Mobilt lopott egy pécsi férfi, majd a jutalomért visszaadta

Mobilt lopott egy pécsi férfi, majd a jutalomért visszaadta Lopással vádolja a Pécsi Járási Ügyészség azt a férfit, aki ellopott egy mobiltelefont, majd azt a kitűzött jutalomért adta vissza a tulajdonosnak.   A vádirat szerint a pécsi férfi tavaly ősszel lopott el egy nagy értékű telefont egy női táskából, amit a tulajdonos a házának ablakában felejtett kinyitva.Röviddel ezután a férfi megtudta, hogy a sértett 20.000 Ft-ot ajánlott fel a telefonmegtalálójának, ezért felkereste őt, és a felajánlott összegért a telefont visszaadta.A vádlott a sértettnek nem ismerte el a lopást, azt mondta, hogy találta a telefont.A férfi...

Koronavírus: egy fertőzött beteg már biztosan van Baranyában megyében is

Koronavírus: egy fertőzött beteg már biztosan van Baranyában megyében is Illúzióink eddig sem lehettek, mivel szinte biztosra vehettük, hogy Baranyát sem kerüli el a koronavírus-járvány, azonban mindeddig nem érkezett hír a megyében lakó fertőzöttről. Csütörtökön reggel azonban az egyik baranyai falu polgármestere - roppant karakánul - a nyilvánosság elé állt, s bejelentette a Facebook-oldalán, hogy egy embernél igazolódott a fertőzés gyanúja, szúrta ki a bama.hu.  Sándor Tibor Antal ezt írta: "K Ö Z L E M É N Y !Tisztelt kővágószőlősi lakosok!Nyomatékosan kérem önöket, hogy vegyék tudomásul, a járvány elérte településünket!Kérem, szigorúan...

Pécsett és Mohácson is átütemezik a lomtalanításokat

Pécsett és Mohácson is átütemezik a lomtalanításokat Dél-Kom Nonprofit Kft. Társaság közlése szerint a cég teljes működési területén kénytelenek szüneteltetni a lomtalanítást.  Azt írták, a társaság fontosnak tartja a korona vírus okozta megbetegedés elleni védekezést, ezért a járványhelyzetből eredő feladatellátási kockázat mérséklése, illetve a közegészségügyi szempontból nagyobb kockázatot jelentő kommunális hulladék szállítás ellátásbiztonságának fenntartása érdekében a hulladék kezelési közszolgáltatás egyes elemeinek korlátozására, illetve időleges leállítására kényszerül. Március 23-tól - a Dél-Kom Nonprofit Kft....

Hetvenháromra nőtt a...

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel hetvenháromra nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma - közölték csütörtökön a koronavirus.gov.hu honlapon. ...

Parkolási engedéllyel is...

A kialakult járványügyi helyzet miatt nagyon sokan kénytelenek otthon maradni, így a belvárosi fizetős parkolóhelyek kihasználtsága jelentősen megnövekedett.  Emiatt a legnagyobb...

A vízmérők leolvasását is...

A vízmérők leolvasását is elhalasztja a pécsi szolgáltató A lakosság és a víziközmű-szolgáltatás fenntartásában résztvevő munkatársak biztonságának megóvása érdekében újabb...

Már Pécsett is működik...

Már Pécsett is működik koronavírus-ellátó központ A PTE közleménye szerint a kialakult járványhelyzet miatt kérnek mindenkit, akinek akut felsőlégúti tünetei vannak (lázas,...

Digitális sorozatot...

Digitális sorozatot indított útjára a Janus Pannonius Múzeum Új, ismeretterjesztő sorozatot indított útjára honlapján a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) az intézmény zárva tartásának...

Csütörtöktől nem tart...

Csütörtöktől nem tart ügyfélfogadást a NAV a kormányablakokban Csütörtöktől a NAV komlói, szigetvári, siklósi, mohácsi, bólyi, pécsváradi, sásdi, sellyei és szentlőrinci Kormányablakban...

Négy autó ütközött Pécsett, a Sztárai Mihály utcában

Négy autó ütközött Pécsett, a Sztárai Mihály utcában Négy gépkocsi ütközött össze Pécsen, a Sztárai Mihály utcában, a körforgalom előtt szerdán kora délután.   A városi hivatásos tűzoltók már a helyszínen tartózkodnak, ahol egy sávon halad a forgalom a baleset miatt.

A családsegítők próbálják hazaküldeni a mohácsi utcákon bóklászó gyerekeket

A családsegítők próbálják hazaküldeni a mohácsi utcákon bóklászó gyerekeket A Mohácsi Családsegítő Szolgálat közleménye:  "Tájékoztatjuk Önöket, hogy a sikeres digitális oktatás megvalósítása érdekében, illetve a járványügyi helyzet miatt az utcán 8 és 15 óra között csellengő iskolás korú gyermekeket igyekszünk felkutatni, és felszólítjuk őket, hogy távozzanak otthonaikba."Képünk illusztráció.

Migránsokat tartóztattak fel délelőtt Mohács térségében

Migránsokat tartóztattak fel délelőtt Mohács térségében A két külföldi férfi nem tudta igazolni magyarországi tartózkodása jogszerűségét.    A rendőrök szerdán 9 óra 59 perckor két illegális migránst tartóztattak fel Mohács térségében. Az egyik férfi szír, míg a másik férfi iraki állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.​Képünk illusztráció.

Egyelőre ne várjuk a...

Egyelőre ne várjuk a kéményseprőket, mert csak halaszthatatlan ügyben jönnek A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve az ügyfelek és a szakemberek egészségének megőrzése érdekében a következő...

Leütötte ismerősét egy...

Leütötte ismerősét egy férfi a pécsi Hal téren Pár óra alatt elfogták a rendőrök a bántalmazó férfit Pécsett.    Egy férfi tett bejelentést 2020. március...

Több pécsi városrészben is...

Több pécsi városrészben is vízhiány várható felújítások miatt A pécsi szolgálató közlése szerint március 19-én és 20-án vízhiánnyal járó munkálatokat végez Pécs több pontján. ...

Megváltozott az...

Megváltozott az ügyfélfogadás rendje a polgármesteri hivatalban - Házasodni továbbra is lehet Szerdától átalakították az ügyfélfogadás rendjét a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendjét, ami a Hatósági Főosztályt, a...

Részben felfüggesztette a...

Részben felfüggesztette a személyes ügyfélfogadást a kamara A koronavírus okozta helyzet miatt a kamarai ügyfélfogadási rendet határozatlan ideig megváltoztatták.    A...

Kirabolt egy idős asszonyt...

Kirabolt egy idős asszonyt egy férfi Pécsett, lecsukták Pécsi Járásbíróság kedden egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását rablás bűntettének és kisebb értékre elkövetett...

A NAV több ügyfélszolgálata is bezárt Baranyában

A NAV több ügyfélszolgálata is bezárt Baranyában Szerdától a NAV bólyi, pécsváradi, sásdi, sellyei és szentlőrinci ügyfélszolgálatain szünetel az ügyfélfogadás.    Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást. A NAV általános tájékozatórendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható. A járványhelyzetben a NAV igyekszik minimalizálni az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatokat. A hivatal, az Operatív Törzs ajánlásaival összhangban változtat...

Nem zárják be, de korlátozzák a vásárcsarnok látogathatóságát szerdától

Nem zárják be, de korlátozzák a vásárcsarnok látogathatóságát szerdától Szerdától az alábbi rendelkezések lépnek életbe. Polgármesteri közlemény:   A csarnok területére belépni csak a Bajcsy-Zsilinszky utca felől lehet, távozni pedig a buszpályaudvar felé.A csarnokban egyszerre legfeljebb 100 fő tartózkodhat.A csarnokon kívül és bent, a pultoknál is két méteres védőtávolságot tartva lehet várakozni, ennek betartásáról közterület-felügyelők és az üzemeltető biztonsági személyzete gondoskodik.A vásárcsarnokot üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. dolgozói óránként fertőtlenítik a csarnok gyakran megfogott eszközeit (kilincsek, korlátok, stb),...

Tizenketten sérültek meg a megye útjai egy hét alatt

Tizenketten sérültek meg a megye útjai egy hét alatt Halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt héten Baranya megye közútjain.    Baranyában a múlt héten 42 közlekedési baleset történt, amelyből nyolc személyi sérüléssel járt, 34 pedig anyagi káros volt.A személyi sérüléses balesetek három esetben súlyos, míg négy esetben könnyű sérüléssel végződtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. A balesetekben összesen 12-en sérültek meg. Ittasság gyanúja nem merült fel a balesetek során.Az elmúlt héten a legjellemzőbb baleseti ok az elsőbbség meg nem adása volt.