Agresszív kutyát enged szabadon egy férfi, gyerekekre és a többi ebre is veszélyes
Egy agresszív kutya és egy pökhendi gazda nyugtalanítja a pálos templom és a Tettye közelében élőket. A férfi a lehető legkevesebb energiát fektet a sétáltatásba: egyszerűen kiengedi a nagytestű állatot az utcára. Ez már alapból szabálysértő, de a fő gond, hogy az eb agresszív, gyerekeknek is nekiugrik. Rendszeresen egy nagytestű kuvasz bóklászik a pálos templom környékén. A közelben élő egyik olvasónk (aki zt kérte, nevét ne írjuk le) munkatársunknak elmondta, nem kóbor négylábúról van szó, az állatot idősebb gazdája engedi szabadon, így letudva a sétáltatást. - Ha egy...
Elindult az Egymillió csillag a szegényekért akció
Kilencedik alkalommal szervez szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász, melyet vasárnap nyitottak meg Pécsett. A már hagyományosnak számító jótékonysági akciót több, mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte. Idén az egy hétig tartó rendezvénysorozaton színes programokkal, jótékonysági koncertekkel és közösségi gyertyagyújtásokkal várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat.Több helyszínen - főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt - a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet, vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják...
Az 1956-os forradalom hőse tart tárlatvezetést diákoknak
December végéig látogatható a Várostörténeti Múzeumban (Pécs, Felsőmalom u. 9.). a Janus Pannonius Múzeum időszakos kiállítása, amely méltó és a vizuális élményekre összpontosító módon (országos kontextusba helyezve) állít emléket az 1956. október 22. és november 16. között Pécsett és a Mecseken zajló forradalmi és harci eseményeknek. Mivel a szervezők célja, hogy a közoktatásban részt vevő diákok is megismerkedjenek 1956 küldetésével és jelentőségével, megteremtik a lehetőséget, hogy a fiatalok a forradalom egyik hősével találkozhassanak, beszélgethessenek. Dr. Debreczeni László...
Violáné Gáti Zsuzsanna lett...
Violáné Gáti Zsuzsanna független jelöltet választották polgármesterré vasárnap a dél-baranyai Csarnóta községben - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője, a település jegyzője az...Negyedik lett a magyar...
A magyar bajnok Szilver TSE csapata a negyedik helyen végzett a WDSF standardtáncok formációs világbajnokságán, amelyet...
Pécsi Advent:...
Idén először nemcsak koncertekkel kedveskednek az érdeklődőknek, hanem a legkisebbekre is gondolván múzeumpedagógiai...
Lebuktatta magát az ittasan...
Ittasan és vezetői engedély nélkül közlekedett egy 43 éves helyi férfi december negyedikén délután négy óra körül Pellérden. A...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Árokba borult egy autó a mecseknádasdi kanyarnál
Megcsúszott az úttesten és az út menti árokba borult egy személyautó vasárnap délután a 6-os főút Mecseknádasd és Pécsvárad közötti szakaszán, a visszafordító kanyarban. A balesethez a bonyhádi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói és a mecseknádasdi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.A vasasiak sem maradnak karácsonyfa nélkül
Karácsonyi ünnepséget szervez a Vasasért Egyesület. Ünnepi műsorral, helyi termékekkel és igazi karácsonyi hangulattal várják az érdeklődőket december 17-én (szombaton), délután három órától a Berze Nagy János Művelődési Ház (Szövetkezet utca 13.) elé. A keleti városrészben élők sem maradnak mindenki karácsonyfája nélkül, a programot többek közt a díszkészítő verseny eredményhirdetése is színesíti. Az elmaradhatatlan ünnepi finomságok, és persze a forralt bor, valamint a tea sem hiányozhat a kínálatból. Képünk illusztráció.
Ötgyerekes taxisnőre támadt egy meszesi banda hajnalban a Széchenyi téren
Egy nagyobb meszesi társaság támadt egy ötgyerekes taxisnőre vasárnap hajnalban, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazták - értesült a PécsMa.hu. A hírportál információi szerint a taxisnőnek, mivel csak a napokban lépett be a személyfuvarozó céghez, még nem volt URH rádiója, ezért nem tudott időben segítséget kérni. Egyik helyszínen tartózkodó kollégája látta az esetet, ő igyekezett megvédeni a hölgyet, a banda tagjai azonban őt, és autóját is összerugdosták. Úgy tudjuk, az elkövetők Meszesen élnek. A rendőrség három járőrautóval vonult a helyszínre, ahol aztán órákig...
Angolul is imádkozhatnak a...
Már több ezer külföldről érkező egyetemista tanul Pécsett, akik akár angol nyelven is gyakorolhatják vallásukat. A Pius...
Volt barátnőjét fenyegette...
Kést találtak a fenyegetőző férfi előállításakor a rendőrök. A Baranya Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint volt...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Másfél éven belül kezdik a...
Várhatóan 2018 első felében kezdődik a mintegy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson felépülő új kereskedelmi kikötő...
Motoros mikulások lepték el...
Mikulásruhás motorosok jelentek meg a pécsi utakon szombaton. A gurulás jótékony célokat szolgált, rászoruló gyerekeknek adtak...
Gyerekek díszítették fel a...
Csizi Péter országgyűlési képviselő és persze a gyerekek is segítettek a kertvárosi karácsonyfa feldíszítésében. A...
Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe, a zenész szerint remek nyugtató ez a hobbi
Javában koncertezik Rudán Joe, de a zene mellett jut ideje másik szenvedélyére, a veterán járgányok felújítására is. Az énekes egy negyvenéves Ford Transit és egy Capri büszke tulajdonosa, előbbi egyben a turnébusz is. A járműveket saját kezűleg bütyköli, persze azért barátai is besegítenek. Minden egy Marshall énekfelszereléssel kezdődött, amit még a nyolcvanas évek elején használt, csak idővel elkallódott. A ritkaságszámba menő berendezés több mint harminc év után került vissza Rudán Joe-hoz, lerobbant állapotban. Az énekes nem esett kétségbe, rövid időn belül felújította, és...
Még egy óvodából is lopott a komlói tolvaj
Összesen nyolc lakóingatlanba surrant be még 2016 nyarán az a 23 éves komlói férfi, akinek ügyét a napokban zárta le a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi jellemzően olyan lakásokba és családi házakba osont be, ahol a tulajdonosok valamelyik nyílászárót - ajtót vagy ablakot - nyitva felejtették. Előfordult olyan eset is, hogy egy óvodából lopott el egy laptopot, miközben az óvónők a gyerekekkel játszottak az udvaron. A gyanúsított az eltulajdonított mobiltelefonokat és egyéb könnyen értékesíthető tárgyakat alacsony áron eladta, a pénzt...
Nehéz sorsú gyerekek mozizhatnak az Urániában
Az előző évek sikerére alapozva az Uránia Mozi vezetése ismételten jótékonysági vetítést szervez a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára - tájékoztatták szerkesztőségünket. A cél, hogy a gyerekek legalább egyszer részesülhessenek a 3D-s mozizás élményében. Ahogy a tavalyi évben, idén is egy premierfilmet vetítenek, ezúttal A kis kedvencek titkos élete című animációs film kerül a vászonra. A december 5-i (hétfői) vetítés megszervezésében a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ nyújtott nagy segítséget. A meghívottakat 13.30-tól várják, ahogy az egy moziban illik,...
« Előző
21063 | 21084 | 21105 | 21126 | 21147 | 21168 | 21189 | 21210 | 21231 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

