Másfél éven belül kezdik a mohácsi kikötő építését
2016. december 03. szombat 14:46

Várhatóan 2018 első felében kezdődik a mintegy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson felépülő új kereskedelmi kikötő kivitelezése - mondta el a Duna-parti város polgármestere az MTI-nek.
Szekó József (Fidesz-KDNP) közölte: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozott beruházás támogatási szerződését a közelmúltban írták alá.
Az új kikötő megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a közbeszerzési eljárás előkészítés alatt van, a kivitelezőt jövő nyárra - legkésőbb augusztusra - kiválasztják - tette hozzá.
A polgármester tájékoztatása szerint a nyertes cég feladata lesz a már meglévő tendertervek alapján a kiviteli terv elkészítése. Az építkezés várhatóan 2018 első felében indul, és a tervek szerint 2019 közepére fejeződik be.
A konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra.
A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszú partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással, és 20-40 lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják.
Az IKOP pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának 300 milliós önerőt kell biztosítania.
A beruházás nyomán 15-30 új munkahely jöhet létre a városban.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Frissen végzett rendőrök álltak...