Kapálógépet, utánfutót is lopott Felszősentmártonban
A házból és a melléképületből is lopott egy férfi Felsőszentmártonban.Lopás gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 25 éves kisasszonyfai férfi ellen, aki április 21-én betört egy felsőszentmártoni házba. A férfi kitörte a bejárati ajtó zárszerkezetét, majd a házból háztartási gépeket és konyhai eszközöket tulajdonított el. Ezután lefeszítette a melléképületen lévő lakatot, majd onnan egy kapálógépet és egy utánfutót lopott el. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd április 23-án elfogták a tolvajt, és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi...
Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok, huszonötödik alkalommal rendezik meg a vásárt
Jubileumához érkezett a Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár, idén huszonötödik alkalommal rendezik meg augusztus 10. és 12. között. Mára az ország harmadik legnagyobb agrárvásárává nőtte ki magát, s programjainak sorában egyaránt megtalálhatók a könnyed kikapcsolódást garantálók ugyanúgy, mint a termelőknek szólók. - Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága, eseményei olyan kínálatot nyújtsanak, amelyek versenyképessé teszik a hazai „agrár-kiállítási" piacon. Ez az utóbbi években egyre nehezebb,...
Kenutúrákat szervez a nemzeti park Gemencen
A túra során szakvezető kalauzolásával kenuinkkal bejárjuk a Gemenci erdőben, Baja közelében található vadregényes Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna fő ága volt. Megismerkedhetünk a területen élő hódok életmódjával, megcsodálhatjuk a folyóparti ártéri erdőt, és az itt élő vízimadarakat. Az egykori folyóág végén, egy nagyobbacska szigetet megkerülve indulunk vissza a túra kiindulási pontjára. Időpontok:2018. június 30. szombat, 9.00;2018. július 7. szombat, 9.00; 2018. július 8. vasárnap, 15.00;2018. július 21. szombat, 9.00; 2018. július 22....
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Véget ért a szociális...
A komlói és a pécsi kistérség összesen 21 településén javultak a szociális szektorban dolgozók munkakörülményei és az ellátást...
Újabb gyógyszerhatóanyagok...
Hat új generikus gyógyszerhatóanyag eljárás fejlesztése fejeződött be a Teva gyógyszergyár debreceni alapanyaggyártás...
Emlékművet avattak a...
Június 29-én pénteken, a Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Emléknapja alkalmából emlékművet adtak át Pécsett a Kálvária...
Garázdákat fékeztek meg a...
Rendőri elismerésben részesült három pécsi polgárőr, akik verekedést akadályoztak meg nemrég. Egy agresszív nőtől vascsövet...
Felfüggesztett börtönt...
Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a...
Két autó karambolozott Pécsen, az egyik fel is borult
Két személyautó ütközött össze Pécsen, a József Attila utcában pénteken. Ahogyan azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a balesetben az egyik autó felborult és egy személy könnyebben megsérült.A helyszínen félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.
Hidas Lászlóné, kesztyűkészítő mester vehette át az idei Zsolnay Vilmos-díjat
A hagyományosan kézi szabású, manufakturális kesztyűkészítési iparág fejlesztése terén eredményei, hazai és nemzetközi sikerei, továbbá több évtizeden keresztül végzett szakmai pályafutásának elismeréseként a Zsolnay Vilmos-díj kitüntetést adományozta városunk önkormányzata Hidas Lászlóné kesztyűkészítő mester részére. A díjat Őri László alpolgármester és Lovász István jegyző adta át. A Pécs Város Képző-és Iparművészeti Díjában részesülő Hidas Lászlóné Sudár Judit Pécsett született 1947-ben.A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban kezdte meg szakmai...
Nagy sikere van a nyitott szertárkapuknak
A tűzoltók munkáját övező társadalmi megbecsülés és kiemelt figyelem érzése színesítette a katasztrófavédelem dolgozóinak egy újabb napját Siklóson. Az épületet újra és újra betöltő boldog gyerekzsivaj lassan megszokott jelenséggé válik színesítve az egyébként feszes napirendet. A laktanya látogatás nem csak a tűzoltóknak kiemelt esemény. Az oktatási intézmények által megszervezett nyári táborok, kirándulások célállomásaként egyre gyakrabban kapnak megkereséseket. A folyamatosan megjelenő közösségi szolgálatot vállaló gimnazista fiatalok, a mindenre fogékony általános...
Szombaton ne akarjunk...
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a 2018. július 1. napjától a társaság üzemeltetésében működő menetjegy...
Nem adott elsőbbséget, így...
Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi...
Szentjánosbogár-túrán...
A rendkívül alacsony fényszennyezettségű Zselici Csillagoségbolt-parkba várjuk a természetkedvelőket. Olyan területre, ahol a...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Átadták a Bock-pincészet...
Átadták a Bock Borászat Kft. mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült, hozzávetőlegesen 1000 négyzetméter...
Még a határon túlról is...
A PécsZoo „Az állatkertek küldetése" címmel nemrég alkotói pályázatot hirdetett, melynek eredményhirdetése kapcsán...
Június utolsó napjaiban is változékony lesz az idő
A hétvégén is marad a változékony idő: esőre, napsütésre is készülni kell. Ezzel együtt június utolsó napjaiban sem várható kánikula, július elsején pedig néhol 20 fokig sem melegszik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken néhány órás napsütésre főként a délelőtti órákban lehet számítani. Sokfelé várható zápor, zivatar, illetve tartósabb eső. Felhőszakadás veszélye miatt péntekre Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér,...
A hatvanas évek építészetéről nyílik kiállítás
A bécsi Ringturm építészeti kiállítás sorozatának új fejezete 2014 után ismét a magyar építészet sokszínűségére kívánja felhívni a figyelmet, a "hosszú hatvanas évek" magyar építészeti színterére fókuszál. A 60-as évek építészeti szempontból rendkívül produktív időszak volt. Számos kiváló minőségű, modernista szellemet tükröző terv valósult meg. A kiállítás fényképeken és történelmi dokumentumokon keresztül kiemelkedő példákat mutat be a háború utáni építészet e jelentős időszakából.A kiállítás makettjeit a Zalaváry család bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítás...
A pécsi Székesegyház felszentelését ünnepelték
1891. június 22-én szentelték fel a pécsi Székesegyházat. Az ünnepen találkozót szerveztek az egyházmegyei kántoroknak, valamint, hagyományteremtő szándékkal a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola évzáró Te Deumát és diplomaosztóját is együtt ünnepelték az évfordulóval. Június 22-én egyházmegyei kántortalálkozót szerveztek Pécsett, a felszentelésének 127. évfordulóját ünneplő székesegyházban és a szomszédos Dóm Kőtárban. A találkozó célja az egyházmegye területén dolgozó kántorok szemlélet- és ízlésformálása, egy szakmai bázis létrehozása. A délután során Szabó Levente...
« Előző
14910 | 14931 | 14952 | 14973 | 14994 | 15015 | 15036 | 15057 | 15078 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...

