Sikeres volt Kenderesi Tamás kezdeményezése
2017. július 02. vasárnap 09:30

Több mint félmillió forinthoz jut a napokban lezárult licit eredményeképpen az a négygyermekes család, akiknek háza idén tavasszal porig égett a tolna megyei Decsen.
Az olimpiai bronzérmes úszó jótékonysági online árverése a Vaskó család megsegítésére jött létre. A licit három hétig tartott a pécsi úszó honlapján, amelynek tárgya a sportoló 2016-os riói olimpiai, „Hungary" feliratú, zöld színű tréning ruhája volt. A nyertes végül 205 ezer forintos felajánlásával egy Balatonalmádiban élő család lett.
Mint a július 1-i átadó esemény sajtótájékoztatóján kiderült, az édesapa, Orbán Zsolt licitált a válogatott melegítőre. Lányának, a 13 éves Orbán Alexandrának szánta meglepetésnek, aki szintén az úszás szerelmese, valamit Kenderesi Tamás rajongója. Alexandra az átadás napjáig nem tudott róla, hogy édesapja licitál, meglepetés volt a személyes találkozás példaképével.A meglepődést követően azt mondta, a melegítőt be fogja keretezni, és a szobája falára teszi ki.
Kenderesi Tamás az aukció záróeseményén köszönetet mondott a licitben részt vevőknek, valamint azoknak, akik egyéb támogatásukkal biztosították a kezdeményezést.
A támogatott család számára egy extra meglepetést is tartogatott: arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy egy korábbi elhatározásához híven a nyertes licitet ő maga is kiegészíti, mégpedig ugyanazzal az összeggel, ami a legmagasabb ajánlat lesz az online aukció során. Így a licit 205 ezer forintos összegét 410 ezer forintra egészíti ki. Az aukciótól független, ám a pécsi úszó felhívására beérkezett egyéb felajánlásoknak köszönhetően összesen 523 ezer forintot gyűlt össze. A tolna megyei család számlájára a pénz hétfőn érkezik meg, akik ezután álmuk valóra váltására fordíthatják az összeget, és talán elkezdhetik újjáépíteni házukat.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

