Több üveg vodkát akart lopni, de elkapták a komlói fiút
Eltávolította az áruvédelmi eszközt az üvegekről, és így akart lopni az üzletből egy fiú. Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság az ellen a fiú ellen, aki több üveg vodkát próbált lopni egy komlói áruházból még augusztus 21-én. A 16 éves komlói fiatalember gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve próbált három üveg italt ellopni. Az üvegekről még az áruház italrészlegén a körmével kaparta le az áruvédelmi címkét, majd a ruhasorra sétált, ahol a táskájába pakolta azokat. Azt azonban nem vette észre, hogy az áruház biztonsági őre ekkor már...
Erdélyi szakácskönyvet mutatnak be
Erdélyi szakácskönyv bemutatón vehetnek részt az érdeklődők, melyre december 16-án, pénteken délután öt órától kerül sor a Civil Közösségek Háza Méhes Károly termében. Az est folyamán az Erdélyből - Csíkmadarasról érkező Gáll Tímea "Kölcsönkért kovász" című kötetének vetítettképes ünnepi bemutatójára kerül sor. A könyvhöz többek között Borbás Marcsi írt ajánlást.Dr. Schmidt László köszöntő szavait követően a könyvet Gáll Levente és felesége - a szerző - mutatják be.A bemutatás után kötetlen beszélgetésre és a könyv dedikált megvásárlására is mód lesz.
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 10 (tíz)14 (tizennégy) 25 (huszonöt)51 (ötvenegy)71 (hetvenegy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvényekre egyenként 1 425 650;3 találatos szelvényekre egyenként 19 985;2 találatos szelvényekre egyenként 1595 forintot fizetnek. Joker: 080254
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Felvették a nyúlcipőt a...
Szombaton immár ötödik alkalommal rendezték meg a Jótékonysági Mikulás Kocogást Pécsett. Voltak, akik a fürdőruhát is...
A szárnyasokhoz is...
A szárnyasok is kaptak ajándékot a Mikulástól a Zsolnay Negyedben december kilencedikén, ahol madárbarát sétán is részt...
Díjátadóval emlékezett 205...
Az alapító Lickl Györgyről elnevezett díj első alkalommal történő átadásával emlékezett pénteken 205 éves fennállására a pécsi...
Egészségnapot tart a...
Egészségnapot tartanak a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika Gyermekfogászati Osztályán december 14-én szerdán, délelőtt...
A legényszállótól Meszesig:...
Lelkes olvasónktól kaptunk egy levelet, amelyben azt írta, hogy kilencvenkét éves testvéréről, Marton Sándorné Gergely...
Karácsonyra hangolnak a Patacsi Művelődési Házban
Karácsonyi készülődés című programot szervez a Pécsi Kulturális Központ a Patacsi Művelődési házban szombaton.Délelőtt tíz órától délig mézes játszóház indul Polgár Zsuzsával, kézműves játszóház Horváth Antónia csuhé csodáival és a Horváth László fafaragó állatkáival.Tíztől délután egyig fenyőfadíszeket készíthetünk az Édes Barack Virág, Dekorral, majd a Páprádi Méhészet Méh-Ész című előadását tekinthetjük meg.Fél négytől adventi gitárestet tart az Arteggio műhely.Az ingyenes program során az érdeklődők finomságokat kóstolhatnak, kézműves kiállítás és vásár várja őket, és...
Lebukott a pécsi csaló, aki más földjét adta el
Más tulajdonában lévő húszmilliós földterületet akart értékesíteni egy pécsi férfi. Csalás miatt nyomozott a rendőrség az ellen a pécsi férfi ellen, akinek ügyét a napokban fejezte be a Pécsi Rendőrkapitányság. Az 57 éves férfi a gyanú szerint egy mezőgazdasági terület értékesítése során azt a látszatot keltette, hogy egy elhunyt személy örököseinek megbízottjaként jogosult a vevő vételi ajánlatának elfogadására. A gyanúsított a vevő által átadott kétmillió forint előleget is átvette és kötelezettséget vállalt arra, hogy eljuttatja az összeget az örökösökhöz. Kötelezettségét...
Díjakat adományozott a Pécsi Zsidó Hitközség
Első alkalommal adományoz Schweitzer József-díjakat a Pécsi Zsidó Hitközség vasárnap. A korábban 34 évig a baranyai megyeszékhely főrabbijaként szolgáló országos vallási elöljáróról elnevezett - idén alapított - emlékérmet hárman vehetik át - közölte a pécsi hitközség elnöke az MTI-vel. Goldmann Tamás kiemelte: Schweitzer József tavaly bekövetkezett haláláig különös gonddal törekedett a város zsidó vallási és kulturális életének fenntartására, a hitközség történetének megismertetésére. "A díj célja, hogy a megyeszékhely zsidó vallási és kulturális, szociális életének...
Hiszek Benned Sport...
Január 16-ig lehet pályázni a sportkormányzat utánpótlást támogató Hiszek Benned Sport Program első körének 150 milliós...
Elegáns vacsora, óriási...
Buli az élet, az egyetemistáknak legalábbis biztosan. Alig telnek el az első hónapok, máris gólyatábor-afterpartikkal,...
Kézműves és designer piac a...
Kézműves, termelői és designer piacon vehetnek részt az érdeklődők a Csinos Presszóban Pécsett, szombaton délelőtt tíz órától....
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Nagy értékű orvosi...
Két nagy értékű orvosi műszert adott át Mága Zoltán hegedűművész a Mezőkövesd és Környéke Lakosságának Egészségéért...
Hargitai János: adni kell...
Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón számolt be a bérek emelését, az adók...
Begurult a Zsolnay Zrt. a család és a város megállapodása miatt
A Zsolnay név egy kereskedelmi márka, ami családra utaló jellegét elveszítette, a név árujelzővé vált, amit kizárólag a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. használhat - közölte a társaság pénteken az MTI-vel a Zsolnay név használatáról Pécs városa és a Zsolnay család három tagja között született csütörtöki megállapodásra reagálva. Ha az érintett felek továbbra is folytatják jogsértő magatartásukat, akkor a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. feljelentést tesz ellenük - olvasható a levelükben. A csütörtöki megállapodás értelmében a család leszármazottai a szerződésben a Zsolnay hagyomány...
Esély: lakást, szakmát, munkát kaphat több mint harminc pécsi hajléktalan
Új módszerrel próbálkozik az önkormányzat az utcán élő, a hagyományos ellátási formákat elutasítók helyzetének rendezésére: egy pályázat segítségével legalább harminc érintettet elsőként lakáshoz juttatnának, majd a normális életvitel alapfeltételeit is megteremtik számukra. Az eddig alkalmazott szisztéma fordítottjával igyekszik gyökeresen változtatni az önkormányzat azoknak a pécsi hajléktalanoknak a helyzetén, akik nem kérnek a megszokott ellátási formákból, jelesül nem hajlandók bemenni például a szállók valamelyikére. Az elgondolás lényege, hogy mindenekelőtt lakást...
Állatok Karácsonyát rendeznek az állatmentők hétvégén
Idén első alkalommal rendezik meg az Állatok Karácsonyát vasárnap a Füzes Dűlőben.A Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány programjának célja elsősorban az örökbefogadásra ösztönzés, de azokat is szívesen várják, akik csak egy kis kutyasétáltatással vagy adományozással segítenek a dolgozóknak. Pénzbeli támogatás mellett szívesen fogadnak élelmet kutyáknak és macskáknak egyaránt, valamint egyéb tárgyi adományokat, mint például pokróc, törülköző, tálak, takaró.A remek hangulatúnak ígérkező Állatok Karácsonyát az Expo Center melletti Füzes Dűlőben tartják délelőtt tíztől délután...
« Előző
20895 | 20916 | 20937 | 20958 | 20979 | 21000 | 21021 | 21042 | 21063 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...

