Zavart nő gyújtotta fel a volt panziót
A Siklósi Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen elfogták a gyújtogatót. A Siklósi Rendőrkapitányság járőrei hétfőn szolgálatuk teljesítése során Pécsről tartottak Harkányba, majd 12 óra 30 perckor arra lettek figyelmesek, hogy az 58-as számú főút mellett, a pogányi repülőtér közelében kigyulladt egy épület. Ezután értesítették a tűzoltókat, majd közelebb érve látták, hogy egy nő mászik át a kerítésen. Az 59 éves pécsi nő az igazoltatásakor beismerte, hogy az épületet ő gyújtotta fel, azonban zavartan viselkedett, ezért őt kórházba szállították.Ellene a Pécsi Rendőrkapitányság...Ki hirdeti majd az igét? Folyamatosan csökken a papok száma a Pécsi Egyházmegyében
Évről évre kevesebb római katolikus papot szentelnek fel, mint ahányan befejezik a szolgálatot. A Pécsi Egyházmegye területén folyamatosan csökken a létszámuk: míg 1999-ben 143-an voltak, 2014-ben már csak 102-en, manapság pedig mindössze nyolcvanhatan celebrálnak rendszeresen misét. A hívők egy része már régóta (kisebb-nagyobb elánnal) kongatja a vészharangot a római katolikus papok csökkenő számával kapcsolatban. A statisztikák azt mutatják, jogos az aggodalom: ha a tendencia folytatódik, idővel elkerülhetetlenné válhat plébániák összevonása. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy...
A Pécsi Nyári Színház előadását láthatják
Az előadást a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon tekinthetik meg az érdeklődők kedd este, kilenc órától. Köztudott, hogy a pápa a világon legjobban őrzött közjogi személyiség. Golyóálló pápamobilon közlekedik, testőrök hada védelmezi és a közelébe férkőzni is lehetetlen. Az hogy valaki elrabolja egyszerűen képtelenség. De mi van akkor, ha valakinek még is sikerül, ráadásul úgy, hogy nem is akarja? Vagy lehet, hogy a pápa önmagát rabolta el? Esetleg egyszerűen átugrott a rabbihoz összeütni egy kóser vacsorát és lejátszani néhány parti sakkot? És mit lehet követelni egy elrabolt...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 58-as...
Megújulnak a mecseki...
A Mecsekerdő Zrt. működési területén, illetve annak határában lévő valamennyi keresztény vonatkozású erdei emlékhely méltó...
Folytatódik a szúnyogirtás...
A pécsi önkormányzat közlése szerint a város illetékességi területén légi szúnyoggyérítést végeznek július 5-én, szerdán. A...
Kedden fejezik be a pécsi...
A Biokom tájékoztatása szerint sajnos a kedvezőtlen időjárás ismételten nem tette lehetővé, hogy a vadgesztenyefák permetezése...
Hatalmas tömeg és...
Magyarország első fényfesztiválja újra hatalmas sikert aratott, a visszafogott becslések szerint is legalább 60.000 látogató...
Bibliai élménypedagógiai...
Szociális készségek fejlesztése bibliai történetek feldolgozásával. Ezt tűzték célul azok a hitoktatók, akik a Pécsi...
Lángol egy ház a pogányi reptérhez közel
A pécsi tűzoltókat riasztották. Teljes terjedelmében ég egy háromszáz négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezete Kökénynél, a 58-as főút mellett - adott tájékoztatást a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugárral oltják a lángokat. Az 58-as főutat teljes szélességében lezárták. Képünk illusztráció.
Folytatódik a hálózatkorszerűsítés az Alsómalom utcában
Az E.ON után a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei dolgoznak július 5-étől az Alsómalom utcában Pécsen - augusztus végéig két párhuzamosan futó vezetéket cserélnek az ivóvízhálózaton. A kivitelezés előreláthatóan augusztus 18-ig tart. Több mint 250 méternyi új vízvezeték kerül a földbe az Alsómalom utca Batthyány - Somogyi Béla utcák közti szakaszán, ahol a vízellátás szempontjából kiemelt fontosságú, nagy átmérőjű fővezetéket és egy vele párhuzamosan futó ellátóvezetéket újít meg a szolgáltató. A Batthyány utcai kereszteződéstől induló munkálat következtében az Árkád felé haladó...
Lopni indult a Hungária utcába, de lebukott
Három helyre is megpróbált bemenni egy férfi Pécsett. Több lakásba is megpróbált besurranni egy férfi vasárnap délelőtt Pécsett, a Hungária utcában. A férfi először egy étterem konyhájába ment be, aztán további két lakásnál is próbálkozott a redőnyt feltolva bejutni az ablakon, azonban az ott lakók megzavarták, így elmenekült a helyszínről. A rendőrök a 49 éves pécsi férfit rövid időn belül a közelben elfogták, előállították és kihallgatták gyanúsítottként.Ellene a Pécsi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A Die Neun Branauer...
A nagy sikerű és Pécs amatőr fúvószenei és kultúrtörténeti hagyományaihoz illeszkedő fúvószenekari koncertsorozat színvonalas...
Eltűntek a napvitorlák a...
A pécsi belvárosban négy helyen állítottak fel olyan pihenőhelyeket, „oázisokat", amelyeket napvitorlákkal...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 Pécs,...
Tűz ütött ki egy komlói...
Komló külterületén egy hétvégi ház egyik helyiségében keletkezett tűz vasárnap. A komlói hivatásos tűzoltók két gázpalackot...
Megint nekirugaszkodnak a...
Hétfőtől újra aszfaltoznak a Jókai utcában. A Mátyás király utcai szakasztól a Rákóczi útig tartó részen - a posta előtti...
Visszatérnek a színpompás szalakóták Baranya megyébe
Egyik legszínpompásabb madarunk, a szalakóta fél évszázaddal ezelőtt még rendszeresen fészkelt Baranyában, elsősorban a megye déli részén. A legelők beszántásával, az idős fák, facsoportok kivágásával azonban fokozatosan megszűntek élő- és fészkelőhelyei. A Magyar Madártani Egyesület (MME) kimutatása szerint 1988-1999 között a fészkelő madárfajok állományfelmérése irányuló program során (községhatáros ponttérképezés) mindössze 6 településen feltételezték költését, de néhány év múlva már hírmondó sem akadt belőlük. A tavaszi és őszi vonulás alkalmával itt-ott még felbukkant egy-egy...
A Vivat Bacchus lép fel a Püspökvári Zenés Estéken
Folytatódik a püspöki palota kertjében a nagy sikerű Püspökvári Zenés Esték elnevezésű koncertsorozat. A pécsi püspöki palota mediterrán jellegű belső kertje különleges tér, amely sokáig a palota lakói és egyházi méltóságok pihenőhelyeként szolgált. A püspökség 2015-től a Filharmónia Magyarországgal közösen szervezett koncertsorozat keretében rendszeresen megnyitja a felújított kert kapuit a zeneszerető és felüdülni vágyó nagyközönség előtt. A Vivat Bacchus bordalai július 7-én 19 órától csendülnek fel a kertben. Jegyek 2900 Ft-ért kaphatók, diákok és nyugdíjasok 10 százalékos...
Egy tini napokig visszajárt egy áruházba lopni
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság az ellen a 14 éves helyi fiú ellen, aki idén márciusban három egymást követő napon lopott el négy bluetooth hangszórót egy komlói áruházból. A tolvaj gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ellopott négy hangszóróból hármat a rendőrök a nyomozás során lefoglaltak és visszaadták az áruháznak. A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
« Előző
18774 | 18795 | 18816 | 18837 | 18858 | 18879 | 18900 | 18921 | 18942 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

