Népszerűek az éjszakai buszjáratok, hússzorosára emelkedett az utasforgalom
Jelentősen emelkedett a pécsi éjszakai buszjáratok forgalma az átszervezéseknek köszönhetően. Egy átlagos nyári hétvégi éjjelen nagyjából 1100-1200, munkanapokon pedig körülbelül 500 ember veszi igénybe a szolgáltatást - ez csaknem hússzorosa a néhány évvel ezelőttinek. Míg korábban csak néhány busz járta az utakat éjszaka Pécsett, napjainkban már ebben az időszakban is - több indulási időpont közül választva - gyakorlatilag az összes városrészbe el lehet jutni. Amellett, hogy a járatok számát megemelték, 2013 nyara óta elfogadják a bérleteket, 2014-től pedig a hölgy utasok Tüke...
Várostörténeti előadás-sorozatot hallhatnak
Hely- és várostörténeti előadás-sorozaton vehetnek részt az érdeklődők. Az előadás 17:00 órakor várja látogatóit. A millenniumi ünnepségek a pécsi iskolákban (1895-96) című előadást tekinthetik meg az érdeklődők kedden a Művészetek és Irodalom Háza Breuer Marcell teremében. Előadó: Kalász Gyula nyugalmazott gimnáziumi igazgatóhelyettes
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 Pécs, Málomi út 09.15 - 10.45 Pécs, Móra Ferenc utca 11.15 - 12.45 Pécs, Siklósi út 14.00 - 15.30 Pécs, Tüskésréti út 16.00 - 17.30 Pécs, Mohácsi út 18.00 - 19.30 Pécs, Nagykozári út
Pécsett és a Dráva mentén...
A központi szúnyoggyérítési programban eddig 263 ezer hektárt kezeltek a szakemberek, ezek során 566 településen léptek fel a...
Kezdődik a vadgesztenyefák...
A BIOKOM Nonprofit Kft. keddtől kezdve egy héten át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák...
Felborult egy autó...
Oldalára borult egy személygépkocsi a Pócsa és Magyarbóly közötti úton, Pócsa térségében - közölte a megyei...
Utolsó üteméhez ér az...
Hétfőn utolsó ütemével, új forgalmi renddel folytatódik a felüljárónál zajló gázvezeték -rekonstrukció Zólyom utcai szakasza....
Ötvenmilliót költöttek az...
Több mint 50 millió forintból újították fel a közelmúltban Ispitalján az Ungvár utcát. A fejlesztések tovább folytatódnak -...
Meséket hallhatnak a...
Az előadás az 5-8 éves korosztály számára nyújt csillagászati ismereteket könnyed, játékos formában. Az előadó kérdés-felelet...
Jóga az Zsolnayban: az indiaiknak az a furcsa, hogy nálunk a nők is csinálják
A Nemzetközi Jóganap keretein belül Gangesz-Duna Fesztivált tartottak a Zsolnay Negyedben. Itt volt az Indai Nagykövetség képviselője, henna festőművész, elismert jógaoktatók és egy tucat ajándék. Mindkét keze megtelt ajándékokkal az Indiai Nagykövetség munkatársainak jóvoltából annak, aki belépett a fesztiválra - kivétel nélkül legalább tíz ajándékkal távozott mindenki. Az E78 adott helyet az idei Gangesz-Duna Fesztiválnak, amelynek központi témája a jóga volt. Indiai jógamester is tartott bemutatót a Pécsett dolgozó oktatók mellett. Ugyan volt különbség a hazai és az indiai...
Járdafelújítási munkák kezdődnek hétfőtől
A Munkácsy Mihály utcában a BIOKOM Nonprofit Kft. megbízásából járdafelújítási munkák kezdődnek hétfőtől.A munkálatok során kicserélik a hibás, balesetveszélyes csapadékvíz kivezető folyókákat és kijavítják a rossz állapotban lévő járdaburkolatokat. A munkát a Széchenyi tértől kezdik és a Felsőmalom utca irányába haladnak. A munkavégzés során előfordulhatnak rövid ideig tartó forgalomkorlátozások a munkagépek mozgása és az anyagszállítás során, azonban tartós lezárásokra nem kell számítani. A Munkácsy Mihály utca befejése után a Perczel Miklós utcában folytatódik a járda...
Fának ütközött egy autó Kövestetőnél
Az elmúlt 24 órában Baranya megyében egy személyi sérüléssel járó baleset történt. Egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okból lecsúszott az úttestről és egy fának ütközött vasárnap hajnalban a 6541-es számú úton Kövestetőnél.A baleset során kettő 20 éves férfi és egy 19 éves nő szenvedett könnyű sérüléseket. A baleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások...
Újra mérnek hétfőn a...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett: 7.15 - 8.45: Pécs, Verseny...
Több busz menetrendje...
Módosul több helyi járatú autóbusz indulási ideje a Főpályaudvarról. A BIOOKOM Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint várhatóan...
Átszervezések a pécsi...
Az általános iskolák közül több önállóként, másik részük viszont tagintézményként működhetnek a jövőben a Pécsi Tankerületi...
Előzés miatt verte meg a...
Egy előző autós után eredt egy férfi, majd miután megálltak Szentlőrincen, behajolt a másik autó ablakán, és többször...
Hatalmasat esett egy...
Egy kerékpáros szenvedett súlyos sérülést június 24-én (szombaton) késő délután Pécs belvárosában. A 48 éves pécsi férfi...
Ismét Pécsett lépett fel Plácido Domingo - fotók az előadásról
Giuseppe Verdi Traviata című operáját adták elő szombaton este a pécsi Expo Centerben. A világhírű operaénekes, Plácido Domingó is színpadra lépett. Aki nem volt ott, az eseményen készült képek segítségével ízelítőt kap, aki pedig láthatta a darabot, újra átélheti az élményt.
Rozé Fesztivált és jelmezes futóversenyt rendeznek Villányban, szódaháború is lesz
Mintegy harminc neves pincészet boraival, gasztronómiai újdonságaival, koncertekkel és különleges jelmezes futóversennyel várják a hetedik Rozé Fesztivál vendégeit július 14-15-én Villányban. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint latin fiestával tarkított karneváli hangulat fogadja majd a borvidék központjába látogatókat. Július 15-én délután tartják meg a Rozémaraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók - zenés felvonulás kíséretében - három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket. A női és férfi kategóriában induló...
Vasárnap a traffipaxok is pihennek, de óvatosan az utakon!
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint vasárnap a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok sebességét. Érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tervben megadott adatok helyesek - azaz tényleg nem mérnek. Legközelebb június 26-án, hétfőn lehet találkozni a sebességmérő berendezésekkel az utakon.
« Előző
18858 | 18879 | 18900 | 18921 | 18942 | 18963 | 18984 | 19005 | 19026 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

