Véméndi és komlói tűzoltók is oltották a börtöntüzet
A büntetés-végrehajtási intézet tetőszerkezetében keletkezett tűz hétfő hajnalban Szekszárdon. A lángok megfékezésén a szekszárdi, paksi, bonyhádi, kalocsai, bajai, véméndi és komlói hivatásos tűzoltók több órán keresztül nagy erőkkel dolgoztak, melynek eredményeképpen a lángok a szomszédos ügyészség épületére nem terjedtek át. Három magasból mentő is a helyszínre érkezett. A tűzeset során senki nem sérült meg. A tűz keletkezésének okát tűzvizsgálati eljárás során vizsgálják.
Mielőtt elindulna háziorvosához Pécsett, ezt feltétlenül olvassa el!
Átszervezték a pécsi egészségügyi alapellátást, csak 65 év alatti orvosok látják el a lakosokat. Közlemény. „Amint azt bizonyára a pécsi polgárok is tudják, az új koronavírus az idősekre kiemelten veszélyes. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának március 15-én kiadott utasításával egyetértve Pécs önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók életének és egészségének megóvására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasításának eleget téve Pécs polgármestere március 16-án úgy döntött, hogy március 17-e, keddtől átszervezi a pécsi alapellátást....
Határozatlan ideig szünetelnek a ZsÖK látnivalói, programjai
A koronavírus kapcsán kialakult helyzet miatt március 17-től bezárnak a Zsolnay Örökségkezelő NKft. kiállításai, valamint minden rendezvényét törli a cég határozatlan ideig. A korábbi intézkedéseken felül immár a 100 fő alatti beltéri és az 500 fő alatti szabadtéri rendezvényeket is törli a cég minden általa üzemeltetett helyszínen: a Zsolnay Negyedben (beleértve a Planetárium, Labor - Játechtér, E78, m21 Galéria, Bóbita Bábszínház és Pécsi Balett programjait), valamint a Pécsi Galéria, a Kodály Központ, a Művészetek és Irodalom Háza és a pécsi világörökségi...
Elektronikus úton intézhető...
A kialakult helyzetre való tekintettel a kedvezményes, jogosult bérletek és behajtási engedélyek kiadását - ideiglenesen, a személyes ügyfélszolgálat zárva tartásának idejéig -...Imádkozzuk azokért, akiket...
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a koronavírus Magyarországra...
Íme, az ügyeletet tartó...
Pécs polgármesterének döntése értelmében a városi óvodák és bölcsődék március 17-e, keddtől ügyeleti rendszerben működnek. Pécs önkormányzata ebben az ügyeleti rendszerben gondoskodik...Minden pécsi gyermek...
Pécs önkormányzata elkötelezett, hogy segítséget nyújtson minden olyan szülőnek, aki bölcsődés, óvodás korú gyermekének...
Pécsi bokszoló zsarolt ki...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja...
Az egyházmegye közoktatási...
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi...
Nem fújták le, csak elhalasztották a járvány miatt a homoszexuálisok Pécsre tervezett felvonulását
Felfüggesztették a május 16-ára tervezett pécsi homoszexuális felvonulás előkészítését a szervezők, ám tervüket nem adták fel, így várhatóan egy későbbi időpontban megtartanák. A homoszexuális felvonulás miatt indított, közmeghallgatást kikényszeríteni hivatott aláírásgyűjtést ugyancsak szüneteltetik. A jelenlegi állás szerint május 16-án mégsem vonulnak fel homoszexuálisok Pécs belvárosában, a szervezők ugyanis bejelentették, felfüggesztik a szervezést az új koronavírus-járvány miatt. Azt írták, „vészforgatókönyv megalkotásán dolgoznak, folyamatosan tájékozódnak...
Ritkábban járnak a pécsi buszok, hogy ezzel is lassítsák a járvány terjedését
Az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében ritkítják a helyi járatú autóbuszok közlekedését. Polgármesteri közlemény. "Március 17-én, kedden 24 órától, azaz a természetben március 18-a, szerda kora reggeltől a Tüke Busz Zrt. helyi járatú autóbuszai a nyári menetrend szerint közlekednek, ennek részleteiről a buszmegállókban, az állomásokon és a Tüke Busz honlapján lehet tájékozódni (www.tukebusz.hu). Párhuzamosan vizsgáljuk a további járatritkítások lehetőségét, elsősorban a veszélyeztetett korú buszsofőrök védelmében.Március 16-a, hétfőtől a pécsi...
Péntztárcát lopott egy férfi egy pécsi kocsmából
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ellopta az egyik vendég pénztárcáját egy pécsi kocsmában. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre pénteken hajnalban arról, hogy egy pécsi kocsmában ellopták a pénztárcáját a benne lévő irataival és pénzével együtt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az egyik vendég, egy 51 éves helyi férfi magához vett egy asztalon hagyott pénztárcát, majd kivette belőle a pénzt, a tárcát pedig elrejtette a mellékhelyiségben.A rendőrök a helyszínen elfogták a tolvajt, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.Ellene lopás...
A baranyai...
A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a...
Itt adhatunk vért a héten...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Tekintettel a...
Ha lehet, most ne menjünk...
A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a...
A Pécsre közlekedő kocsikat...
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta...
Szomorú látvány: Pécsett is...
Különös, lehangoló látvány fogadja azokat a keveseket, akik a pécsi utcákon, tereken járnak: a város lakói gyakorlatilag...
A nemzeti oldal politikusai...
Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője és Vári Attila önkormányzati...
Téglával verte fejbe vitapartnerét egy lány Szigetváron
Édesanyja biztatására bántalmazta vitapartnerét egy 16 éves lány Szigetváron. A rendőrök befejezték az anya és lánya ellen indult ügy vizsgálatát - olvasható a police.hu oldalon. Egy 40 éves pettendi nő ellen kiskorú veszélyeztetése, míg a nő 16 éves lánya ellen súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság. A 16 éves fiatal tavaly október 21-én délután a szigetvári autóbuszállomáson összeszólalkozott egy szintén fiatalkorú lánnyal, és ez odáig fajult, hogy - a társaságában tartózkodó édesanyja biztatására - bántalmazta is...
A vízszolgáltatónál is szünetel a személyes ügyfélszolgálat
A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy a járványügyi veszélyhelyzet miatt március 16-tól Búza téri személyes ügyfélszolgálata határozatlan ideig zárva tart - olvasható a társaság közleményében. Szigorított beléptetés és egészségvédelmi intézkedések mellett az előrefizetős kártyás vízmérők feltöltésére lehetőséget biztosítanak minden munkanapon 9 és 10 óra között. Valamennyi víz- és szennyvízszolgáltatással kapcsolatos ügy intézése biztosított telefonon, online vagy postai úton! A társaság megerősítette telefonos és levelezési csoportját, bővített létszámmal...
Hétfőn teljes kapacitással működnek, de keddtől csak ügyelet lesz a pécsi óvodákban és bölcsődékben
Péterffy Attila polgármester döntött a bölcsődék, az óvodák és a közétkeztetés kapcsán, az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A pécsi bölcsődék és óvodák március 16-ai hétfői napon teljes kapacitással működnek és várják a gyermekeket - olvasható az önkormányzat közleményében.A március 16-ai hétfői napon minden pécsi bölcsődében és óvodában teljes kapacitással biztosítják a gyermekek étkeztetését. Arra kérik a pécsi szülőket, hogy akik egyébként az iskolák megváltozott működése okán nagyobb gyermekük felügyeletét otthon biztosítják, a kisebb gyermekekét is otthon...
« Előző
10353 | 10374 | 10395 | 10416 | 10437 | 10458 | 10479 | 10500 | 10521 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

