Hivatalosan is művészfalu lett Bicsérd

Vér József polgármester szerint hosszú évek kemény, tudatos, következetes építkező munkája érett be ezzel az elismeréssel, amelyet a Kulturális Minisztérium és a Pécs2010 Menedzsment Központ adományozott Bicsérdnek. A település egyebek mellett a 17 éve működő művésztelepért, a toronyépületben működő állandó és ideiglenes kiállítóhelyért, a kivilágított és zenélő toronyóráért, a fénykapuért, a szép számú köztéri szoborért, remek kulturális rendezvényeiért, a kulturális nevelésért részesült az elismerésben. Hozzájárult a sikerhez az is, hogy idén harmadszorra nyerték el a megyei...

Átépítik az egyetemi lövöldözés helyszínét

Az egyetemen nem múlik el úgy nap, hogy ne esne szó a tragédiáról, sokan már akkor szorongani kezdenek, ha elhaladnak a biofizika-intézetnek helyet adó épület mellett, ahol a korábban pszichiátriai kezelés alatt állt G. Ákos tombolt - olvasható a napilapban.A terem berendezési tárgyait kihordták, az építkezés ma folytatódik.Ahogy azt korábban Győrffy Zoltán, az egyetem sajtóreferense bejelentette, többet nem tartanak órát a teremben, abból laborhelyiséget és raktárt alakítanak ki.A lövöldöző továbbra is hallgatásba burkolózik. Dr. Papp Gábor személyében új ügyvédet...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig Pécs Dr. Veress E. út.09.15 - 10.00 óráig Pécs, Rácvárosi út 5310.15 - 11.00 óráig Ny-i elkerülő út11.15 - 12.00 óráig Pellérd12.45 - 13.30 óráig Pécs Pellérdi út13.45 - 14.30 óráig Pécs, József A. u.14.45 - 15.30 óráig Pécs Verseny utca

Mindenkit becsapott a...

December elején több mint félszázan keresték az erdőben rendőrök, tájfutók, speciális mentők és polgárőrök, mert úgy tudták, hogy öngyilkos akar lenni. Az ötvenéves nő ma került elő,...

Jubileumi műsorral érkeznek...

Jubileumi műsorral érkeznek Cipőék A jövőre fennállása huszadik évfordulóját ünneplő zenekar 19 órától csap a húrok közé a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban,...

Többe kerül a lakásépítési...

Többe kerül a lakásépítési akció A kiírás szerint a nyertes vállalkozásnak a 20 ezer négyzetméteres ingatlanon társasházi lakásokat kell felépítenie,...

Szécsi: "javítani kell a...

Szécsi: Nézze meg videónkat! (Széchenyi tér, 2009. december 27.)[#video:900]A Széchenyi tér már lelapozott részeit bejárva Szécsi...

Ma este tartja pécsi évzáró...

Ma este tartja pécsi évzáró koncertjét Demjén Ferenc Az énekes legújabb stúdióalbumának dalaival készül a koncertre, amely a 2009-es esztendő egyik legnagyobb szabású városi...

Traffipax vasárnap Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig Pécs Nagykozári út09.15 - 10.00 óráig 6-os fkl. út 192 km szelvény (Budapest felé 90 km)10.15 - 11.00 óráig Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/11.15 - 12.00 óráig Pécs Komlói...

Poligamy - új magyar vígjáték

Poligamy - új magyar vígjáték András (Csányi Sándor) és Lilla (Tompos Kátya) fiatal pár, öt éve járnak együtt. A férfi forgatókönyvíró, aki megrendelésre tévésorozatokat ír, a nő pedig tanársegéd az egyetemen. Végre beköltöznek közös lakásukba. Úgy tűnik, minden rendben van köztük. De valami mégis hibádzik. Mintha a lényeg veszett volna ki az együttélésükből.Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont... nos, a helyzet az, hogy igazából maga sem tudja, mit akar. Lilla egyszer csak bejelenti, hogy terhes. Andrást felemás érzések kerítik hatalmukba. A következő reggel András egy vadidegen, gyönyörű nőt talál...

Uránosok: elesnek a pénzüktől?

Uránosok: elesnek a pénzüktől? A lapunkat megkereső, de anonimitását megőrízni kívánó pécsi bányász évtizedekig dolgozott a mélyben, s mint mondta, tőle a "foglalkozási megbetegedés miatti kártérítés" folyósítását vették el ez év októberétől. Az idén 63 éves férfi 1964-től dolgozott segédvájárként, majd vájárként és robbantómesterként a bányában, de egészségügyi állapota miatt 84-től már csak fürdőkezelőként alkalmazhatták a vállalatnál. 1991-ben lett rokkantnyugdíjas, s már tizenöt évvel ezelőtt is a bíróság előtt kellett bizonyítania rokkantsági nyugdíjának jogosságát. A férfi...

Opus2010: hiányzik még 200 millió

Opus2010: hiányzik még 200 millió A létesítmények fenntartási költségeinek előteremtése mellett az egyik sarkalatos kérdés az irányítási struktúra, hiszen ahhoz, hogy az új intézmények megteljenek élettel és látogatókkal, "nem elegendő egy hirtelenjében összerántott menedzsment", de a programok színvonalas lebonyolítására jól felkészített, az intézmények megnyitása előtt már hónapokkal munkába álló szakmai stábra van szükség - akár a már meglévő intézmények gárdájából felállítva. A kulturális bizottság fideszes elnöke, Révész Mária szerint az új intézmények menedzsmentjéről és...

Rendet tesznek a városban

Rendet tesznek a városban Aligha kell a pécsieknek bemutatni a városban fellelhető csiricsáré, bazári jelleget öltő reklámfeliratokat, a sokszor...

Négyszázan neveztek a...

A Fringe hagyományainak megfelelően iskolai művészeti csoportok éppúgy jelen vannak, mint a professzionális előadók, így aki 2010. április 9. és 11. között Pécsre látogat, sok újdonság...

EKF: Ez Kérem Fekszik

EKF: Ez Kérem Fekszik A koncert az EKF, azaz az Európa Kulturális Főváros évad nem hivatalos megnyitója lesz, ahol nyitóbeszéddel az "ötödik...

Napos idő várható szombaton

Szombaton az ország nagy részén több órára kisüt a nap.Már csak északkeleten valószínű elszórtan eső, zápor. Holnap napközben fokozatosan mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb...

Folytatódik a Bábos Biblia:...

A Bábos Biblia című "muzsikás-illatos-képes" játék a héten több Baranya megyei kistelepülésre is eljutott. A pécsiek jövőre is láthatják az EKF támogatásával készült előadást,...

EKF: ledarálják a Művészeti...

EKF: ledarálják a Művészeti Tanácsot Az eredetileg hattagú testület tagjait a korábbi pécsi polgármester, Tasnádi Péter és a kulturális miniszter, Hiller István...

Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig Ismert, népszerű a regény, generációk könnyeztek a történetet feldolgozó filmen, nem kevésbé sikeres a színpadi adaptáció sem, és méltán hódít, közel két évtizede, a musical változat is. Kell egy seregnyi tehetséges színész gyerek, és garantált a siker.Az előadás rendezője, Csiszár Imre szerint az emberek ismerik a művet, már csak a kötelező olvasmány élménye okán is. Ám, mint mondja, fontos, hogy felnőttként újraolvassuk gyermekkorunk klasszikusait, mert az idő múlásával azok egészen más értelmet kaphatnak.Helyszín: Pécsi Nemzeti SzínházIdőpont: 2009.12.26.Kezdés: 15.00 és...

Tavaszi meleg Pécsett

Tavaszi meleg Pécsett Bozóki István meteorológus az MTI-nek elmondta: ezt a melegrekordot a hőmérséklet pénteken sokfelé meghaladta az országban. A legmelegebbet, 21,2 Celsius-fokot, a Baranya megyei Sellyén mértek délelőttig, Pécs-Pogány térségében 18,9 fok volt.Képünkön: tavaszias öltözékben sétáló emberek Pécs belvárosában.

Zoób Kati tervezi a pécsi filharmonikusok ruháit

A terem megnyitójára a zenekar új fellépő ruháját Zoób Kati tervezi, aki a Magyar Kultúra követeként Pécsnek, a kulturális fővárosnak és a pécsi zenekarnak is követe egyben a nagyvilágban. A tervező 1,5 millió forintos támogatásával megvalósuló speciális kollekció elkészítésén túlmenően hosszú távú együttműködés valósul meg az együttes és a divattervező között, kölcsönösen erősítve egymás megbecsültségét.A külföldön is elismert iparművész számára a nagy sikert aratott Zsolnay ékszerei szolgálnak kiindulásul a Pannon Filharmonikusok ruhakollekciójának megtervezésekor. A zenekar...