Szülinapi tortát is lopott egy baranyai férfi
Az alsószentmártoni férfinak többrendbeli lopás miatt kell felelnie. Az egyik ház hűtőjéből még a születésnapi tortát is ellopta, ráadásul elfogásakor is lopott sütemény volt nála. Az eljárás adatai alapján 2021 októberében és novemberében az akkor még ismeretlen tettes Barcson két nyitva felejtett autóból vitt el készpénzt, valamint számos ingatlanba surrant be, ahonnan többek között készpénzt, élelmiszereket, dohányt, szeszes italokat, valamint különböző műszaki cikkeket tulajdonított el.A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021....
A balliberális pécsi városvezetés nem kíváncsi a civilekre, véli Berényi Zoltán
A pécsi baloldali városvezetés nem folytatott érdemi és széles körű párbeszédet a civil szervezetekkel a település új civilkoncepciójának előkészítésekor - közölte Berényi Zoltán, a városi közgyűlésben ellenzéki szerepben lévő Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselője, hozzátéve, hogy a történteket a demokrácia megcsúfolásának tartja. Berényi Zoltán azt mondta, a pécsi városvezető koalíció nem kezeli megfelelően a civileket, amit az is mutat, hogy az új pécsi civilkoncepció összeállításakor nem törekedtek a megyeszékhely sokszínű civil életének reprezentálására, a...
Amikor a székely zászló színeiben tündökölt a pécsi tv-torony - 103 éve szakították el Erdélyt
Különleges díszkivilágítással állt ki 2018-ban az akkor száz esztendeje elcsatolt országrészekben élő székelyek mellett Pécs, a tv-torony december 1-jén, Erdély elcsatolásának napján a székely zászló kék-sárga színeiben tündökölt a nemzeti együvé tartozás kifejezéseként. Azt nem tudni, a balliberális városvezetés a mai évfordulón tervez-e hasonló szimbolikus lépést. Éppen százhárom éve, 1918. december 1-én mondták ki a Gyulafehérváron elfogadott nyilatkozattal Erdély elcsatolását Magyarországtól, amivel létrejött az addig abban a formában sosem létező Románia (amit aztán a...
Megyénkben is rohamosan...
Meghalt 192, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 152 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte...
Jövőre megtartják a...
Az önkormányzat közlése szerint - a busócsoportokkal egyeztetve - úgy döntöttek, hogy megtartják a jövő évi busójárást. A...
Baranyában is...
A fél országra kiterjedő razziába fogott az adóhivatal: a szervezet munkatársai az ajándék- és az édességárusokat keresik fel,...
Mutatjuk, szükség lesz-e az...
Szerdán eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, de napközben délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap. Naplementéig nagyjából az ország...Már 15 ezer kamasz oltását...
Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem...
Járókelőket zaklat egy...
A járókelőket is zaklatják annak a bandának a tagjai, akik az uránvárosi Mecsek Áruház közelében gyűlnek össze gyakorlatilag...
Dühében szétvert egy táblát egy 17 éves siheder
Egy táblán vezette le a feszültséget egy 17 éves fiatal Nagyhajmáson. A rendőrök eljárást indítottak ellene. A komlói rendőrök hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki azt a 17 éves bikali fiút, aki az elmúlt hétvégén megrongált egy információs táblát Nagyhajmáson. A fiatalember a bűncselekménnyel 100 ezer forint kárt okozott az önkormányzatnak. Kihallgatásán beismerte tettét, amelyet azzal magyarázott a nyomozóknak, hogy a kocsmából hazafelé összeszólalkozott a haverjaival, ezért idegességében ököllel megütötte a táblát, amely ennek következtében...
Táskát talált egy nő Komlón, jól el is tette
A rendőrök egy 42 éves komlói nő ellen indítottak eljárást. A komlói nyomozók hétfőn egy 42 éves helyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a nő aznap délután egy komlói áruház parkolójában az egyik bevásárlókocsiban talált egy táskát, amelyet eltett a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd a lakásán elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók megtalálták nála az eltulajdonított táskát, amelyet lefoglaltak, majd visszaadják azt a tulajdonosnak. Ellene...
A Mikulás-hét után már fenyővásárra várja vásárlóit az Oázis Kertészet Pécsen és Mohácson
Mohács után idén márciustól már Pécsett is várja vásárlóit a virágkedvelők, az igényesen kertet alakítók paradicsoma, a jellegzetes, pálmafás logójú Oázis Kertészet. Hazánk legnagyobb szobanövény- és jelentős faiskolai árukészletével, a növényekhez tartozó olyan kiegészítőkkel, mint a cserepek, földek, tápoldatok, szerszámok, valamint a dekorációs kellékek felsorakoztatásával az országban huszonhatodik áruházát nyitották meg a megyeszékhelyen. Nincs ember, akit ne varázsolna el az ámulatba ejtő választék, a zöld környezet az Oázis Kertészetekben, melyek mindegyike száz...
Betört a piacra, játékokat...
A helyszínen érték tetten a rendőrök azt a 27 éves mozsgói férfit, aki a szigetvári piacra tört...
Újabb nyolc pécsi óvodában...
Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város óvodáiban az elmúlt napokban. Nyolc intézményből összesen 120-an...
Szíven szúrta társát egy...
A Pécsi Törvényszék a hétfőn megtartott nyilvános tárgyaláson emberölés bűntette miatt 10 év börtönre és 10 év közügyek...
Lángokban álló családi...
Teljes terjedelmében ég egycsaládi ház Pécsen, a Középdeindoli úton. A város hivatásos tűzoltói három...
Átlépte a negyvenezret...
Meghalt 460, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 830 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Bóly, Erzsébet Vígadó (Erzsébet tér. 1.)...
Bogádi tűzesethez száguldottak a pécsi tűzoltók
A lakók idejében elhagyták az épületet. Tűz keletkezett egy családi házban, Bogádon, a Béke téren - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Közölték, a házban a kazán gyulladt ki. A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, átvizsgálták az épületet, és megkezdték az utómunkálatokat. A lakók idejében elhagyták a házat. Képünk illusztráció.
A baranyai ajándékkereskedőket is ellenőrzi a NAV
A következő napokban sem pihennek a revizorok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai munkatársai november 29. és december 5. között kedden Pécsett, a Szabadság és a Felsőmalom utcai vendéglátóhelyeken ellenőriznek, csütörtökön és pénteken pedig a Mikulás-nap közeledtével, a megye egész területén ellenőrzésekre számíthatnak a csokoládé- és ajándékkereskedők. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is - közölte a...
Harkányi csaló akadt a siklósi rendőrök horgára
A siklósi rendőrök befejezték a vizsgálatot a harkányi férfi ügyében - közölte a police.hu oldal. Csalás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 48 éves harkányi férfi ellen, akit a gyanú szerint 2020. november 17-én egy férfi megbízott azzal, hogy szerezzen be neki térkövet és a hozzá tartozó kiegészítőket. A férfi átadott 552 ezer forintot, azonban a kért burkolóanyagokat nem kapta meg, a 48 éves férfi pedig elérhetetlenné vált számára.A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, és előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.A rendőrség az...
A rovat további témái
- Drograzzia: a szomszédban kezdték, aztán egy baranyai dílerre is lecsaptak - Videó!
- Szexuális beállítottságuk miatt vertek meg két férfit Pécsett
- Megújult a nemzeti park igazgatóságának székháza, új kilátó is épült a Pintér-kertben
- Moszkvában járt továbbképzésen a Pécsi Mikulás - Orosz kollégái is tanultak tőle
- Lecsukták az apját leszúró mislenyi fiatalt
- Halott Pénz: idén könyv, jövőre koncert
« Előző
5535 | 5562 | 5589 | 5616 | 5643 | 5670 | 5697 | 5724 | 5751 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Esővel, széllel kezdődik a hét, aztán...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Baranyában is újra szállást keres a...

