Látványos cirkuszi produkciók is szerepelnek a Zsolnay Fényfesztivál kínálatában
Őrült katalán hajszobrász show, a Széchenyi tér felett lebegő légtornászok, tűzzsonglőrök, a világ különböző pontjairól érkező akrobaták és bohócok szórakoztatják a Zsolnay Fényfesztivál látogatóit az ingyenes utcai produkciók keretében június 30. és július 2. között, Pécsett. A Voala Station csapata számára a színpad maga az égbolt. A légtornászokból és zenészekből álló spanyol társulat egy lenyűgöző újcirkuszi előadással érkezik Pécsre, melynek bemutatásában segítségükre lesz egy 70 tonnás daru is, amellyel a Széchenyi téren 30 méter magasba emelik a szereplőket. A katalán...
Árokba sodródott két autó, mentő is kellett
Az elmúlt 24 órában Baranya megyében egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Két személyautó ütközött össze csütörtökön kora délután Baksán. Az egyik személygépkocsi vezetője vélhetően nem adta meg az elsőbbséget a másiknak, ezért összeütköztek, és az út melletti árokba sodródtak. A balesetben az egyik autó 48 éves vezetője és 28 éves utasa könnyű sérüléseket szenvedett. A két páprádi férfit a mentők kórházba szállították. A balesetek körülményeit a Siklósi Rendőrkapitányság vizsgálja.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér minden...
Közadakozásból újulhat meg a Rákóczi úti ház méltatlanul elhanyagolt Madonna-szobra
Adománygyűjtés indult a pécsi Rákóczi úton található Madonna-szobor felújítása, illetve a tartószerkezet megerősítése érdekében. A nyolcvan éve készült műalkotást nagyjából 240 ezer forintból lehet rendbe tenni. A 20. század elején még megszokott volt, hogy egy-egy műalkotás a helyiek adományozása révén készült el - ilyen módon született meg például a Zsolnay-szobor is. Manapság azonban már ritkaságszámba megy az olyan gyűjtés, mint amilyen nemrég indult Pécsett. Évekkel ezelőtt figyelt fel a Rákóczi út 39. címen található ház homlokzatát díszítő szoborra Vörösné Deák Andrea, a...
Legókból építhet együtt a...
A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. A DUPLO nemcsak egy szuper játék, amellyel minden korosztály remekül...
Még mindig nem mérnek a...
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint pénteken a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok sebességét....
Lénárd László lett a Pécsi...
Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága júniusi tisztújító választói ülésén a PAB Szervezeti és Működési Szabályzata előírásainak...
Kezdődik az első,...
A Pécs Plácido Domingo Classics fesztivál első alkalommal kínálja programjait a stílus szerelmeseinek június 22-25-e között. A...
Négyen megsérültek egy...
Két személygépkocsi karambolozott csütörtökön kora délután Baksán, a Rádfai út és a Rákóczi utca kereszteződésében. A...
Könnyebb lehet a matek a...
Horváth Milán, az ANK 1. sz. Általános Iskola hatodikos tanulója nem csak azon fáradozik, hogy elsajátítsa a tananyagot, hanem...
Elismeréseket adtak át a tűzoltásvezetői képzésen
Szerdán tartotta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az első féléves tűzoltásvezetői képzést, amelyen minden tűzoltásvezetői jogosultsággal rendelkező kolléga részt vett. Az oktatáson áttekintették az adatszolgáltatási kötelezettségben bekövetkezett változásokat, a szabadtéri tűzesetekkel kapcsolatos statisztikákat, eljárásrendeket. Értékelték az elmúlt egy év feladatait, és egyben számba vették a soron következő teendőket. A szakmai napra vendégelőadó is érkezett a Pécsi Rendőrkapitányságról, aki tájékoztatást adott arról, miként lehet a bűncselekményekre utaló...
Missziós hétvégét tartanak Harkányban
A harkányi Jézus Szíve Plébánia háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a templom felszentelésének évfordulóját június 23. és 25. között. „Jézus Krisztus szeretetének hirdetése azt igényli, hogy kilépjünk a templomból, nyissunk a világ felé (...) A többség eléréséhez ki kell menni az utcákra és terekre, tanúságot téve a szűkebb és tágabb környezetünkben." A Pécsi Egyházmegye pasztorális tervében megfogalmazott evangelizációs szándéknak megfelelően a harkányi Jézus Szíve búcsú ünneplése nem marad a templom falai között. A plébánia munkatársai a turizmusban rejlő...
Vádat emeltek az ittasan dühöngő férfi ellen
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség többek között közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittas állapotban a mellette elhaladó gépkocsi tükrét leütötte. A férfi februárban családi rendezvényről tartott hazafelé ittas állapotban, útközben az egyik családi ház udvarába bemászott, majd onnan egy sportcipőt lopott el, melyet felhúzva továbbment.A férfi ittassága folytán az út közepén gyalogolt, mikor egy arra haladó gépkocsi megpróbálta kikerülni. A gépjárművezető fékezett, majd átsorolt a szembejövő sávba, miközben az ittas férfira rádudált. Mikor...
Izgalmas kalandra hív a...
Izgalmas programokra invitálja az érdeklődőket a Pécsi Püspökség szombaton este nyolc órától. „Mert ahol a kincsed van,...
Megbukott a teszten,...
Alig néhány hete, hogy a közlekedők ismét birtokba vehették a Jókai utcát, ám az öröm nem tartott sokáig, mivel újra kell...
Bővül a diákok számára...
Huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és...
Csütörtökön sem mérnek a...
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint csütörtökön a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok...
Vegyszeres gyomirtást végez...
Július elején két napon át végez gyomirtást a MÁV pécsi állomások, megállóhelyek és vonalszakaszon mentén. Július 4-én reggel...
Intelligens, mozgásérzékelő...
Pécs egyik legforgalmasabb és legnagyobb körültekintést igénylő gyalogátkelőhelye válik biztonságosabbá a héten egy XXI....
Megkötöztek, megvertek és tízmillió forintot raboltak el egy pécsi lakostól
A Pécsi Járásbíróság június 19-én elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított társaival, június 16-án az éjjeli órákban bement egy pécsi családi házba, ahol az ott lakó sértettet megverték, megkötözték, késsel is megvágták, miközben felszólították arra, hogy a házban található készpénzt adja át. Ezután a gyanúsítottak a ház különböző részeiben kutattak, és összesen körülbelül 10 millió forintot tulajdonítottak el...
Még több befektető érkezhet Pécsre
A Nemzeti Befektetési Ügynökség küldöttsége tett látogatást Pécsett. - Páva Zsolt fogadta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) munkatársait a városházán. A delegáció tagjainak a pécsi polgármester ismertette a város gazdasági helyzetét, gazdaságpolitikáját, valamint azt, hogy milyen befektetési lehetőségek rejlenek Pécsen. Páva Zsolt szerint cél a hosszú távú együttműködés kialakítása és a még több befektetői tőke Pécsre vonzása.
Középkori hangulat volt az utolsó tanítási napon
A Szent László-emlékévben a kerettörténet módszerével tanultak a lovagkirályról a szekszárdi Szent József Iskolaközpont tanulói a tanév utolsó napján. A kerettörténet-módszer egy Magyarországon kevéssé ismert élményalapú, felfedeztető tanítási forma. A tanulók különböző tantárgyakhoz kapcsolódó feladatokat oldanak meg egy történet keretébe ágyazva. A módszer előnye, hogy a gyerekek saját részvételükkel tudják irányítani a tanulás folyamatát, az érzelmi bevonódásnak, lelkesedésnek köszönhetően pedig nehezebben felejtik el a megszerzett ismereteket.A szekszárdi Szent József...
« Előző
18795 | 18816 | 18837 | 18858 | 18879 | 18900 | 18921 | 18942 | 18963 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Hogy is volt? A választások...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...

