Röhrig Géza lesz a Jelenkor folyóirat estjének a vendége

Röhrig Géza lesz a Jelenkor folyóirat estjének a vendége „Tavaly tűntem el. Zöld kardigán van rajtam" - ezt a címet adta az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza pécsi beszélgetésének. A Jelenkor december 21-én 19 órakor, a Trafik étteremben látja vendégül a költőt, akivel Ágoston Zoltán, a lap főszerkesztője fog beszélgetni.  Az estre 1000 Ft-ba kerül a belépő, mellyel a folyóirat működését támogatják. Ajándékként minden résztvevő egy példányt kap a Jelenkor 2016. februári lapszámából, melyben Röhrig versei is olvashatók. A jegyek személyesen elővételben válthatók meg a Trafikban.

Több mint száz zenekar lép fel a második Made in Pécs Fesztiválon januárban

Több mint száz zenekar lép fel a második Made in Pécs Fesztiválon januárban Több mint száz pécsi zenekar részvételével tartják a második Made in Pécs Fesztivált, amelyet január 7-én rendeznek meg hat helyszínen a baranyai megyeszékhely belvárosában - jelentették be az esemény szerdai sajtótájékoztatóján. Gellai Gergő főszervező elmondta: a rendezvényen 109 pécsi együttes 450 zenésze ad majd húszperces koncerteket. Az ingyenes fesztivál célja a pécsi zenei világ sokszínűségének bemutatása. Közreműködik többek közt a 30Y, a Lékkör, a Clash City Rebels és a Punnany Massif zenészeinek projektegyüttese. Sok zenekar most mutatkozik be a nagyközönség előtt. A...

A Gandhiban is hangolódnak a karácsonyra

A Gandhiban is hangolódnak a karácsonyra Állatkerti élmény-előadás, mesefilm-vetítés, ajándékkészítés - a többi közt ezekkel a programokkal várják az érdeklődőket december 15-én (csütörtökön) a pécsi Gandhi Gimnáziumba. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében több szervezet közösen valósít meg egy olyan eseményt, amely segít a gyerekeknek és családjaiknak ráhangolódni az év legmeghittebb ünnepére: a karácsonyra.A pécs-meszesi adventi készülődés ötlete a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolától, valamint fenntartójától, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.-től ered. Még...

Bemutatták Bertók László...

Bemutatták Bertók László Priusz című művét Bemutatták Bertók László Priusz című, a Kossuth-díjas költő ötvenes évekbeli meghurcolását megörökítő művének -...

Két méter hosszú...

Két méter hosszú zeneszerszámával szórakoztatja a népet a belvárosban Szekeres Miklós Elsőre talán furcsának tűnő hang tölti meg időről időre a Citrom utcai átriumot. Ez csak egyet jelenthet: Szekeres Miklós...

Széklábbal verte el...

Széklábbal verte el élettársát egy férfi uránvárosi lakásukban az éjjel Az éjjeli órákban bántalmazta párját egy férfi Pécsett, többször is megütötte. Egy nő december 13-án, éjfél körül tett...

Folytatják a...

Folytatják a csapadékcsatornák fejlesztését 220 millió forintot nyert Pécs városa a Meszes patak rendezésére - közölte Oszoli Dénes önkormányzati képviselő, a...

A pécsi múzeumok ünnepi...

A pécsi múzeumok ünnepi nyitva tartása A Janus Pannonius Múzeum állandó és időszaki tárlatainak nyitva tartása a következőképpen alakul december 24-étől január 2-ig....

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Lélekzengetők zenélnek a Kulturális Központban

Lélekzengetők zenélnek a Kulturális Központban Szerdán este a Lélekzengetők karácsonyváró zenélést tartanak a Pécsi Kulturális Központban.Az együttes népzenei alapokon nyugvó saját dalaikat, lélekzenéket, karácsonyi népdalokat és regölős dalokat adnak elő furulyákkal, dobokkal, hegedűvel és brácsával.A rendezvény este hatkor kezdődik, a belépés ingyenes, de adományokat elfogadnak. 

Belvárosi sétán idézhetjük fel a békebeli Pécs karácsonyi hangulatát

Belvárosi sétán idézhetjük fel a békebeli Pécs karácsonyi hangulatát Az Irány Pécs Nonprofit Kft. adventi belvárosi sétára hív minden érdeklődőt szombaton délután két órától. A Belvárosi Winter Shopping keretén belül megrendezett program témája a pécsi Belle Époque a vásárlás tükrében, valamint adventi érdekességek és polgári vásárlási szokások a századfordulón és az 1920-as években; 1,5-2 órás gyalogos idegenvezetés Pécs belvárosában.A séta során a résztvevő átfogó képet kap a korabeli belváros kereskedelméről, üzleteiről, és a polgárság vásárlási igényeiről.A részvétel a Pécs One Magazinban található Belvárosi Winter Shopping kuponjának...

Már szerdán vetítik az új Star Wars filmet az Urániában

Már szerdán vetítik az új Star Wars filmet az Urániában Egy nappal a világpremier előtt már az Uránia moziban is megnézhetik a rajongók a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet című filmet. Ugyan a legújabb Star Wars film hivatalosan csak december 15-én debütál, számos helyen tartanak premier előtti vetítéseket, hogy a legnagyobb rajongók egy nappal korábban megtekinthessék a várva várt filmet.Pécsett az Uránia moziban is lehetősége lesz azoknak, akik nem szeretnének a premier napján versengeni az ülőhelyekért. A Zsivány Egyes este hétkor, majd fél tízkor kerül a vászonra 3D-ben. A fanatikusok szerdától még klasszikus Star Wars...

Több mint háromszáz pécsi...

Több mint háromszáz pécsi családot mentett meg a kilakoltatástól a Nemzeti Eszközkezelő Folyamatosan érkeznek a jelentkezések a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez a bajba jutott hitelesek részéről. Mint hírportálunk...

Betlehemezni hívják a...

Betlehemezni hívják a kicsiket a Bóbita Bábszínházba Betlehemes bábszínházi előadással kedveskedik a Bóbita Bábszínház a gyerekeknek szerdán délelőtt.„Mint két tojás között...

Első ízben szerveztek...

Első ízben szerveztek rendfokozati vizsgát A rendfokozati vizsga egy, az ágazati és a szolgálati beosztáshoz kötődő ismereteket tartalmazó előmeneteli vizsga. A...

Kiállítás nyílt a DHK...

Kiállítás nyílt a DHK művészeti pályázatának anyagából A fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megvalósíthatóságát vizsgálja a Diákhitel Központ Zrt. (DHK) idei képzőművészeti...

Jöttek, láttak,...

Jöttek, láttak, visszamennének: Amerika bizony nekik is visszainteget Szabó Zénó és barátnője, Németh Sára igazi kalandorok, a CCUSA programnak köszönhetően jutottak ki az USA-ba. A PTE BTK Szenes...

Értékes, gyönyörű...

Értékes, gyönyörű Zsolnay-vázát kapott ajándékba a Janus Pannonius Múzeum Ismét különleges műtárggyal gyarapodott a Janus Pannonius Múzeum iparművészeti gyűjteménye. Sárváry-Bene Zoltán egy Mack Lajos...

Az utcán esett egymásnak három férfi

Az utcán esett egymásnak három férfi Egy korábbi nézeteltérés miatt bántalmazta egymást három férfi Szentlőrincen. A rendőrség ügyeletére december 12-én arról tett bejelentést egy 35 éves szentlőrinci lakos, hogy éjfél körül őt és 56 éves édesapját egy férfi Szentlőrincen, az utcán többször megütötte egy kalapáccsal, majd elmenekült.Időközben egy 47 éves szentlőrinci férfi bement a rendőrségre és elmondta, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt a másik két férfi ütötte őt egy kalapáccsal.A bántalmazás során mindhárom férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Ellátásuk után előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki...

Kötetbemutatót tartanak a Tudásközpontban

Kötetbemutatót tartanak a Tudásközpontban Bertók László Priusz című kötetének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők a Tudásközpontban december 13-án kedden, délután öt órától. A belépés ingyenes.Bertók Lászlót az ötvenes évek közepén néhány kamaszkori verséért, irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának dokumentumait a maga hozzáfűznivalóival először 1990-ben publikálta a Jelenkor hasábjain.A Priusz (Balassa Péter szavaival) meglepően áttetsző szövegét a szerző...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Üszögi út08.45-09.45: Pécs, Nagykozári út10.00-11.00: Pécs, Mohácsi út11.15-12.15: Pécs, Engel János utca13.15-14.15: Pécs, Hársfa út14.30-15.30: Pécs, Komlói út15.45-16.45: Pécs, József Attila utca