Peskó: a zenekar csalogatott Pécsre
2010. február 13. szombat 17:28

A Pécsi Újság.hu azon kérdésére, mi vonzotta Pécsre, a maestro úgy válaszolt, hogy hallotta már korábban is a zenekart játszani, azonban a Kocsis Zoltán vezényelte Bartók-mű, a Concerto meghallgatása után döntötte el végleg, hogy - Horváth Zsolt megkeresésére - elvállalja a vezető karmesteri posztot.
„Voltaképpen a zenekar volt az, ami Pécsre csalogatott, hiszen olyan színvonalon játszott, ami első osztályú. Arról nem is beszélve, hogy Pécs nagyszerű város, hozzáértő, akadémikus közönséggel, amit az első, a Filharmonikusok karácsonyi ünnepi koncertjének sikere is bizonyít" - taglalta benyomásait a városról és a zeneszerető hallgatóságról a mester.
Idejövetelében emellett szerepet játszott a majdani koncertközpont nyújtotta lehetőségek későbbiekben történő lehető legnagyobb kiaknázása, a város felől egyhangúlag megelőlegezett bizalom, valamint az, hogy a harmadik magyarországi felkérésre nem illett volna nemet mondani.
A vezető dirigens dolga az lesz 2010-ben, hogy biztosítsa a zenekar továbblépését, a folyamatos fejlődést. Mint mondta, három hónapot tölt effektíve a városban (hiszen két évre előre kész van a programterve), hogy minél jobban sikerüljön megteremtenie egy nemzetközi nívójú koncertegyüttest.
A művészeti terv kapcsán hangsúlyozta, hogy az teljesen megfelelő, mindössze egy darabot kívánt kicserélni, azaz a száz hétre kidolgozott koncepció egészében is megvalósítható - kezdve az esseni EKF-nyitánnyal és az azt követő számtalan fellépéssel.
Képünk a vezető karmester első sajtótájékoztatóján készült.
Balra Peskó Zoltán, középen Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója és Páva Zsolt polgármester.
Horváth L. Balázs - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...