Jelentős beruházást hajt végre az egyik harkányi cég

Jelentős beruházást hajt végre az egyik harkányi cég Közel 270 millió forint értékben hajt végre technológiai fejlesztést és alakítja át, bővíti üzemcsarnokát a fémszerkezetek gyártásával és fémmegmunkálással foglalkozó, magyar tulajdonban lévő Puskás Fémipari Kft. a társaság székhelyén, a Baranya megyei Harkányban. A magyar tulajdonban lévő cég az MTI-hez eljuttatott közleményében tájékoztatott arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 186 millió forintos támogatásával és 80 millió forintos önerővel 2023 őszéig valósul meg a beruházás és az ahhoz kapcsolódó technológiai fejlesztés. A projekt...

Idén is elhozta a karácsonyi hangulatot a hirdi Zengő utcába a feldíszített ház

Idén is elhozta a karácsonyi hangulatot a hirdi Zengő utcába a feldíszített ház Évek óta tartó hagyomány, hogy Mikulás napján a Mátis család hirdi házán felgyúlnak a karácsonyi fények, és nincs ez másként idén sem. Bár egyelőre nem teljes a kompozíció, néhány elem még nem került a helyére, az épület a mostani ünnepi időszakban is a városrész ékessége. Hamarosan összesen több mint tízezer LED fényforrás világít majd a házon és az udvarban.   Sötétedés után garantált a karácsonyi hangulat a Zengő utcában, amelyről Mátis Viktor gondoskodik immár évek óta. Még 2015-ben döntötte el, hogy különlegessé teszi otthonát. Ebbe annyira belejött, hogy a kezdeti...

Vasárnaptól baranyai buszok is menetrendje is változik, új járatok indulnak

Vasárnaptól baranyai buszok is menetrendje is változik, új járatok indulnak December 12-én életbe lép a Volánbusz Zrt. 2021/2022. évi autóbusz-menetrendje, amely az idén is számos fejlesztést és változást hoz az országos, elővárosi és regionális autóbuszjáratok közlekedésében - közölte a társaság szombaton.     A közlemény szerint egyes térségekben - az átalakuló vasúti menetrendhez is igazodva - módosul a ráhordó autóbuszjáratok menetrendje, vagy új vasúti csatlakozások létesülnek. Új menetrend lép életbe Pécs és Komló között, és folytatódik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közlekedésének fejlesztése is. Változások lesznek Budapest elővárosi...

Ha szükséges, a határtól...

Ha szükséges, a határtól délre is bevetik a jégtörőket a Dunán A Magyar - Szerb Vízügyi Bizottság és az Állandó Magyar - Horvát Vízgazdálkodási Bizottság ülésszakán hozott határozatoknak...

Csokitolvajt kapcsoltak le...

Csokitolvajt kapcsoltak le a baranyai zsaruk A rendőrök elfogták a lopással gyanúsítható komlói férfit.       A komlói nyomozók csütörtökön...

Teherautó gázolt halálra...

Teherautó gázolt halálra egy gyalogost Pécsett A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.  Pécsett, az üszögi úton...

Hoppál Pétert és Kővári...

Hoppál Pétert és Kővári Jánost ajánlja országgyűlési képviselőjelöltnek Fidesz pécsi csoportja Csütörtök este tartotta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség pécsi szervezete közgyűlését, melyen elsöprő felhatalmazással...

Pécsett mutatják be a...

Pécsett mutatják be a Mecseki Láthatatlanokról készített dokumentumfilmet szombaton A Láthatatlanok című dokumentumfilm bemutatóját szombaton öt órakor tartják a Zsolnay Negyed E78 termében. ...

Hétezer alatt maradt a napi...

Hétezer alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Meghalt 166, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6884 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a...

Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű fesztivál zenei programja, már jegyet is lehet venni

Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű fesztivál zenei programja, már jegyet is lehet venni Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű programja, a zenei fesztiválra pedig már napijegyeket és kempingjegyeket is lehet vásárolni - közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.     A 2022-ben június 29. és július 2. között zajló rendezvény évről évre fiatalítja a fellépők sorát, jövőre ennek szellemében fellép Krúbi, a Carson Coma, az Esti kornél, a Blahalouisiana, a Csaknekedkislány, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Platon Karataev, az Ivan & the Parazol, a Galaxisok és a Ricsárdgír is - áll a közleményben. A legkedveltebb magyar...

Boltban felejtett pénztárcát nyúlt le egy mohácsi nő

Boltban felejtett pénztárcát nyúlt le egy mohácsi nő Egy nő tett bejelentést a rendőrségre december 6-án arról, hogy Mohácson, a Pécsi úton az egyik üzletből ellopták az ottfelejtett pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és a személyes irataival együtt.    A rendőrök a beszerzett adatok alapján december 8-án beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 59 éves mohácsi nőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.Ellene lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Így várja a Biokom a havat és az ónos esőt, a cég szerint felkészültek

Így várja a Biokom a havat és az ónos esőt, a cég szerint felkészültek A BIOKOM NKft. felkészült az ónos esőre és a havazásra is, hogy ilyen időjárási körülmények között is biztosítani tudja mind az autós, mind pedig a gyalogos forgalom biztonságát a kezelésükben lévő útszakaszokon, olvasható a cég közleményében.   A társaság folyamatos kapcsolatban áll az Országos Meteorológiai Szolgálat pogányi meteorológiai állomásával, így a kapott előrejelzések alapján előre tudnak készülni a szükséges intézkedésekkel. Emellett állandó hó- és útügyeleti szolgálatot működtetnek, amely a nap 24 órájában (3 műszakban) végzi feladatát, ellenőrzi az utak...

Végre igazi reptere lehet...

Végre igazi reptere lehet Baranyának, ha megállapodik Pécs és az állam Ha Pécs önkormányzata és a kormányzat folyamatban lévő tárgyalásai megállapodással zárulnak, akkor megvalósulhat a város...

Elhunyt Tihanyvári László -...

Elhunyt Tihanyvári László - Egy futballkapu üresen maradt, az utolsó hárítása nem sikerülhetett A hálóőrök csak indokolt esetben szokták elhagyni a gólvonal környékét. Mert ha egyszer kifutnak, akkor a háló bizony...

Ismét több ezerrel nőtt a...

Ismét több ezerrel nőtt a napi új fertőzöttek száma Meghalt 215, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7310 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Baranyában 408...

Baranyában ónos eső...

Baranyában ónos eső veszélyére figyelmeztetnek - Téliesek lesznek az útviszonyok Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható. Veszprém megye több járásában másodfokú, többfelé...

Több száz fenyőt...

Több száz fenyőt adományozott a Mecsekerdő baranyai gyermekotthonoknak, kórházaknak Több mint négyszáz karácsonyfát ajándékozott a Mecsekerdő kórházaknak, közintézményeknek, szociális és gyermekotthonoknak,...

Nem csitul a járvány a...

Nem csitul a járvány a pécsi gyermekintézményekben, újabb kilenc ovi érintett Újabb gyermekek és dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsett. Kilenc óvodából összesen 132-en...

Péterffyvel kívánt beszélni egy pécsi polgár a városházán - Ráhívták a rendőröket

Péterffyvel kívánt beszélni egy pécsi polgár a városházán - Ráhívták a rendőröket Szirénázó rendőrautó érkezett szerdán nem sokkal dél előtt a Széchenyi térre, majd a benne ülő rendőrök futólépésben rohantak be a városházára. Kiderült, egy idős pécsi úr miatt hívták ki őket, aki Péterffy Attilával kívánt beszélni.  Rendőrségi sziréna hangja törte meg az adventi idillt a pécsi belvárosban szerdán késő délelőtt: a Széchenyi tér felső végétől közelítő járőrkocsi a városháza előtt parkolt le, majd a rendőrök sietően bementek a városházára. Amint az később - a hivatal néhány dolgozójának utcán folytatott beszélgetéséből - kiderült, a történtek előzménye az...

Kirángatta a kocsiból, majd megütött egy férfi egy másikat

Kirángatta a kocsiból, majd megütött egy férfi egy másikat A rendőrök eljárást indítottak egy nagyharsányi férfi ellen.        A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 52 éves nagyharsányi férfit, aki a gyanú szerint kedden délután Siklóson, a Dózsa György utcában megütött egy férfit. A beszerzett adatok alapján a gyanúsított előzetes szóváltást követően kirángatta vitapartnerét az autóból, majd megütötte.A rendőrök elfogták a férfit és előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.Ellene garázdaság miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Baranya megyében sem lassít még a járvány

Baranya megyében sem lassít még a járvány Meghalt 213, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6849 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. Baranyában 367 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 1 168 728-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 36 048 ember, a gyógyultak száma 948 385-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 184 295. Kórházban 7206 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 607-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 47 718-an vannak, a mintavételek száma 8 701 776.Baranyában...