Ötgyerekes taxisnőre támadt egy meszesi banda hajnalban a Széchenyi téren
Egy nagyobb meszesi társaság támadt egy ötgyerekes taxisnőre vasárnap hajnalban, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazták - értesült a PécsMa.hu. A hírportál információi szerint a taxisnőnek, mivel csak a napokban lépett be a személyfuvarozó céghez, még nem volt URH rádiója, ezért nem tudott időben segítséget kérni. Egyik helyszínen tartózkodó kollégája látta az esetet, ő igyekezett megvédeni a hölgyet, a banda tagjai azonban őt, és autóját is összerugdosták. Úgy tudjuk, az elkövetők Meszesen élnek. A rendőrség három járőrautóval vonult a helyszínre, ahol aztán órákig...
Angolul is imádkozhatnak a Pécsett tanuló külföldiek, egyre többen élnek a lehetőséggel
Már több ezer külföldről érkező egyetemista tanul Pécsett, akik akár angol nyelven is gyakorolhatják vallásukat. A Pius templomban már bő egy éve tartanak angolul római katolikus misét, nemrég pedig először szerveztek evangélikus istentiszteletet is.Folyamatosan nő a Pécsett tanuló külföldiek száma, köszönhetően annak, hogy az európai uniós cserediákok mellett a Pécsi Tudományegyetem egyre több szakára érkeznek hallgatók külföldről. Ők több éven keresztül élnek a városban, érthető hát, hogy itt is szeretnék folytatni a hitéletüket. Rajtuk kívül azonban sok olyan vallásgyakorló...
Volt barátnőjét fenyegette a túronyi keménylegény
Kést találtak a fenyegetőző férfi előállításakor a rendőrök. A Baranya Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint volt barátnőjét zaklatta telefonon az a 60 éves túronyi férfi, akinek ügyét a napokban fejezte be a Siklósi Rendőrkapitányság. A gyanú szerint a férfi november 15-én több alkalommal telefonon felhívta volt barátnőjét, akit a hívások alkalmával többek között veréssel fenyegetett, majd aznap találkozóra hívta és közölte vele, kés van nála. Az 51 éves asszony nem ment el a találkozóra, hanem értesítette a rendőrséget. A járőrök a férfit előállították, a nála lévő...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Másfél éven belül kezdik a...
Várhatóan 2018 első felében kezdődik a mintegy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson felépülő új kereskedelmi kikötő...
Motoros mikulások lepték el...
Mikulásruhás motorosok jelentek meg a pécsi utakon szombaton. A gurulás jótékony célokat szolgált, rászoruló gyerekeknek adtak...
Gyerekek díszítették fel a...
Csizi Péter országgyűlési képviselő és persze a gyerekek is segítettek a kertvárosi karácsonyfa feldíszítésében. A...
Autóritkaságokat újít fel...
Javában koncertezik Rudán Joe, de a zene mellett jut ideje másik szenvedélyére, a veterán járgányok felújítására is. Az énekes...
Még egy óvodából is lopott...
Összesen nyolc lakóingatlanba surrant be még 2016 nyarán az a 23 éves komlói férfi, akinek ügyét a napokban zárta le a...
Nehéz sorsú gyerekek mozizhatnak az Urániában
Az előző évek sikerére alapozva az Uránia Mozi vezetése ismételten jótékonysági vetítést szervez a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára - tájékoztatták szerkesztőségünket. A cél, hogy a gyerekek legalább egyszer részesülhessenek a 3D-s mozizás élményében. Ahogy a tavalyi évben, idén is egy premierfilmet vetítenek, ezúttal A kis kedvencek titkos élete című animációs film kerül a vászonra. A december 5-i (hétfői) vetítés megszervezésében a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ nyújtott nagy segítséget. A meghívottakat 13.30-tól várják, ahogy az egy moziban illik,...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, József Attila utca08.45-09.45: Pécs, Nendtvich Andor út10.00-11.00: Pécs, Tüskésréti utca11.15-12.15: Pécs, Verseny utca13.15-14.15: Pécs, dr. Veress Endre utca14.30-15.30: Pécs, Athinay út15.45-16.45: Pécs, Makay István út
Előzetesben a kábítószerrel kereskedő férfi
A Pécsi Járásbíróság, december második napján, egy kacsótai férfi előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra, kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított mintegy három éven keresztül a barátai és ismerősei körében kábítószerrel, marihuánával kereskedett.A bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a várható büntetés súlyosságára is tekintettel tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, a tanúk befolyásolásával, bizonyítási eszköz megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetné...
Szabad a pálya: másfél év...
Kifejezetten Pécs számára nyílt meg a lehetőség azzal a kormányhatározattal, ami elektromos buszok beszerzését teheti...
Nem jogerősen kilenc évre...
A 49 éves férfi a bíróságon azt állította, összetévesztette áldozatát azzal, aki korábban meglopta egy kocsmában, s csak a...
Több mint 150 kg mézet...
December hetedikén, a méhészek védőszentjének, Szent Ambrus napja alkalmából a magyar Mézlovagrendek Észak-Magyarország és a...
Őrület: lefagyott több száz...
Egyre népszerűbb az a legújabb őrült kihívás, melynek lényege, hogy minél több ember fagyjon le és közben videóra veszik őket....
Két ittas férfi esett...
Pécsett, a Varsány utcába hívták a rendőröket december elsején délután hat órakor, mert két férfi folyamatosan ütötte egymást....
Pécsen indul útjára...
Gyertyagyújtással és koncerttel veszi kezdetét vasárnap Pécsen a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért akciója,...
Kiderült, mi ez a rejtélyes sípolás a Széchenyi téren: nem a világvége jött el
FRISSÍTVE: Sikerült elnémítani a sípolást, viszont a technika ördöge még délutánig ügyködött. Péntek kora reggel óta nem az adventi vásár mellé járó muzsikától hangos a Széchenyi tér, hanem egy furcsa, monoton sípolástól. Az emberek pedig csak kapkodják a fejüket. A belvárosban dolgozók vagy éppen az arra sétálók már megszokták, hogy a múlt héten nyílt adventi vásár hangulatának fokozásához karácsonyi muzsika szól a hangszórókból, pénteken reggeltől azonban zene helyett csak sípolástól hangos a Széchenyi tér.A furcsa, monoton hangra szinte mindenki felkapta a fejét, ám...
Ünnepi könyvcserére invitálják az érdeklődőket
Az idei őszi-téli könyvcseréken beérkezett könyveket az ünnepek alkalmával a baranyai könyvtárbusszal ellátott hátrányos helyzetű települések gyerekeinek adományozzák. Az érdeklődők egy dobozban helyezhetik el az általuk kiválasztott könyvet és pár apróságot. A doboz mellett fel kell tüntetni, hogy hány éves gyermeknek, fiúnak vagy lánynak szól az ajándék.A dobozokért cserébe könyv választható. A könyvcserén csak jó állapotú könyveket vesznek át. A programra a Tudásközpont 0. szintjén kerül sor december harmadikán délelőtt tíz órától.
Kirabolt egy útbaigazítást kérő, idős asszonyt egy nő a Komlói úton
Vádat emelt az ügyészség egy komlói nő ellen, aki egy idős asszonyt rabolt ki Pécsett. A vádhatóság tájékoztatása szerint az idős hölgy szeptemberben a Komlói úton az arra haladó vádlottól kért útbaigazítást, ugyanis egy ismerősét kereste a környéken.A nő felajánlotta, hogy megmutatja az utat, ehelyett azonban egy közeli udvarba csalta, ahol hanyatt lökte, elvette a táskáját az abban lévő értékekkel együtt, majd elszaladt.A megtámadott asszonyt kórházba szállították, ahol megállapították, hogy sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.A vádlott cselekménye a rablás bűntettének...
« Előző
20979 | 21000 | 21021 | 21042 | 21063 | 21084 | 21105 | 21126 | 21147 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Már több mint másfél millióan...
- Orbán Viktor: mutassuk meg...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...

