetett volna."
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Kristállyal kereskedő baranyai...