ANK úszósikerek az Országos Vidék Bajnokságon
2016. december 11. vasárnap 13:30

Kecskeméten rendezték meg a háromnapos XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságot, ahol a legerősebb vidéki úszóegyesületek mérték össze erejüket.
A pécsi ANK Úszóklub három versenyzővel vett részt a versenyen. 18 érmet szereztek a három nap alatt amiből tíz bajnoki cím.
Jancsik Árpád edző így nyilatkozott:
"Kicsit hiányos csapattal érkeztünk a versenyre. Ugyanebben az időpontban rendezték meg a a hagyományos év végi CECJM nemzetközi versenyt Kassán ahol Berkecz Martina mint korosztályos válogatott képviseli hazánkat, így most ezen a versenyen nem tudott részt venni velünk. Az Országos Vidék Bajnokságon Péter Virág kiemelkedően szerepelt, hiszen az egy évvel idősebbekkel értékelve is 6 bajnoki címet szerzett ezzel is újra bizonyítva, hogy korosztályának egyik kiválósága. Jászó Ádám újra lendületben. Hatalmas egyéni csúcsokkal 3 bajnoki címet szerzett. Innen tudunk szépen építkezni tovább.
Tuba Máté kiválóan szerepelt. Saját számában megjavítva eddigi legjobbját Ő is a dobogó legfelső fokára állhatott. Egyesületünknél ugyan nincsen jelenleg felnőtt versenyző, de az építkezést évekkel ezelőtt megkezdtük teljesen alulról. Most ott tartunk, hogy kis csapatunkból jelenleg 5 versenyző korosztályos rekorder ( Péter Virág, Jászó Ádám, Berkecz Martina, Séner Martin, Péter Alex) így elmondhatjuk, hogy utánpótlás téren országos szinten is kiválóságaink is vannak. Ha a munka így folytatódik remélhetőleg még sokat hallunk egyesületünk sportolóiról."
Képünkön: Balról jobbra haladva: Tuba Máté, Péter Virág és Jászó Ádám
Forrás: ANK Úszóklub
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...