Ő tette tönkre Rudán Joe koncertjét - Felismeri a hangját?
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a hangfelvételen hallható személy azonosításához. A Pécsi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. december 29-én 19 óra 11 perckor a 06-72/213-556 kapcsolási számú Pécs, Köztársaság téri nyilvános telefonfülkéből arról, hogy a Kodály Központban egy bombát helyeztek el. Az épületben épp egy koncertet tartottak, amelyen közel 1000 néző volt. A bejelentést követően a rendőrök kiürítettek az épületet. A központ átvizsgálása során...
Halálos baleset is történt a múlt héten a megyében
Az egyik balesetben egy fiatal nő életét vesztette. Baranya megye közútjain december 20-a és 26-a között összesen 37 közlekedési baleset történt, amelyből öt személyi sérüléssel járt. A személyi sérüléses balesetek során egy személy életét vesztette, hárman súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek.A legfőbb baleseti ok még mindig a gyorshajtás. Ahogy arról korábban beszámoltunk, két személygépkocsi ütközött össze 2021. december 23-án az éjszakai órákban Pécsett, a Siklósi úton, amikor az egyik jármű megcsúszott, és a mellette haladónak ütközött. A balesetben...
Gyász: elhunyt Kalász Márton, baranyai sváb költő, a nemzet művésze
Elhunyt 87 éves korában Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze - közölte az MMA csütörtökön az MTI-vel. Kalász Mártont csütörtökön Budapesten érte a halál. Az alkotót az MMA saját halottjának tekinti.Kalász Márton 1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken. Tízéves koráig csak németül beszélt."Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok. van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és...
Mutatjuk, merre járnak a...
A NAV baranyai munkatársai a megye egész területén, hétvégén is vizsgálják a közterületeken, és a piacokon a szilveszterhez,...
Kétszer lopott ugyanabból a...
A rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves nő ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak...
Úgy tűnik, lecsengőben van...
Magyarországon 3361, Baranyában 117 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 253 055-re nőtt az...
Bisztrót nyitott az egykori...
Bátran mondhatjuk helyes magatartásnak, ha egy vendéglátós szeret a saját „birodalmában" üldögélni. Ilyenkor...
A Duna-Dráva nemzeti...
Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán. ...
Ellopta egy vevő telefonját...
A komlói rendőrök eljárást indítottak egy kisvaszari férfi ellen. A rendőrök néhány órán...
Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok
Magyarországon 3005, Baranyában 102 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 115, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 009-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 097 628, az aktív fertőzöttek száma pedig 113 057-re csökkent. Kórházban 3854 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 357-en vannak lélegeztetőgépen. Baranyában 102 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 47 767.
A pécsi önkormányzat által sanyargatott ovikat támogatták a jobboldali városi képviselők
Több százezer forint értékben támogattak pécsi óvodákat a Fidesz, a KDNP és az ÖPE közgyűlési képviselői. A Budai Nagy Antal utcai ovi például - régi kérésüknek megfelelően - egy hangfalat kapott ajándékba, a Köztársaság téren található intézmény alapítványát pedig pénzbeli adománnyal segítették a politikusok. Csizmadia Péter, a Fidesz városi frakcióvezetője lapunknak elmondta, úgy tartották tisztességesnek, ha a tiszteletdíjuk megemelt részét a megszorításokkal sújtott óvodáknak adják. Nagy volt az öröm a napokban a Budai Nagy Antal utcában található óvodában. Csizmadia Péter és...
A Mohácsi-szigeten fogtak el egy migránscsapatot éjjel
A határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére. A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások hétfőn 23 óra 35 perckor Sárhátnál 14 külföldit, majd kedden 4 óra 55 perckor Katymárnál 17 határsértőt tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az...
Jóval száz alá csökkent a...
Országszerte 1370, Baranyában 64 új fertőzöttet igazoltak hétfőn. Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így...
Folyamatosan dolgoznak...
Hétfő éjszaka érte el Pécset a havazás, a BIOKOM NKft. azonnal meg is kezdte a mentesítési feladatokat. A Tüke Busz Zrt....
Sok dolgok volt a baranyai...
A hétvége során összesen huszonhárom alkalommal riasztották a Baranya megyei hivatásos tűzoltókat. A megye tűzoltói ebből két...
Autóból lopott pénztárcát...
A helyi férfit lopással, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítja a Mohácsi...
Csaknem nyolcezer új...
Az elmúlt négy napban 7989 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 245 319 főre nőtt a beazonosított...
Belepte a hó Baranyát -...
Ónos eső veszélye miatt ismét több déli járásra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat az Országos Meteorológiai...
Boltból rángatta ki menekülő élettársát egy pécsi férfi
A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot a 27 éves pécsi férfi ellen. Személyi szabadság megsértése, valamint könnyű testi sértés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfi ellen, aki rángatta, majd meg is ütötte az élettársát Pécsett. A gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 3-án 23 óra körül az otthonukban összeveszett az élettársával, majd a nő után ment, aki időközben egy közeli non-stop üzletbe menekült. A férfi többször megpróbálta a nőt az üzletből kirángatni, amelynek során meg is ütötte őt. Miután sikerült...
Kiadták a legmagasabb riasztást az ónos eső miatt - Járhatatlanná válhatnak az utak
Ónos eső veszélye miatt több déli megyében a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint előbb Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád, majd nem sokkal később Békés megyében adtak ki harmadfokú (piros) riasztást, ezeken a területeken a következő órákban tartós és jelentős mennyiségű ónos eső várható.Emellett Baranya és Békés megyében másodfokú (narancs), többfelé elsőfokú (citrom) riasztások vannak érvényben. A vasárnapra kiadott veszélyjelzés szerint elsőfokú riasztást -...
A baranyai rendőrök szerint léteznek csodák - Videó!
Ezzel a videóval kívánnak mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket a baranyai rendőrök. [#video:3690]
A rovat további témái
- Prémium minőségű tej termelésére képes állatállományt tenyésztene ki a Bóly Zrt.
- Pizzát rendelt a lopott pénzből egy kölkedi fiatal
- Összeütközött két autó Pécs és Mohács között
- Pécsett is ingyen parkolhatunk az ünnepi időszakban
- Hogyan tartsd rendben sövényed?
- Megtelnek karácsonykor a magyar szállodák
« Előző
5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 | 5562 | 5589 | 5616 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Fontos határidő közeleg, több...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Baranyában is újra szállást keres a...

