Pécs-filmet ajándékoz Fellbach

Pécs-filmet ajándékoz Fellbach A szerzők: a hetvennégy éves Herbert Kuhnle, több, nemzetközi díjat nyert film készítője, valamint Friedrich Wilhelm Kiel, Fellbach volt polgármestere, Pécs díszpolgára és városa megbízott jószolgálati nagykövete. A forgatás 2009 márciusában, júniusában és novemberében egy-egy hetet vett igénybe - idézte fel a Pécs2010 Sajtóiroda.A több száz óra anyagából több mint 40 óra nyersanyag készült el, amelyből 40 perces mini DV+DVD film készült. A film rövidített, 18 perces változatát nemzetközi filmbemutatókon levetítik majd. A Menedzsmentközpont bízik abban, hogy a szerző több...

Mégsem zárta le az utat a PS-Bau

Mégsem zárta le az utat a PS-Bau A PS-Bau Kft. a Tettye közterületeinek felújítására szerződött a projektet elnyerő fővállalkozóval, 517 millió forint értékben. Összesen kilenc munkaterületen kellett volna dolgozniuk, de a kezdési határidőt követően két héttel is csak két területet adtak át a részükre - állítja Pál Csaba, a PS-Bau Kft. ügyezetője. A maradék hét munkaterületet pedig nem is kapták meg, ráadásul azokon a szerződésben foglaltnál magasabb műszaki tartalmat kellett volna megépíteni. Ezekre hivatkozva a PS-Bau Kft. felmondta a szerződést, és a megváltozott műszaki tartalom és feltételek miatt új...

DDNPI: téli madármegfigyelés a Dunán

A madárvonulások idején a háborítatlan ártéri erdőkben zavartalanul pihennek meg a vízimadarak. Az itt kialakult sajátságos élővilágnak, mint életközösségnek - beleértve az erdőket, rovarokat, madarakat, halakat, még magát az embert is, egyszóval mindent - legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna folyó, ezen alapszik az ártéri élet. A téli időszakban, különösen januárban, igen sok vándormadár tartózkodik a területen, közülük számos Skandináviában élő faj képviselője az év nagy részében nem fordul elő itt, kizárólag ilyenkor látható minálunk. A madarak „állandó mozgásban...

Káel Csaba rossz időben is...

Káel Csaba rossz időben is derűlátó A vasárnapi nyitóünnepség felvezetéseként csütörtökön egy karneváli menet a római kor és a korai kereszténység korát idézte...

Babakocsival indult lopni...

DVD-lejátszót, autós akkumulátort és gyerekruhákat rejtett babakocsija aljába egy házaspár, így akarták kilopni azokat egy pécsi áruházból csütörtökön. Az őrök észrevették, és szóltak a...

Traffipax pénteken Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Táncsics M. út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, 58-as fkl. út.10.15 - 11.00 óráig. Pécs, Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagy I. út12.45 - 13.30 óráig: Pécs,...

Nálunk a staféta: Linz...

Nálunk a staféta: Linz helyett Pécs Pécs felkészülten néz a programsorozat kezdete elé, és mindent elkövet annak érdekében, hogy méltóképpen képviselje az európai...

Bolondok tánca a Nemzetiben

Bolondok tánca a Nemzetiben Maga a mű az 1905-ös orosz forradalom idején játszódik, egy fővárostól távoli kormányzóságban, ahol a történelemből jól ismert...

Vendéglátóhely épülhet Niké...

Vendéglátóhely épülhet Niké mellé A terület rendezésének igénye már 2005-ben felvetődött a városfejlesztési bizottság részéről, mivel ott a szoborrongálás,...

Helló Pécs!: az elnök meghívót sem kapott az új Szili-mozgalom megalakulására

Helló Pécs!: az elnök meghívót sem kapott az új Szili-mozgalom megalakulására Az országgyűlés volt elnöke, Szili Katalin által alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom célja, hogy "a baloldali gondolkodás és értékek képviseletét hitelesen mutassa meg". Az ex-házelnök több interjúban is hangsúlyozta, hogy nem szakít a szocialistákkal. A kilépett MSZP-seket is tömörítő Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalmat Komáromi István alapította, aki lapunkkal közölte, hamarosan szövetséggé alakulnak, lévén ez a forma jogilag kötöttebb, mint egy mozgalom. Véleménye szerint a Szili-féle kezdeményezés "csak pótcselekvés, és arra jó, hogy egy süllyedő...

Múzeumi túrák a Mecsekben - 2010

"2010-ben is folytatódik a A Baranya Megyei Múzeumok (Janus Pannonius Múzeum) Múzeumi túrák a Mecsekben (MTM) című programsorozata.A Mecsek Egyesület 1939-es kiadású, A Mecsek részletes kalauza című útikönyve alapján járjuk be az 1945 előtti, számozott mecseki útvonalakat. Összevetjük, mi minden változott az azóta eltelt 70 év alatt, illetve utánajárunk az egyes ösvények, pihenők, források kiről, miről kapták nevüket.A kirándulásokon részt vesznek a múzeum természettudományi, néprajzi, és történeti osztályának muzeológusai, akik izomerejük bevetése mellett igyekeznek a...

Feje fölül lopták el a laptopot a vonaton

Feje fölül lopták el egy nő laptopját Budapest és Pécs között egy IC-n szerdán. Laptoptáskában tette fel a csomagtartóra, Pécsett viszont azt vette észre, hogy valaki útközben kicserélte, egy másik táskát tett a helyére, amiben csak újságok voltak. Kétszázezer forint a nő kára, a rendőrség nyomozást indított, keresik a tettest

Forgalomváltozások -...

"A Hegyalja út Böckh János utcától a Kisboldogasszony utcáig tartó szakasza csőtörés miatt le van zárva. A helyreállítási munkák több hetet vesznek igénybe.A 2010 január 10-én,...

Megállapodott a Tettye és a...

Megállapodott a Tettye és a PTE "Pécs legnagyobb vízfogyasztója is megállapodott a Tettye ForrásházzalA szolgáltatói szerződés aláírásával zárult a Pécsi...

Pécsett lesz a Szent Korona...

"A Magyar Királyi Koronaőrség utóda hozza el a Szent Korona és a koronázási jelvények másolatát az Európa Kulturális Fővárosáért tartandó szentmisére.Az ünnepi szentmisét Mayer...

Elfogták a pécsváradi...

Több tucat helyi embert hallgattak meg, így jutottak el a két elkövetőhöz. A huszonegy és huszonkét éves pécsváradi fiatalemberek a kihallgatáson mindent beismertek. Elmondták, hogy...

Átmenetileg kevesebb lesz a...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többnyire borult lesz az ég, csak éjszaka szakadozik fel nyugaton és a középső országrészben helyenként a felhőzet. Csütörtökön...

Traffipax csütörtökön...

08.15 - 09.00 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény 09.15 - 10.00 óráig: 6-os fkl. út Pellérdi elágazó 10.15 - 11.00 óráig: Pécs Pellérdi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Szigeti út 12.45 -...

Csütörtökön már EKF-programok

Csütörtökön már EKF-programok A január tizedikei ünnepi nyitány farsangi menete során pécsi diákok, zenészek és színészek különböző maskarákba bújva jelenítik meg a különböző korok "kulturális energiáit". Az egyes korszakokat dramatizált utcaszínházi játékkal szimbolizálják, a város fejlődése modern feldolgozásban tárul elénk.A résztvevők között találjuk például a Bóbita Bábszínházat, a Pécsi Balett tagjait, a Tanac Táncegyüttest és a Szélkiáltó zenekart is. Neves vendégművészek is jelen lesznek, így Demjén Ferenc, Balikó Tamás és Lang Györgyi is tiszteletét teszi a megnyitón.A hivatalos ünnepséget...

Abszurd: bölcsőde - udvar nélkül

Abszurd: bölcsőde - udvar nélkül Több mint fél éve nem tudnak az udvaron játszani a 3. számú pécsi bölcsőde kisgyermekei. Korábban a szomszédos egyetemi kollégium udvarán játszhattak, de az épületet a Rektori Hivatal költözése miatt átalakítják, az építkezési területre tehát már nem mehetnek. A kicsik ezért - immár fél éve - reggeltől estig a négy fal között időznek.- Gyakoribbak a fertőzések, a betegségeket jobban elkapják a gyerekek, de a kialakult helyzet a gondozónőknek is plusz feladatot jelent, mert a szabad játszást itt kell megoldaniuk a szobában - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Ragoncsa...

Egy mázsa kolbásznak kelt lába Páprádon

A tulajdonos kára kétszázezer forint, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.